Ha pedig leszámítjuk az időnként hallható párizsi csatazajt: Európa csendes. Elzúgtak a földrész nagy munkásribilliói. Sokan ebben a tőke győzelmét látják. Mások inkább a kontinens tanácstalanságát a globalizációs kihívásokkal szemben.

Persze a dolgok mostani állása szerint az azért valószínűtlen, hogy az unió számára komoly szociális kihívás lehetne - mondjuk - az indiai modell. Azt azonban már az európai közvélemény is elfogadni látszik, hogy az egészségügyre, az oktatásra, az államigazgatásra ráférnek a reformok. De ezzel együtt sem gondolja senki, hogy az európai szociális rendszer úgy, ahogy van, sutba dobható.

Ilyesmi Európában nem is menne. Vagy legalábbis a földrész nyugati felében nem. Igaz, e tekintetben a fő kísértések nem is ott mutatkoznak. Inkább az újonnan csatlakozott kelet- és közép-európai államok övezetében. Ahol a nyugat-európai szociális intézményrendszer amúgy is csak vágyott, irigyelt, szinte elérhetetlen vívmánynak tetszik. És ahol ráadásul - ellentétben magával Nyugat-Európával - teljesen komolyan úgy gondolja sok munkavállaló, hogy valójában nincs is neki szüksége érdekvédelemre. Érthető: alig vannak ugyanis olyan tapasztalatok a térségben, amelyek ennek ellenkezőjét mutatnák.

Ennek hatására mifelénk a közgondolkodás erősen deformálódott a társadalmi szolidaritást, a szociális érzékenységet illetően. Hiszen régóta nincs már sehol Nyugat-Európában olyan kiszolgáltatott helyzetben a munkavállaló, mint az új tagállamokban, még inkább az unión kívül rekedt Kelet-Európában. Az említett vidékeken a tőke gond nélkül tehet meg olyasmit, ami pár száz kilométerrel arrébb esetleg meg sem fordulhatna a fejében.

Hogy a régióban kormányzó erőknek e tekintetben gyakran van rossz lelkiismeretük, azt május elseje kezelése is mutatja. Érdemi mondandó híján tavaly is, idén is gyakori jelenség volt hivatalos részről, hogy a munkásünnepet egybemosták az uniós csatlakozás évfordulójával. Persze a politika tisztában van azzal, hogy e nap ünnepeltjei többnyire még mindig balra szavaznak. Vagy legalábbis olyanokra, akik ilyen értékekre szoktak utalni beszédeikben. Magán az ünnepnapon a helyi baloldali pártok általában hálásak is ezért. Szép szavakkal, virslivel-sörrel fejezik ki köszönetüket. Ez szép dolog a részükről. Ennél nyilván fontosabb lenne, hogy kormányzati pozícióban ugyanők elsőként ne csupán a munkavállalóktól kérjenek áldozatokat. Esetleg már nyomban május 2-án.