1998-ban az Orbán-kormány azt ígérte, hogy öt év alatt 600 kilométer autópályát épít. Ebből a választások előtt rohammunkával, készközeli állapotban átadták az Aliga és Zamárdi közötti húsz kilométeres autópálya-szakasz - fél pályáját. A beruházás fővállalkozója a Vegyépszer Rt., mely több mint 300 milliárd forintos megrendelést kapott az államtól versenyeztetés és pályáztatás nélkül. Az utolsó 126 milliárdot közvetlenül a választások előtt kapta. Az első nagy csomagot pedig akkor, amikor még nem volt semmilyen referenciája, hiszen soha azelőtt autópályát nem épített, egyéb tevékenységeivel pedig a csőd szélére sodródott. A Vegyépszer Rt. tulajdonosi köre különböző cégeken keresztül hatalmas ingatlanvagyont privatizált. Ilyen cég volt a Pro Cash is, mely az OTP-vel együtt - ugyancsak közvetlenül a választások előtt - megvehette a BÁV részvényeinek többségét. A BÁV rendkívül értékes ingatlanokkal rendelkezett, melyeket a cég jegyzett tőkéjébe irreálisan alacsony áron számítottak be, ezért a vevők akkor is jó pár milliárd forintos állami ajándékot kaptak, ha a részvényekért reálisnak tűnő összeget fizettek.

Az állam számára talán az az ajánlat volt a legkedvezőbb, melyet a Vegyépszer elnöke 2001 elején tett: azt ajánlotta levélben a miniszterelnöknek, hogy adjanak az apukájának, Méhes Györgynek (Tamás Gáspár Miklós definíciója szerint: "bájos vén kujonnak és megélhetési vérdilettánsnak") Kossuth-díjat. Adtak.A miniszterelnök-jelöltek az utolsó pillanatig azon vitatkoztak, hogy mikor vitatkozzanak. Orbán Viktor kijelölte a kampánycsend előtti estét: akkor és soha máskor. Medgyessy Péternek volt egy csomó ötlete: bármikor, csak akkor nem. Pokorni Zoltán pedig megjegyezte: "A miniszterelnöknek joga van arra, hogy vitatkozzon, és arra is, hogy ne vitatkozzon, nehogy már a nyúl vigye a puskát!" A nyúl végül bejelentette: április 3-án a Millenáris Parkban várja a vadászt. Bencsik András viccesnek találta volna, ha elmegy: "Azért egy tréfát még jó volna látni, bár ennek már nem sok köze lenne a politikához. Azt, amikor az évtized talán legsikeresebb európai miniszterelnöke a tőle rémülten meghátráló Medgyessy Pétert meglátogatná április 3-án a Millenáris Parkban, mondjuk úgy öt perccel a Medgyessy által megjelölt időpont előtt. Akkor vajon Medgyessy milyen indokra való hivatkozással menekülne ki a hátsó ajtón." (Demokrata, 2002. március 21.) A vadásznak adott ötlet megtetszett a nyúlnak, Medgyessy az Orbán által megjelölt időpont előtt egy nappal bejelentette: elmegy akkor és oda, amikor és ahová a miniszterelnök óhajtja.

A miniszterelnök által megjelölt egyetlen időpont egyetlen dologban különbözött az összes többitől: kizárta azt a lehetőséget, hogy a média értékelje a vitát. Ezért aztán mire a Magyar Nemzetben április 8-án hétfőn megjelent az Orbán-Medgyessy-vita: K. O. című cikk (szerzője Tihanyi Örs), Orbán már meg is rendült...Az OVB elítélte a Magyar Nemzetet a K. O. miatt, de az még egy másik K. O. volt: az, amit a szerkesztők a kampánycsend napján az OVB pártsemleges, a választási részvételre buzdító hirdetése mellé illesztettek azzal az utólagos magyarázattal, hogy a két betűből álló jelenség Lovas István magánhirdetése volt, mellyel saját hasoncímű könyvét propagálta. Ha nevezett úr kiütni vél valakit, annak nyert ügye van. A kampánycsend napján a hirdetésen kívül megjelent még a lapban a Mikor szoktak győzni a bolsevikok?, a Mindnyájunknak el kell menni! és A csend hangjai című cikk, melynek utolsó mondata szerint: "Akasztó ember házában nem illik kötélről beszélni". A vezércikk az isaszegi csatára emlékeztetett, melyben a magyarok megsemmisítő győzelmet arattak az idegen elnyomók felett.

