Minden képviselőt kerekes székbe ültet

Hirt Ferenc olyan srác volt, mint a többi. Talán kicsit mozgékonyabb. Focizott, pecázott, csúzlizott, iskolásként versenyszerűen kerékpározott.

A Tamásiban élő fiú tízévesen már vezette apja Danubia motorját, négy évvel később pedig kapott egy mopedet, s azzal bejárta a környéket. Ha összeállt egy jó kismotoros csapat, akkor meg se álltak a Balatonig. A fiú villanyszerelőnek tanult, amikor végzett, a helyi építő ktsz-nél kapott állást, később átment az Orion gyár tamási üzemébe, karbantartónak. Közben élte korosztályának megszokott életét, bulizott, udvarolt, menyaszszonya volt, házasodni készült.

1988. április 11-én este két barátjával autózni ment. A kocsit egy épphogy nagykorú cimbora vezette. Tamási és Nagykónyi között van egy kanyar, amit 70-nel lehet bevenni - a friss jogosítványos sofőr 130-cal próbálta.

Nem sikerült.

A három fiú túlélte a balesetet, de Hirt Ferencnek eltört az ötödik nyakcsigolyája, s emiatt a lába teljesen, a keze részlegesen lebénult. A karjait tudta mozgatni, érzéketlen ujjai azonban lassú sorvadásra ítéltettek. A 21 éves fiatalembert rokkanttá nyilvánították, menyasszonya szakított vele.

Hirt Ferenc gyógytornával, akupunktúrával, masszázzsalés mindenféle csodaszerekkel igyekezett mozgásba hozni engedetlen végtagjait. Hiába. Bár helyzetébe soha nem nyugodott bele, az esze azt diktálta, hogy a fizikai helyett a szellemi mozgás felé kell fordulnia. 1991-ben szüleivel és öccsével összefogva megnyitott egy műszaki cikkeket kínáló üzletet Tamási belvárosában. (A szülőkről annyit, hogy Hirt Ferenc anyja könyvelő, s attól kezdve ő vezette a bolt adminisztrációját, az apa villanyszerelő, ő tehát alkalmazott lett.) A 48 négyzetméteres üzlet beindult, olyannyira, hogy a vállalkozás sikerén felbuzdulva Hirt Ferenc két évvel később autókereskedést nyitott a város határában. Mostanra az aprócska kereskedés autószalonná izmosodott. A család 2003-ban Kaposváron is épített egy szalont, a fővárosban pedig 2004-ben nyitottak egy használtautó-kereskedést. A Hirt Ferenc által irányított kft. éves bevétele jelenleg kétmilliárd forint, a harminchárom embert foglalkoztató cég nyereséges. A több százmillió forintot érő vállalkozás hitelállománya 90 millió, de öt év alatt "elfogy" ez a tartozás - ígéri a kft. vezetője -, igaz, lesz majd helyette új hitel, mert a modernizálás elkerülhetetlen.

Hirt Ferenc családi állapotában is történtek változások: 1996-ban megnősült. Korábbi menyasszonyát vette el, született egy kislányuk, ám a házaspár 2003-ban elvált, az asszony már új házasságban él. Hirt Ferenc erről csak ennyit mond:

- Nem lehetett folytatni - állítja, világosbarna szemében a mosoly megértő.

Hirt Ferenc elektromos kerekes székében ül, és igyekszik türelmesen válaszolni. Még azokra a magánéletét firtató, intim kérdésekre is, amelyeket korábban lerázhatott volna magáról. Mostantól nem teheti, hisz beállt politikusnak: a tamási választókerületben ő nyerte a jelöltek csatáját.

Pedig a küzdelem nem ígérkezett könnyűnek. Eddig itt háromszor Dávid Ibolya nyert, egyszer MSZP-s jelölt diadalmaskodott. Az MDF elnöke most is indult, a szocialisták Frankné dr. Kovács Szilviát, a Tolna Megyei Közgyűlés elnökét állították rajthoz. Hirt Ferencet a Fidesz küldte harcba. Hogy miért épp őt, arról jó barátja és kampányfőnöke, Széles András így beszél:

