A levél szerint januárban két diák (K. Norbert és Ny. Attila) összeveszett az intézményben és a veszekedés közben K. Norbertnek elszakadt a kabátja. Másnap délután K. Norbert rendőr édesapja egyenruhában megjelent az intézményben és az igazgatóhelyettessel, Szabó Árpáddal közösen az irodába hívatták a húszéves Ny. Attilát. Rengeteg diák és tanár látta, hogy a fiatalembert a rendőr bilincsben vezeti el az intézetből, de senki sem tett semmit. Attila később több embernek is elmesélte, hogy a rendőr nem a soproni rendőrkapitányságra, hanem a közelben lévő ifjúsági táborig vitte, ahol közölte a megbilincselt Attilával, hogy ha még egyszer hozzányúl a fiához, akkor elvágja a torkát. Aztán visszavitte Attilát az intézménybe.

Néhány barátjának a tanácsára pár nappal később feljelentést tett a soproni rendőrkapitányságon, ahol vonakodva bár, de felvették a vallomását. A történet azonban az iskolaigazgató, Csizovszki Sándor visszaérkezésével fordulatot vett: Ny. Attilát újfent behívatták az igazgatói irodába és az igazgató, valamint az igazgatóhelyettes levelet íratott vele, amelyben visszavonja feljelentését, sőt, arra is kötelezték, hogy bocsánatot kérjen a rendőrtől, a rendőrkapitányságtól, de még az ügyészségtől is. Attila második kalandját az igazgatói irodában szintén sok barátjának elmesélte, beleértve Rákosi Lászlónét is, akitől mindezt levélben megtudom.

Farkas Gábor soproni rendőrkapitány nem engedélyezi, hogy K. Gábor rendőrtiszt nyilatkozzon. Közli, hogy vizsgálat zajlik ellene, és amíg nem zárul le a nyomozás, nem nyilatkozhat a sajtónak.

Találkozom Rákosi Lászlónéval, aki elmondja, hogy azért írta nekem a levelet, mert az öccse, István is az intézetben tanul, félti a gyereket, akit már többször megvert az igazgató, nem szeretné, ha vele is ilyesmi történne.

Megtudom, hogy egy volt polgárőrrel ők ketten már beszéltek az intézmény igazgatójával, amiről felvételt is készítettek, átnyújtja a felvételt, amelyben elhangzik, hogy Csizovszki nem igazán tartja "komolynak" ezt az ügyet és különösebb vizsgálatot sem tervez.

Ny. Attila magatartásával sok gond van ugyanis. Tanárai szerint nem nagyon tud megfontolt döntéseket hozni, gyakran agresszív, helyzetfelismerő képessége pedig a nullával egyenlő.

Attila legjobb barátján, Sz. Istvánon keresztül megbeszélek velük egy délutáni találkozót a buszpályaudvaron, Attila azonban nem érkezik meg a busszal. A leszálló nevelőtanár csak annyit mond, hogy nem volt "kedve" a szabadfoglalkozáshoz, inkább a kollégiumban maradt.

A doborjáni speciális iskola valójában csak névleg tartozik Sopron közigazgatásához: egy Sopron közeli falu, Brennbergbánya mellett található. Gyakorlatilag kint van az erdőben, vadregényesen szép környezetben, egy napsütötte tisztáson.

A portás azt mondja, hogy Ny. Attila bent van az épületben, egy tanárnőtől megkérdezem, hogy hol találom. A tanárnő szerint a fiú nincs itt és nem is tudja, hogy hol lehet.

Már indulnék, amikor az egyik diák megsúgja, hogy Attila be van zárva a kollégium egyik szobájába, hogy ne beszélhessen senkivel a "városból". Megkérdezem a diákot, hogy oda tudna-e vezetni ahhoz a szobához. "Két cigiért" - kapom a választ. Felmegyünk egy lépcsőn, ahol már több gyerek és nevelő csoportosul. Bevezetnek egy szobába, ahol éppen Máté Bea, a kollégium igazgatónője tart kiselőadást Ny. Attilának. A tanárnő közli velem, hogy Attila nem akar nyilatkozni, és azért nem tudott lejönni, mert "beragadt" az ajtó. Megkérdezem Máté Beát, hogy milyen gyakran ragadnak itt be az ajtók. Erre természetesen semmit sem válaszol.

Megkérem Attilát, hogy tartson velem, és ha két percet is, de beszéljünk. Elindulunk kifelé, már éppen kiérnénk az épületből, amikor Máté Bea utolér és közli, hogy "ő ragaszkodna az igazgató jelenlétéhez". Mivel Attila döntésképes, nagykorú állampolgár, közlöm az igazgatónővel, hogy nincs semmilyen akadálya annak, hogy négyszemközt beszéljek Attilával. "De nem itt az iskola területén" - kapom a választ. Egy mozdulattal karon fogom Attilát és kimegyünk a bejárat elé, ahol végre beszélhetünk. Attilán látszik, hogy halálra van rémülve. Arra kér, hogy hadd gondolkozzon erről a nyilatkozásról, bár megerősít, hogy amit Rákosiné e-mailjében olvastam, az igaz. Megbeszéljük, hogy holnap találkozunk.