A tanulság: a kampánycsend csak arra jó, hogy a tisztességtelen tollnyűvők magukban serceghessenek.

A Magyar Nemzet már a kampánycsend előtt is K. O.-ra volt hangolva: "Elmennek végre mind a múlt kísértetei, a lélekgyilkosok, a valóságos gyilkosok. (...) Most végre a helyükre teszszük őket. Most végre a helyükre kerülnek a dolgok. Jó reggelt, gyönyörű szép Magyarország... Most végre Haza lesz tebelőled - otthon helyett Haza és mindörökre..." (Bayer Zsolt: Kimasíroznak az életünkből végre!, Magyar Nemzet, 2002. április 5.)

A választás előtti napokban végzett fölmérések szerint valamennyi közvélemény-kutató intézetnél a Fidesz- MDF-lista vezetett, a Mediánnál 2, a többinél 6-12 százalékkal.

Április hetedikén a várakozásoknak megfelelően győzött Orbán Viktor és csapata. A Felcsút SE 3-0-ra legyőzte az Iváncsát.Az országgyűlési választásokon a kormánypárti lapok szerint "döntetlenközeli" eredmény alakult ki, és a második fordulóra maradt a döntés. A többi lap szerint győzött az ellenzék. Az MSZP egy százalékkal verte a Fidesz-MDF-listát, az SZDSZ is nagyjából ennyivel kapott többet a MIÉP-nél, de a MIÉP a bejutási küszöb alatt maradt, az SZDSZ pedig fölé került. A parlamenti pártok közül az ünnepelte magát a legzajosabban, amelyik az előző választáshoz képest (hogy a korábbiakról ne is beszéljünk) a legtöbbet vesztette, amely ellenzékben is képes volt tovább zsugorodni: az SZDSZ.

Az eredményt döntetlenközelinek és a választás végeredményét nyitottnak tekinteni csak a MIÉP negyedmillió választójának beszámításával lehetett. A MIÉP-re lehetett is számítani. Csurka fenntartásainak fenntartásával Orbán támogatására és a Fidesz-MDF választási rendezvényein való aktív részvételre buzdította híveit.

Az MSZP sem volt finnyás. Kovács László felvette a kapcsolatot Thürmerrel és Ghiczy Györggyel, s a Magyar Narancsban azt fejtegette, hogy ma az igazi törésvonal a demokrácia hívei és ellenfelei között van, s "e törésvonal demokratikus oldalán helyezkedik el például a Kereszténydemokrata Néppárt (...) vagy a Munkáspárt, amellyel ugyancsak nagyon sok vitánk van". (A demokrácia megőrzéséért Bundula István interjúja Kovács Lászlóval, Magyar Narancs, 2002. április 18.)

Orbán Viktor az első forduló előtt a kormánypártok kampányának pozitív vonalát vitte az állami média és a közpénzből finanszírozott s részben kamuflált, hatalmas kormányzati hirdetéskampányok támogatásával. (Január elejétől április végéig a kormány listaáron (!) közel egy milliárd forintot költött hirdetésre, kétszer annyit, mint a Fidesz és szövetségesei, s nagyjából annyit, mint az össze többi párt együttvéve. Lásd Szakály Attila: Egymilliárd kormányhirdetésekre, Népszabadság, 2002. május 23.)

Az első fordulóval ennek vége lett.

Április 9-én Orbán Viktor a Testnevelési Egyetem aulájában és a kihangosított Alkotás utcán tolongó hatalmas, felhevült tömeg előtt arról beszélt, hogy ezentúl elsősorban azt kell megértetni az emberekkel, milyen világ jön, ha az MSZP győz. Akkor minden elvész: nem lesz többé diákhitel, lakástámogatás, családtámogatás, vállalkozástámogatás, jól felemelik a gyógyszerárakat, bevezetik a tandíjat, a közbiztonság összeomlik, visszatérnek a külföldi bűnbandák, bizonyos kábítószereket is legalizálhatnak, a nemzetközi vitákban pedig ellenfeleink oldalára állnak. Nem létező nehézségekre hivatkozva újabb Bokros-csomagot vezetnek be, hogy a külföldi tőkések hasznot húzhassanak belőle. A nagytőke és a pénztőke alakít kormányt, mely csak a saját érdekeit nézi. A tőzsdén is azért szárnyal a Mol árfolyama, mert az MSZP-kormány első lépése az lenne, hogy jelentősen felemeli a gázárakat. A fentiekre tekintettel Orbán mindenkit arra kért, hogy a második fordulóra vigyen magával még egy embert, hogy ne csak sokan legyenek, de elegen is.

