Tesztközelben
Ülök a Cocobello felső szintjén, és akaratlanul is a városkép részévé válok. Lelassít a rózsaszín városnéző busz, a távol-keleti közönség lelkesen kattogtat. Lassít a szapora léptű járókelő és a biciklista is, hogy a stúdió előtti hirdetőállványt böngéssze. "Crash Test Dummy - Nemzetközi köztéri programsorozat". (Az angol cím körülbelül annyit tesz: Törésteszt Bábu.)
- Szerettünk volna kitörni az unalomig megszokott kiállítóteremből - mondja a rendezvény ötletgazdája, Dietmar Lupfer. - Felfedezni és meghódítani a közteret, megtalálni a szociális funkcióját, és a jelenlétünkkel változtatni is rajta. Valódi kulturális találkahellyé varázsolni.
Ezek a gondolatok foglalkoztatják mostanában a müncheni művészeti központ, a Mufathalle igazgatóját, Lupfert, aki nemrégiben a bécsi Karl Platzra kivonulva azt állította az arra járóknak: egy sportszereket gyártó cég megvette a teret, és ezentúl annak nevét viseli majd. A provokációval csak azt szerette volna elérni, hogy az emberek gondolkodjanak a környezetükről akkor is, ha az a köz tere.
Az Erzsébet téren most felállított és elsőként itt bemutatott alkotások együttese multimédiás szociális szobrot alkot, magyarázza Lupfer, amely az új európai identitást, az új "én" milyenségét vizsgálja.
A részt vevő művészek a téren létrehozott fiktív, laboratóriumi környezetben keresik erre a választ. A látogatók például az ausztriai Time's Up művészcsoport sajátságos szkafandereibe öltözhetnek, és egy hatalmas fémgömbben állva a köréjük vetített képek szervezetükre gyakorolt hatását mérhetik - a csuklójukra és szívükre erősített szerkentyű segítségével.
A Cocobello melletti sátorban a szlovén Marko Peljhan az Erzsébet tér környékéről készített légi felvételeit mutatja be. Eyes in the sky, democracy on the floor című munkájával arra próbálja felhívni az emberek figyelmét, hogy temérdek kamera figyeli minden lépésüket, számtalan felvétel készül róluk anélkül, hogy ezek sorsáról bármit tudnának a későbbiekben. - Ideje volna a kontrollt is kontrollálni, azaz demokratikussá tenni az ellenőrzést - kommentálja a művet Lupfer.
A városi lét sokkszerű hatásait imitálja a kínai Du Zhenjun: a három méter magas, öt méter hosszú vászonra autótöréstesztek felvételeit vetíti, amelyek a mellette elhaladó néző tempójához igazodva felgyorsulnak, illetve lelassulnak.
A művészeti akció központi magjában, a Cocobellóban - melynek prototípusát a legutóbbi velencei építészeti biennálén mutatták be - pedig beszélgetések zajlanak majd minden este hat órától. Mobilitásról, másik otthonba, országba költözésről. Arról, ismerik-e az emberek a várost, amelyben élnek, tesznek-e érte, vagy csak használják. A napi tematikához kapcsolódóan - kontrollmechanizmusok, városépítészet, migráció, a város, szociális és társadalmi biztonság - minden este filmvetítés zárja a programot.
- Aki feljön a Cocobello emeleti szintjére, több méter magasból, új szemszögből láthatja a teret - mondja Lupfer. - Azt se bánjuk, ha sokan csak elsietnek a Cocobello mellett, és felpillantanak rá. Mert már ezzel akaratlanul is az akció részévé válnak. Aztán otthon elgondolkoznak rajta, mi is volt ez tulajdonképpen. És másnap visszajönnek.
(A nálunk debütáló művészeti kitelepülés Budapest után tíz-tíz napra Prágában, Ljubljanában és Münchenben is közszemlére tétetik.)
