Kecskemét: a hét végén dönt a bíróság

Bíróság dönt jogerősen arról, lesz-e újabb választási forduló Kecskeméten. Az már biztos, hogy a tervezett május 7-i időpont nem tartható.

A választás megismétlése esetén már nem lehet visszaállítani a második forduló előtti állapotot, amikor még nyitott volt a kérdés, hogy ki fog kormányozni négy évig - hangsúlyozta Horváth Zsolt hétfő este a kecskeméti területi választási bizottság ülésén. A fideszes politikus a testülettől az elsőfokú választási bizottság döntésének megváltoztatását kérte, amely szerint a 2-es számú választókerületben a voksolás érvénytelen, és azt május 7-én meg kell ismételni. Horváth egyúttal elhatárolódott azoktól az aktivistáktól, akik a második forduló előtt ellenfelének, a koalíciós jelölt Szécsi Gábornak a visszalépését hirdető szórólapokat terjesztettek.

Nem a mandátumok sorsa a tét, hanem az, hogy eltűri-e a jogállam a választások tisztaságának ilyen mérvű megsértését - mondta Brúszel László, az MSZP helyi elnöke. Szerinte a hamis tartalmú szórólapok, s az, hogy pénzért csoportosan vittek szavazni embereket, érdemben befolyásolták azt, hogy Szécsi alulmaradt.

Az öt pártdelegáltból és három függetlenből álló választási bizottságban patthelyzet alakult ki, mert az MSZP, az SZDSZ és az MDF delegáltja, valamint a bizottság elnöke Horváth fellebbezésének elutasítása, a Fidesz és a MIÉP delegáltja, valamint a két bizottsági alelnök annak elfogadása mellett szavazott. Végül Herold József elnök bejelentette: Horváth Zsolt fellebbezése nem kapott többségi támogatást, így az elsőfokú határozat marad érvényben, vagyis: meg kell ismételni a választást. Horváth felülvizsgálati kérelemmel fordul a bírósághoz. Erre három napja van, s a bíróságnak szintén három napon belül kell döntenie. Vagyis vasárnapig nem lehet lebonyolítani a választást.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.