Orbán a két forduló között hét nap alatt négyezer kilométert megtéve 16 megye 25 választókerületében mondott gyújtó hatású beszédet. A 25 kerületből 21-ben ellenzéki jelölt vezetett az első forduló után, s ezek kétharmadában a kormánypárti jelölt győzött végül. (Réti Pál: Majdnem táltos, HVG, 2002. április 27.) Orbán a Kossuth térre hirdetett nemzetgyűlést, Medgyessy pedig a Gerbaud-ba délutáni csevegést. Az MSZP a hisztéria ellenpontozására építette a kampányát, igyekezett nyugalmat, biztonságot sugározni, s nyomatékosan, "lassan mondva" tagadni a tagadhatatlant is, meg rémhíreket, a rágalmakat is egyben. Az azonnali és jelentős gázáremelésből nem az azonnalit és a jelentőst tagadták, hanem az áremelést magát. A 40 százalékos gázáremelést prognosztizáló hivatalos Fidesz-hirdetésre válaszoló hivatalos MSZP-s hirdetés garantálta: nem lesz se gáz-, se gyógyszeráremelés. Medgyessy hangsúlyozta, hogy "a szerzett jogok szentek", és ezzel szentesítette az Orbán-kormány által fölépített, az egyenlőtlenségeket tudatosan növelő "perverz újraelosztás" minden elemét.

Április 13-án megtartották a Testnevelési Egyetemen meghirdetett "nemzetgyűlést" a Kossuth téren. Soha nem gyűlt össze itt ennyi ember. Ám a legtöbb sem volt elég, mert a második forduló előtt éppen azt kellett demonstrálni, hogy a lehetetlen is lehetséges. Előre bejelentették, SMS-ben híresztelték, hogy kétmillióan lesznek, tehát nem lehettek kevesebben. Ha tényleg annyian lettek volna, húsz ember jutott volna minden négyzetméterre, s kevesen maradtak volna közülük szavazóképes állapotban. A szervezők irreális becslése normális. Az abnormális az volt, hogy a megfélemlített rendőrség hivatalos közleményben adta ki, amiről tudta, hogy nem lehet igaz. Kizárólag a szervezők becslésére hagyatkozva másfél millió résztvevőt jelentettek, miközben saját emberei 300-500 ezer közöttire becsülték a tömeg nagyságát. (Magyar Hírlap, 2002. április 15.) A kétmilliós becslés ellenpárja egy 40-100 ezres minimális becslés volt. Az RTL Klub mindkettőt közölte, ezért néhány napra a gyűlölet fókuszába került.

A MIÉP-esek most nem olvadtak bele rangrejtve a polgári tömegbe, mint a Terror Háza előtt februárban. MIÉP-es zászlóerdő nőtt a térnek a Nádor utca felőli oldalán, amikor Csurka a Szabadság térről bevezette népét "a szeretet és az összefogás" közösségébe. A Népszabadság fotósa elkapta azt a megható pillanatot, amikor Csurka István és Kövér László meghitten köszöntötték egymást. (Népszabadság, 2002. április 15.)

Orbán Viktor a szeretet hatalmáról beszélt. Óva intette híveit attól, hogy gyűlöljék a félelemkeltés szakembereit, akik rémképekkel tévesztik meg az embereket s gyűlöletet szítanak. Mert: "mindig lehetnek olyanok, akik gyűlölnek. De csak akkor győzhetnek, ha te is gyűlölöd őket".

