A püspökladányi voksolás megismétlését kéri a Fidesz

A választás második fordulójának megismétlését kezdeményezi a Fidesz Hajdú-Bihar megye 6. számú választókerületében - közölte Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője az MTI-vel vasárnap.

A szóvivő azt mondta, olyan bizonyítékok vannak a birtokukban, amelyek véleményük szerint indokolják a szavazás megismétlését a püspökladányi választókerületben. Arra a kérdésre, hogy melyek ezek a bizonyítékok, nem kívánt válaszolni. Annyit mondott, hogy ezeket kedden hozzák nyilvánosságra.

Hajdú-Bihar megyében, a püspökladányi központú 6. számú választókerületben Arnóth Sándor, a Fidesz-KDNP és Csontos János, a szocialisták jelöltje indult a képviselői helyért. A második fordulóban az MSZP jelöltje 385 vokssal előzte meg riválisát.

Bács-Kiskun megye 2. választókerületében az MSZP kezdeményezte a választás második fordulójának megismétlését. A második fordulót Horváth Zsolt, a Fidesz jelöltje nyerte, Szécsi Gábor, az SZDSZ-MSZP közös jelöltje előtt. Az MSZP több beadványát első fokon tárgyalva az egyéni választókerületi választási bizottság szerdán úgy döntött, hogy a választás eredményét több esemény alapvetően befolyásolta, ezért a választás megismétlését rendelte el május 7-én ebben a választókerületben. A döntés ellen fellebbezést nyújtott be Horváth Zsolt, a fellebbezésről hétfőn dönt a területi választási bizottság.

További öt helyen két újraszámolást a Fidesz

  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye 8-as számú választókerületében kérte a szavazatok újraszámolását Molnár Oszkár, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje, aki mindössze kilenc vokssal kapott kevesebbet MSZP riválisánál, Gúr Nándornál. Molnár Oszkár az MTI-nek szombaton még azt mondta, hogy elfogadja az edelényi központú választókörzetében született eredményt, bár a "különbség annyira minimális, hogy alszik rá egyet, és talán mégis kéri a szavazatok újraszámlálását". Vasárnap azután úgy nyilatkozott: mégis kéri a voksok újraszámolását a választási bizottságtól, és be is nyújtotta kérelmét.
  • Bács-Kiskun megye 5. választókerületében Endre Sándor, aki a Fidesz jelöltjeként 74 szavazat különbséggel végzett a második helyen a választások második fordulójában, fellebbezést nyújtott be a törvényes határidő lejárta előtt - közölte az MTI-vel vasárnap a választókerületi választási iroda vezetője. Fehérváriné Csölle Yvette elmondta, hogy a fellebbezést azonnal továbbította a területi választási bizottsághoz. Az utolsó szavazókör eredményének összeszámolása előtt Endre Sándor vezetett 37 szavazattal, de a szombaton, a külképviseleteken, valamint 109 választókerület egy-egy szavazókörében leadott voksok összeszámlálást követően megfordult az állás, Garai István került 74 szavazattal az élre.
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 4-es számú választókerületének Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje, Tóth András, aki 393 vokssal maradt le a szocialista jelölt, Demendi László mögött, kérte a szavaztok újraszámlálását - ezt a képviselőjelölt maga mondta el a távirati irodának.
  • Győr-Moson Sopron megye 3-as számú választókerületében ugyancsak a voksok újraszámlálását kérte Szijjártó Péter - mondta el Schmuck Tamás, a Győr-Moson-Sopron megyei területi választási bizottság elnöke az MTI-nek. Szijjártó Péter 127 szavazattal szorult a második helyre az MSZP jelöltje, Balogh József mögött.
  • Kérték a szavazatok újraszámlálását a szombati nyilatkozatában nem említett Pest megye 15-ös számú, ceglédi választókerületében is. Pest megye 15-ös számú választókerülete választási bizottságának elnöke, Szép Tibor az MTI-nek megerősítette, hogy beérkezett a Fidesz kérelme. Földi László, a Fidesz képviselőjelöltje 99 szavazattal maradt le Czinege Imre szocialista jelölt mögött a ceglédi választókerületben.

Az országgyűlési választások második fordulójának szombaton kihirdetett, nem hivatalos végeredménye ellen vasárnap 16.00 óráig lehetett fellebbezési kérelmet benyújtani a területi választási bizottsághoz.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.