Az udvaron több diák is elmondja, hogy látták, ahogyan a rendőr bilincsben vezeti el Attilát, a nevelők közül azonban senki sem nyilatkozik az esetről, mindenki félti az állását. Az intézmény volt dolgozói közül azonban már nem mindenki ilyen óvatos.

Magyari Erika elmondja, hogy nyolc hónapig dolgozott nevelőként az otthonban. Szerinte Csizovszki Sándor odabent élet és halál ura, ő dönti el el, ki dolgozhat, és kinek kell elhagynia az intézményt, így minden tanár retteg tőle, hiszen aki ellentmond neki, az állásával játszik. Elmondja azt is, hogy az igazgató úrnak sajátos elképzelései vannak a nevelésről és fegyelmezésről. Véleménye szerint azért nem hosszabbították meg a szerződését, mert fültanúja volt annak, hogy az igazgató hogyan ver puszta kézzel egy gyereket, akinek a könyörgése -"ne üssön igazgató úr" - visszhangzott a termekben és a folyosókon. S mivel a gyerekverést valaki jelentette, és az igazgató rá gyanakodott, ezért nem hoszszabbította meg Magyari Erika szerződését. Rákérdezek, hogy valóban ő jelentette-e az esetet. Azt válaszolja, hogy nem, hiszen ő is féltette az állását.

Este a városban egy neve elhallgatását kérő nevelő is nyilatkozik. Elmondja, hogy a történet igaz, de nem fogom tudni bebizonyítani, mert az igazgatónak remek eszközei vannak arra, hogy elhallgattassa a rémült diákokat. Különben is, ki hinne el bármit egy magatartászavaros gyereknek?

Este Ny. Attila telefonon elmondja, hogy mégis szeretne nyilatkoznia és másnap a városban találkozna velem.

Attila azonban nincs ott a megbeszélt találkozón, csak Sz. István érkezik meg. Közli, hogy reggel hét órakor az igazgatóhelyettes Szabó Árpád, valamint Máté Bea berendelték az igazgató irodájába Attilát, majd kocsival hazavitték egy Hegyeshalom melletti tanyára.

Csizovszki Sándortól hétfőre kapok időpontot. Közli velem: nem hiszi el, hogy újságíró vagyok. Kérem, hogy menjen fel a Népszabadság honlapjára és keressen rá a nevemre. Nem keres rá, mondja, nekem kell igazolnom magamat. Feltárcsázom a rovatvezetőmet és átadom a telefont az igazgatónak. A rovatvezető igazolja, hogy a Népszabadságnak dolgozom és kéri az igazgatót, hogy hívja fel a Népszabadság hivatalos számán, ott is őt fogják kapcsolni. Ezt sem teszi meg. Közli, hogy belső vizsgálatot tart, különben is, milyen újságíró vagyok, hiszen "betörtem" az intézménybe csütörtökön. Hiába hívom fel a figyelmét, hogy köztisztviselőként tájékoztatási kötelezettsége van, ez nem hatja meg, hivatalos engedélyeket emleget. Azokra a kérdésekre pedig, hogy miért nem tett hivatalból feljelentést a rendőr ellen, illetve valóban behívatta-e Attilát az irodájába és ő diktálta-e a feljelentést visszavonó levelet, egyszerűen nem válaszol.

Röviddel később kiderül, hogy Attila szülei egy Csemeztanya nevű helyen élnek.

Hegyeshalomból földút vezet a város melletti településre, ahol csak pár család él, főleg szegény emberek.

Attila családja nem képes eltartani a magatartászavaros fiút. A létminimum alatt élnek, az apja kerekes székben ül, több szívinfarktuson van túl, és le kellett vágni az egyik lábát. Főleg alkalmi munkákból tartják fenn magukat, de már az is gondot okoz nekik, hogy kifizessék Attila kollégiumi díjait. Elmondják, hogy Szabó Árpád és Máté Bea hozta haza Attilát kocsival, de "ők csak egy percet beszéltek velük", és ha Attila nyilatkozni akar, majd nyilatkozik. Attila azonban nem áll kötélnek, bár a szülők elejtenek egy félreérthető félmondatot: "Bea néni és Árpi bácsi olyan rendes ember".

Attila telefonon hosszasan beszél István barátjával, gyakorlatilag elismétli az egész történetet, azt is elmondja, hogy csütörtökön Bea néni bezárta. Diktafonra azonban semmit sem hajlandó mondani - zavarodott és retteg. Később kiderül, hogy az igazgató utasításba adta az összes dolgozónak és diáknak, hogy senkivel sem beszélhetnek.

A Doborjáni Ferenc speciális iskola