Nem is győzhettek. "Fölényes Fidesz-MDF győzelem a második fordulóban" - ezzel az alcímmel számolt be a Demokrata az április 21-i forduló eredményeiről. A Fidesz "elnökség megítélése szerint a Fidesz-MDF lett a választások győztese, de a mandátumok megoszlása miatt az MSZP és az SZDSZ tud kormányt alakítani" nyilatkozta Deutsch Tamás (Bednárik Imre: Fidesz: a jövő megtorpant, Orbánból egyelőre nem lesz pártelnök, Népszabadság, 2002. április 26. ). "...sikeres volt a Fidesz nyers erőre és az ellenfél lejáratására épülő stratégiája" - állapítja meg a Magyar Nemzetben Tihanyi Örs azzal, hogy az MSZP és az SZDSZ vezetőit ez "alighanem szorongással tölti el". (Tihanyi Örs: Az új kormány, avagy az időzített bombák, Magyar Nemzet, 2002. május 16.) A második fordulóban az MSZP és az SZDSZ jelöltjeire 2 162 270, a Fidesz-MSZP jelöltekre 2 168 736 szavazat érkezett. Ez bőven számolva másfél ezreléknyi előnyt jelentene, ha nem vennénk tekintetbe, hogy több ellenzéki győzelem született az első fordulóban, mint kormánypárti, tehát az ellenzéki szavazók között többen voltak, akiknek a második fordulóban már nem volt szavaznivalójuk.

A kormánypártok azonban gyakorlatilag ugyanannyi szavazattal több mandátumot nyertek. Huszonnégy helyen fordult meg a sorrend az első fordulóhoz képest. Huszonegy helyen a kormánypártok és mindössze három helyen az ellenzékiek javára. Az ellenzéknek tíz mandátumnyi előnye maradt. A kormánypárti jelöltek átlagosan jóval kisebb különbségekkel győztek, mint az ellenzékiek. A nagyon szűk győzelmek jelentős többségét kormánypártiak aratták. Ez a tény különösen érdekes a második forduló után kibontakozott újraszámlálási láz tükrében.

Budán a János Kórházban meghalt 38 éves korában Simon Tibor labdarúgó, edző, akit egy spontán vagy kiprovokált incidens nyomán agyonvertek a szabad idejükben kétes hírű éjjeli mulatók biztonságának őrzésével foglalkozó rendőrök.

Másutt is voltak választások. Ukrajnában a beregszászi 72. körzetben csapott össze a Fideszhez közel álló Kovács Miklós és az MSZP-hez (valamint Leonyid Kucsmához) közel álló Gajdos István. A szavazatok többségét Kovács kapta, a mandátumot Gajdos, mivel hét Kovács-párti falu választási eredményeit mondvacsinált ürügyekkel megsemmisítették. A választások tisztaságát a Nyugat és a Fidesz-vezette magyar kormány megkérdőjelezte, az MSZP-SZDSZ-kormány soha. A státusztörvény végrehajtásában szerepet játszó információs irodák működtetésének jogát és a Magyarországról érkező támogatások javát az MSZP-SZDSZ-kormány idején a rendszer bukásáig Gajdos pártja, az UMDSZ kapta.

Franciaország Csurkája kiesés helyett beesett. Le Pen mindenki megdöbbenésére bejutott az elnökválasztás második fordulójába. Akik azt gondolták, ráérnek majd a második fordulóban választani Chirac és Jospin között, mire ráértek volna, már nem választhattak. Szenvedélyes fölvonulásokban tört ki az antifasiszta franciákból a lelkifurdalás, a két forduló között szerte az országban nap mint nap demonstráltak a szélsőjobb ellen. A Chirac támogatására fanyalodó demokratikus baloldal új jelszót követett: "Inkább egy szélhámos, mint egy fasiszta!" A Népszabadság tudósítója arról számolt be, hogy "a francia elektronikus médiában sorra tűnnek fel a különböző keresztény egyházak képviselői is, akik szintén a szélsőjobboldallal szembeni nemzeti összefogásra, a Le Pen elleni tömeges voksolásra buzdítanak". (Dési András: A francia egyházak fellépnek a szélsőjobb ellen, Népszabadság, 2002. április 29.) És ezzel bizonyára lelkiismereti konfliktusba kergették mélyrasszista híveiket. Szerencséjük, hogy elkerülték Horn Gyula figyelmét.