Az EU legnagyobb környezetvédelmi beruházását indították Csepelen

Letették az alapkövét az Európai Unió legnagyobb környezetvédelmi beruházásának szerdán Csepelen. A négy év alatt közel 138 milliárd forintból elkészülő szennyvíztisztító telep megépítése után a Budapesten a Dunába engedett tisztított szennyvizek aránya 92 százalék lesz.

Az Európai Unió 65 százalékos támogatása mellett épülő, Élő Duna elnevezésű projekt elindításán Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy ma a Duna legnagyobb szennyezője éppen Budapest, de az európai összefogásnak köszönhetően újra élővé válhat a "közös európai érték".

A szakminiszter reményét fejezte ki, hogy a hasonló környezetvédelmi beruházásoknak köszönhetően "új környezeti állapotba" kerül Magyarország, így a többi közt egészséges ivóvizet ihatnak majd valamennyi településen az emberek.

A tárcavezető egy új vízi közmű törvény megalkotásának szükségességére is felhívta a figyelmet. "Szükség van egy új, egységes vízi közmű törvényre, amelyet az új kormánynak haladéktalanul elő kell készítenie és az országgyűlés elé kell terjesztenie" - mondta, hozzátéve: ez az új törvény kell, hogy megteremtse a vízi közmű szolgáltatás egységes jogi hátterét, hogy segítse megvalósulni a rendszerváltást ebben a szolgáltatásban.

Persányi Miklós arra is felhívta a figyelmet: "nem lehet egyetlen ország ügye" az, hogy a Duna éppen hol okoz árvizet. Európának össze kellene fognia az árvizekkel szembeni védekezésben. Demszky Gábor főpolgármester azt közölte: a környezetvédelmi beruházástól azt várja, hogy a Dunán megélénküljön a sportélet, és hogy a megtisztuló folyóban 2010 után majd akár úszni is lehessen.

A főpolgármester szerint a csepeli beruházás jó példája a "gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan" elvnek. Mint mondta, azzal, hogy megtisztul a Duna, azzal a Fekete tenger is megtisztul, és így élő marad. Az olyan infrastrukturális beruházások, mint a csepeli szennyvíztisztító mű teremti meg a gazdasági fejlődés alapjait.

Vajda Pál főpolgármester-helyettes az MTI kérdésére elmondta: jelenleg 16 szennyvízbefolyó működik a Duna-parton, ezekből naponta összesen mintegy 300 ezer köbméter, biológiailag tisztítatlan szennyvíz ömlik a folyóba. A 2010 nyarára elkészülő "teljesen zárt rendszerű" szennyvíztisztító napi 350 ezer köbméter szennyvíz biológiai megtisztítására lesz képes úgy, hogy a kifolyókból érkező szennyvizet egy főgyűjtőcsatornán keresztül szállítják majd a csepeli telepre, ahonnan tisztán ömlik bele a Dunába.

Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter Magyarország jövője szempontjából emblematikus beruházásnak mondta a tisztítómű megépítését, amely átrendezi majd a térség közlekedését is. Utalt arra, hogy a beruházás idején készül el várhatóan a Csepel szigetet északról délre átszelő úgynevezett gerincút is. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.