Útfelújítás szépséghibákkal

Több szabálytalanság is történt a tavalyi fővárosi útfelújításokra adott, összesen 5,4 milliárd forint értékű megbízások körül - állítja a városháza pénzügyi ellenőrző bizottsága által megrendelt, lapunk birtokába került vizsgálati anyag.

A dokumentumból egyebek között kiderül: a nagy vihart kavart PR-megbízások - amelyek miatt rendőrségi nyomozás is indult - együttes nettó értéke csaknem elérte a negyvenmillió forintot, ezért minden megbízott kommunikációs céget közbeszerzési eljáráson kellett volna kiválasztani. (A szóban forgó hat PR-céggel az útépítő cégek szerződtek, de a megbízást a városháza kasszájából fizették.) A vizsgálati anyag hangsúlyozza, hogy a 2005-ös részleges és teljes út-, valamint hídfelújítások előkészítése, az engedélyokiratok elfogadása maradéktalanul jogszerűen történt. Nem érvényesültek ugyanakkor kellően a megrendelő fővárosi önkormányzat érdekei, mert a szerződések nem tartalmaztak megfelelő garanciákat. A szakértő szerint egyes munkamozzanatok - például a pótmunka elvégeztetése az eredeti szerződés módosítása nélkül - sértette a közbeszerzési törvényt.

A kifizetések jogszerűek voltak - olvasható az anyagban -, de a teljesítések igazolásánál nem tartották be az eredeti szerződéseket. Ráadásul a teljesítésről, az átadás-átvételi eljárásokról felvett jegyzőkönyvekben még utalás sincs arra, hogy a főváros a kivitelezőktől megkapta-e azokat a hivatalos papírokat, amelyek alapján fizetett, és egyáltalán voltak-e ilyenek. A független szakértő javasolja, hogy a szerződéseket vizsgálják felül, hogy azok "a fővárosi önkormányzat érdekeit szolgáló garanciális követelményeket" tartalmazzák.

Érdekesség, hogy a városháza pénzügyi ellenőrző bizottsága februárban egyhangúlag Saly Ferencet - a városháza korábbi közbeszerzési biztosát - kérte fel az anyag elkészítésére. Saly az 1990-es években elhíresült városházi vesztegetési ügy nyomán került a Főpolgármesteri Hivatalba - az akkor kialakított közbeszerzési referatúra élére. Az Állami Számvevőszéktől érkezett közbeszerzési biztost két évvel ezelőtt nyugdíjazták. Nem sokkal azután, hogy kifogásolta a többek szerint is aggályos utcabútortendert. A reklámszakma és a fővárosi ellenzék szerint is aggályos tender célja, hogy reklámfelületekért cserébe a következő 25 évben ingyen kaphasson a főváros utcabútorokat a három nyertes cégtől.

l Csak a jelenleg is zajló rendőrségi, ügyészségi és ombudsmani vizsgálatok lezárulta után foglalkoznak a Saly Ferenc által készített jelentéssel - döntött a koalíciós tagok szavazatával a városháza pénzügyi ellenőrző bizottsága. Mint ismert, Deák András, a városháza közbeszerzési bizottságának fideszes elnöke a tavalyi útfelújításokkal kapcsolatos PR-megbízások miatt, hűtlen kezelés gyanújával rendőrségi feljelentést tett. Atkári János, független főpolgármester-helyettes ugyancsak törvényességi és verseny etikai aggályokat vetett fel, és hét fórumhoz - többek között az ügyészséghez - fordult.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.