Eperjes szabadon buzdíthatott

A hatályos jogi keretek között az Országos Választási Bizottság (OVB) gyakorlatilag eszköztelen azokkal szemben, akik a kampánycsend idején pártok vagy jelöltek támogatására felszólító SMS-ekkel vagy automatikus telefonhívásokkal bombázzák a választópolgárokat - derült ki a testület tegnapi ülésén. A bizottság - bizonyíték hiányában - így sorozatban utasította el azokat a kifogásokat, amelyekben az MSZP-t népszerűsítő szöveges üzenetek és a két nagy párt érdekében kampányoló telefonok miatt tettek panaszt.

Összességében több mint ötven ilyen beadvány érkezett - ezek közül néhányban az SMS-eket, valamint a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hangján bejelentkező telefonokat, míg harmincnál is több esetben az Eperjes Károlyként bemutatkozó és a színész hangján megszólaló hívásokat tették szóvá. Emlékezetes: Eperjes a választások előtti napokban telefonon szavazásra buzdított, igaz, a támogatandó pártot nem nevezte meg. Érdeklődésünkre a testület tagjai közül többen azzal érveltek, hogy a hívások mögött akár provokáció is lehet, és a tényállás pontos tisztázására az OVB-nek sem hatásköre, sem - a rövid határidők miatt - ideje nincs.

Véleménynyilvánításnak minősül három fideszes képviselő választási csalást emlegető kijelentése, valamint közleménye a Legfelsőbb Bíróság (LB) keddi döntése szerint; az LB ezzel megváltoztatta az OVB határozatát. A testület április 21-i határozatában - az MSZP beadványa nyomán - azt állapította meg, hogy Deutsch-Für Tamás, a Fidesz kommunikációs vezetője, Balsai István és Kupper András képviselőjelölt megsértette a választási eljárásról szóló törvényt, a választás tisztaságának megóvására, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó alapelveket. A három politikus választási visszaéléssel és tömeges választási csalással vádolta meg az MSZP-t. Állításuk szerint a választási iroda második fordulóról szóló értesítését a párt szavazólap-mintát is tartalmazó szórólapjába hajtották bele, s az egész csomag egy borítékban jutott el a postaládákba.

Az LB álláspontja szerint a kifogásolt magatartás véleménynyilvánításnak minősült, amelyet az alkotmány biztosít, és a választási kampány idején sem korlátoz.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.