Ma.hu portál vitatja, hogy kampánycsendet sértett volna

A ma.hu internetes portál nem tagja a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének (MTE), márpedig annak belső szabályai és ajánlásai csak a tagjaira vonatkozhatnak - közölte a hírportál csütörtökön az MTI-vel.

"Lapunk egy független egyesület szabályaival nem foglalkozik, annak belső szabályai és ajánlásai csak a tagjaira vonatkozhatnak kötelezően" - olvasható a ma.hu média network ügyvezetője, Varga Tamás által jegyzett, a távirati irodához eljuttatott közleményben.

A ma.hu azzal kapcsolatban fogalmazta meg a dokumentumot, hogy április 24-én a tartalomszolgáltatók egyesületének választási monitoring bizottsága gyorsjelentésében megállapította: a nagyobb tartalomszolgáltatók, pártok, illetve a politikusok oldalai a választások második hétvégéjén is betartották a kódex kampánycsendre vonatkozó rendelkezéseit.
Mint írták, a monitoring bizottság talált ugyan a választási tartalomszolgáltatási kódexet kisebb-nagyobb mértékben sértő tartalmat, de a felszólítátást követően a legtöbb oldal haladéktalanul módosította, vagy eltávolította a kérdéses tartalmakat.

"A független tartalomszolgáltatók, illetve párthonlapok esetében a bizottságnak nem kellett felszólító levelet kiküldenie. Néhány esetben azonban komolyabb kampánycsendsértést észlelt" - olvasható az MTI-hez eljuttatott gyorsjelentésben, amely a kampánycsendet megsértők között említette a ma.hu-t.

A hírportál ezzel összefüggésben hangsúlyozza, hogy lapuk nem sértett törvényt, "hanem csak nem az MTE saját maga által felállított ajánlásai szerint működött, ami nem meríti ki a kampánycsendsértés törvényi fogalmát".

Hozzáteszik, az MTE nem hatóság, hogy bármiféle törvénysértést megállapítson és tudomásuk szerint az Országos Választási Bizottsághoz nem érkezett a portálukkal kapcsolatos bejelentés.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.