Solana az iráni válság békés rendezése mellett

Az iráni nukleáris program ügyének diplomáciai megoldása mellett áll ki Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője abban a nyilatkozatában, amely vasárnap jelenik meg a Bild am Sonntag című német lapban.

"Továbbra is egy diplomáciai megoldásra törekszünk. Most a Biztonsági Tanács szólított fel cselekvésre" - mondta a lapnak Solana interjújában, amelyet szombaton ismertettek előzetesen a hírügynöksége. Csalódottságát fejezve ki ugyanakkor, "amiért Irán ebben a komoly helyzetben nem használta ki az ENSZ Biztonsági Tanácsától kapott haladékot".

A BT elé pénteken beterjesztett jelentésében a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) megállapította, hogy Teherán nem állította le urándúsítási tevékenységét az ENSZ által 30 naposra megszabott, április 28-i határidőig. A jelentés rámutatott: Irán nem működik együtt teljes mértékben a NAÜ ellenőreivel annak tisztázásában, hogy Teherán nukleáris programja békés-e avagy katonai célokat követ. A dokumentum emellett nem zárta ki, hogy Irán külföldről kaphatott plutóniumot.

Egy pénteki washingtoni bejelentés szerint az ENSZ BT öt állandó tagállamának, valamint Németországnak a külügyminisztere május 9-én New Yorkban találkozik, hogy megvitassa a vitatott iráni atomprogram ügyét.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.