Maradnak a nehézfegyverek Kasmírban

India elutasította csütörtökön azt a pakisztáni javaslatot, hogy a két ország hadserege távolítsa el az összes nehézfegyvert a vitatott hovatartozású Kasmír tartomány területéről - közölte egy pakisztáni illetékes.

A két dél-ázsiai ország magas rangú tisztségviselői között Pakisztán fővárosában, Iszlámábádban folytak tárgyalások három napon át egyebek között bizalomerősítő intézkedésekről.

A felek megállapodtak arról, hogy nem állítanak föl új katonai ellenőrzőpontokat a himalájai tartományt kettészelő tűzszüneti vonal mentén, ahol mindkét ország jelentős fegyveres erőket állomásoztat.

Mint arról Tárik Oszman Hajder, a pakisztáni tárgyalóküldöttség vezetője beszámolt, a maguk részéről hiába indítványozták a 120 milliméternél nagyobb kaliberű fegyverek eltávolítását Dzsammu és Kasmír államból, India elutasította a kérést, arra hivatkozva, hogy szuverén joga eldönteni, hova telepíti fegyvereit.

Pakisztán és India a két ország 1947-es függetlenné válása óta két háborút vívott egymással a megosztott Kasmírért, amelyet mindkét állam magáénak követel. India azzal vádolja nyugati szomszédját, hogy iszlám szélsőségeseknek segít bejutni a térségbe, akik aztán merényleteket követnek el az ott állomásozó indiai biztonsági erők ellen. Pakisztán tagadja e vádat.

A két ország képviselői közötti csütörtöki megbeszélést egy kétnapos bizalomerősítő tárgyalás előzte meg az India és Pakisztán között 2004 elején megindult párbeszéd részeként. A bizalomerősítő megbeszélések napirendjén elsősorban nukleáris kérdések szerepeltek.(MTI/AP)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.