Még 2003-ban is jelölték, pedig akkor már 94 esztendős volt, és visszavonultan élt a Boston melletti Cambridge-ben. A XX. század egyik legnagyobb közgazdászát szombaton tüdőgyulladás vitte el - sokszor eltemetett tanai azonban nemcsak őt élik túl, hanem azokat is, akik már régóta szeretnék elföldelni a piaci mechanizmus minden bírálatát.

Galbraith nem csak két méternél magasabb termete miatt volt óriás, noha a személyes találkozásnál ez ötlött először az ember szemébe. A magasság nem mindig előny: keresetlen stílusa ettől sokaknak arrogánsnak tűnhetett. Tanai védelmében akkor is harciasan állt ki, amikor látszólag reménytelen volt a dolog. E sorok írójának például a rendszerváltás környékén mondta, hogy Marx kapitalizmuskritikája még nem veszíti el jelentőségét a "létező szocializmus" csődjével.

Harvardi tanártársa, Richard Parker a mondabeli Sziszüphoszhoz hasonlította, aki kitartóan görgeti felfelé a követ, de az amerikai individualizmus túlságosan meredek lejtő, a szikla folyton visszagurul. Galbraith az angliai Cambridge-ben ismerkedett meg John Maynard Keynes elméletével, amely szerint a kapitalizmusban is az állam dolga, hogy a piacot irányítva gondoskodjon a teljes foglalkoztatottságról és a stabilitásról. Úgy vélte: az anyagi javaknak egy szűk réteg kezében való koncentrációja árt a közérdeknek, és a szabályozatlan piac óhatatlanul társadalmi feszültséghez, sőt robbanáshoz vezet.

A kanadai születésű, de 1937 óta amerikai állampolgár közgazdász Roosevelttől Clintonig valamennyi demokrata párti elnöknek és elnökjelöltnek tanácsadója volt. Az utóbbi évtizedekben szenvedélyesen vitatkozott az újabban reaganomicsnak hívott, "szabadpiaci" iskolával (ennek propagálói, Friedmantól Hayekig sorra Nobel-díjat kaptak) és a neokonzervatívokkal. Egyik híres mondása szerint "a kapitalizmusban az egyik ember kizsákmányolja a másikat, a szocializmusban ez pont fordítva van".

Egy másik mondása szerint ha minden más módszer kudarcot vall, egy látványos hibával még mindig biztosítható a halhatatlanság. A minden
visszapiacosítási kísérlet ellenére még mindig szociálisnak mondható európai vagy az egypártrendszerben piaci módszerekkel virágzó kínai gazdaságra nézve, úgy tűnik, John Kenneth Galbraithnak nem lesz szüksége erre a megoldásra.