Demszky 58 iskola felújítását ígéri Budapesten

Ötvennyolc iskolát újítanak fel a fővárosban 2010-ig, a beruházási programra 25 milliárd forintot költenek - közölte Demszky Gábor főpolgármester.

A rekonstrukciós program mintegy 38 ezer diákot érint - mondta a főváros első embere, hozzátéve: a szakképzés hatékonyságának növelésére, uniós támogatással, Térségi Integrált Szakképző Központokat hoznak létre. Ezek céljaként a szakképzés hatékonyságának növelését, a szakképzési kínálat és a munkaerőpiac közötti összhang megteremtését, a legújabb csúcstechnológia összehangolt alkalmazását, korszerű gyakorlati ismeretek átadását jelölte meg a Demszky Gábor.

Hozzátette, hogy az észak-pesti és a belvárosi központokban műszaki, informatikai és üzleti szakmákat lehet majd elsajátítani, kialakításukra 2007-ig 2,79 milliárd forintot fordítanak, amelyből 920 millió forint a fővárosi önrész. A belvárosi központ 2005 májusában alakult meg hét tagiskola részvételével, a Budapesti Gazdasági Főiskola és fővárosi önkormányzat együttműködésében. A VII. kerületi Dohány utcában otthont kapó integrált intézmény létrehozásának költsége 1 milliárd 123 millió forint, amelyből az uniós támogatás 500 millió forint.

Schiffer János, főpolgármester-helyettes kiemelte: a központban nemcsak tanműhelyek épülnek majd, hanem óvoda és bölcsőde is, hogy a gyesről, gyedről visszatérők felfrissíthessék tudásukat. A központban a hét tagintézmény számára 710 gyakorlati helyet alakítanak ki, s 500 tanár továbbképzésére is lehetőség nyílik. A felújítás 12 ezer diákot érint. Demszky Gábor azt mondta, Budapest a legműveltebb magyar város, amelyet Magyarország adottságai mellett, az oktatásnak is köszönhet. Kijelentését alátámasztandó kifejtette: a budapesti felnőttek 59 százaléka rendelkezik érettségivel, szemben az országos 38 százalékkal. Míg országosan a 25 év felettieknek csak 13 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel, a budapestiek negyedének van diplomája.

A budapesti fiatalok között nemzetközi szinten is példátlanul alacsony a munkanélküliség , hiszen míg az EU-ban a 15-24 év közöttiek 19 százalékának nincs munkája, addig Magyarországon ez 16, Budapesten pedig 10 százalék - hangoztatta Demszky Gábor. Hozzátette, hogy a Foglalkoztatási Hivatal márciusi jelentése szerint miközben országosan 1 százalékkal nőtt a pályakezdő munkanélküliség tavaly óta, Budapesten csökkent, 21 és fél százalékkal. Ez az általunk végrehajtott szakképzési reform eredménye - állapította meg a főpolgármester.

A tervek szerint 2007 végére a fővárosi utak 40 százaléka megújul

A jövő év végéig a fővárosi kezelésű utak 40 százaléka újul meg a tavaly megkezdett program eredményeként - közölte a főpolgármester amikor pénteken sajtótájékoztatót tartott az M3-as autópálya pénteken átadott bevezető szakaszán. A főváros a kormány támogatásával 2005 és 2007 között 400 kilométer útszakaszon fektet új burkolatot, ebből idén 200 kilométeren - mondta Demszky Gábor. Utalt arra, hogy idén a főváros 12,3 míg a kormány 8,8 milliárd forintot fordít az útrekonstrukcióra, valamint további 2,4 milliárd áll rendelkezésre kátyúzásra.

Vajda Pál főpolgármester-helyettes azt közölte, hogy a most átadott, nagy teherbírású, mintegy 2 kilométer hosszú aszfaltszőnyeg 10-15 évig szolgálhatja majd az M3-asnak ezen a szakaszán közlekedőket.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.