Választások utáni patthelyzet a Rózsadombon

Egyetlen bizottsági ülésen sem képviseltette magát a héten a II. kerületben a jobboldal.

A városatyák tegnapi ülésén Láng Zsolt, a Fidesz helyettes frakcióvezetője napirend előtti hozzászólásában bírálta Horváth Csaba szocialista polgármestert, a két választási forduló közötti "nemtelen kampánya" miatt. Az ellenzéki képviselő felszólalása után kivonult az ülésteremből a Fidesz-MKDSZ-, az MDF- és a MIÉP-frakció. Mivel a képviselő-testületben 15-15 városatya képviseli mindkét politikai oldalt, az ülés határozatképtelenné vált.

- Az országgyűlési választásoknak vége, minden kerületi politikusnak az a dolga, hogy részt vegyen a városrész munkájában - mondta a testületi ülés után tartott tájékoztatóján a polgármester. Megfogalmazása szerint döbbenetes, hogy a kerületben a jobboldal "választási sértődöttségből" összekeverte az országgyűlési választásokat és az önkormányzati munkát. (A kerületben Balsai István, a Fidesz-KDNP jelöltje mintegy öt százalékkal nyert Horváth ellen.)

Láng Zsolt helyi Fidesz-elnök lapunknak azt nyilatkozta: önvizsgálatra szólítják fel a polgármestert. Az ellenzéki párt nem akarja ellehetetleníteni a II. kerületi önkormányzati munkát, mert ennek úgyis a lakosság látná a kárát. A további együttműködésre viszont csak akkor hajlandóak, "ha Horváth Csaba legalább egy mondatban nyilvánosan elnézést kér".

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.