- Sokáig nem tudtuk, hogyan lépjünk ki Dávid Ibolya kalapjának árnyékából - mondja komiszkodó szemvillanással az informatikusként dolgozó 32 éves kampányfőnök. - Végül azért választottuk Ferit, mert úgy véltük, hogy ő már bizonyított. Igaz, más területen, mint vetélytársai, a vállalkozói szférában. Óriási hátránnyal indult, mégsem adta fel. Én még emlékszem az első autókereskedésére: egy pici iroda volt, ahol egy szék, egy asztal és egy olajkályha volt minden berendezés, s az udvaron egyetlen autó állt. Ez a térség igencsak óriási hátránnyal indul, itt a munkanélküliség 17 százalékos, a kisfalvakban 50 százalék feletti. A befektetők nem érdeklődnek Tamási iránt. Úgy éreztük, Feri jelképes figura lehet, hiszen az ő pályája azt üzeni az ittenieknek, hogy kitartással igenis le lehet győzni egyéni, sőt akár térségi hátrányainkat is.

Amikor a Fidesz tavaly őszszel megkereste Hirt Ferencet, hogy legyen a jelöltjük, a férfi gondolkodási időt kért. A vállalkozó fél évvel korábban lépett be a pártba, de sosem politizált aktívan. Ismerősei persze tudták róla, hogy ő és családja a polgári oldalhoz húz - korábban maga is mindig Dávidot ikszelte be. Hirt három hét meditálás után igent mondott a Fidesznek. Döntésében szerepet játszott, hogy úgy érezte: sorstársaiért a parlamentben teheti a legtöbbet.

- Magyarországon az egészségesek csak sajnálattal képesek közeledni a sérült emberekhez - mondja Hirt Ferenc minden indulat nélkül. - Tudom, hogy így van, mert a balesetem előtt én se törődtem a sérültekkel, ha megláttam őket, elfordítottam a fejemet. Nevelés kérdése, hogy az egészségesek ne forduljanak el a sérültektől. A társadalomnak nem szabad lemondania a mozgáskorlátozottakról, a gyengén látókról, a halláskárosultakról, az ő integrációjuk fontos feladat.

Hirt Ferenc a második fordulóban szerezte meg mandátumát. Hogy a választók mit díjaztak - vállalkozói teljesítményét, egy rokkant ember kitartását, a hátrányos helyzetűeknek ígért kiállást, a Fidesz támogatását -, arról nincs adat. Politikai eszmefuttatásokkal aligha állíthatta maga mögé a választókat, a vállalkozó ugyanis a politikában tapasztalatlan. Bárhogy történt is, Hirt Ferenc mostantól hozzáfoghat ahhoz, hogy sorstársai kirekesztettségére a T. Házban hívja fel a többségi társadalom figyelmét. Ehhez átfogó programja még nincs, mert eddig csak a maga bajával foglalkozott, ötletei azonban vannak.

- Minden képviselőt beleültetek a kerekes székembe, és megkérem őket, hogy próbáljanak meg közlekedni az utcán - avat be terveibe. - Majd megtapasztalják, hogy mennyi járdaszegély és lépcső állja útjukat, hogy az ország akadálymentesítése sehol sem tart, s emiatt egy mozgássérült mennyire kiszolgáltatott. Szeretném azt is, ha a szakemberek megvizsgálnák, miért olyan drágák a mozgássérültek székei, protézisei vagy a siketek hallókészülékei. A segédeszközökre szoruló emberek jó bizniszt jelentenek a vállalkozások egy részének. És ehhez a társadalom asszisztál.

Saját szakmájából mindjárt hoz is példát arra, hogyan lehet kaszálni:

- Kiteszek egy olcsó autósrádiót meg egy drágát. De azok csak díszek a polcon, mert a vásárlók többsége a közepes árkategóriájú rádiókat keresi. Ezért azokra kell tenni a legnagyobb árrést. Így megy ez akkor is, ha kerekes széket vagy hallókészüléket kínálnak.

Erőt kívánok neki tervezett küzdelmeihez. Kezet fogunk. Ő nem tud visszafogni, hagyja, hogy megszorítsam erőtlen jobbját.

- Az elmúlt évben volt két műtétem, és sokat javultak az ujjaim - mondja a búcsúzáskor. - Lesz még kettő, akkor újra tudok kezet fogni, autót vezetni.

Szemével egy, az udvaron álló, fekete Suzuki felé int:

- Azt vezetem majd. Sikerülni fog. Azt mondják, makacs vagyok.

Hirt Ferenc vállalkozóként már bizonyított
Hirt Ferenc vállalkozóként már bizonyított
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.