A Királyhágó-melléki püspök például az erdélyi magyarság magára maradását, a székelyudvarhelyi polgármester pedig az anyaország "nagy romlását" jövendöli a második Gyurcsány-kormány eljövetelével.

Említettek egyébként jó pár éve már nem csinálnak titkot abból, hogy azonosulnak a Fidesz törekvéseivel. Olyannyira, hogy - akár pártjuk fejcsóválásait figyelmen kívül hagyva - megjelentek Orbán Kossuth téri választási gyűlésén, egyikük-másikuk még pár biztató szót is szólt az összesereglettekhez.

Most pedig szemmel láthatóan készen állnak a bozótharcra Gyurcsány ellen. Pedig hát a háborúnak momentán vége. És bár búbánatuk talán egyesekben még megértésre is talál - az azért mégiscsak túlmegy a politikai jó ízlés keretein, hogy a határon túli radikálisok most végveszélynek állítják be azoknak az erőknek a választási győzelmét, amelyek pár napja kaptak demokratikus felhatalmazást az anyaországi szavazóktól.

Szerencsére a határon túli magyar közegben ezúttal nem az ő hangjuk a meghatározó. Ellenkezőleg: a szomszédos országok magyar közösségei egészében igen mértéktartó és körültekintő magatartást tanúsítottak az anyaországi választási kampány idején; vezetőik zöme "egyenlő közelséget" tartott a küzdelem résztvevőivel szemben.

Mindez alapja lehet egy új kezdetnek a magyar-magyar viszonyban. Hiszen ezt, főleg a népszavazás óta, valóban kölcsönös gyanakvások terhelik. Másfél év múltán éppen ideje volna már e sérelmi politikán felülemelkedni, mivel a napjainkra kialakult helyzet méltatlan az ügyhöz. Ehhez az MSZP-SZDSZ választási győzelme jó alkalom. Gyurcsány azzal a szándékával, hogy 10 millió magyar felhatalmazásával, de 15 millió magyar érdekében kormányoz, valójában elébe megy a kisebbségi várakozásoknak. De a mostani választások azért is cezúrát jelenthetnek a magyar-magyar viszonyban, mert a Fidesz újabb vereségével az orbáni paternalizmus napja szintén végleg leáldozott - vele együtt eltűnhet a pártalapú klientúrafinanszírozás is.

Talán annak kölcsönös belátásával lehetne az új magyar-magyar egyetértés megalapozását kezdeni, hogy a kapcsolatok mindenképpen reformra szorulnak már. Ezek elvei még egy másik korszakban formálódtak, amikor a Kárpát-medencében sok helyütt az adott magyar közösségek puszta megmaradása volt a tét. Most viszont az itt élő magyarság zöme hamarosan egy határait lebontó, közös elvek szerint épülő európai ház (az unió) lakója lehet. Mindez önmagában átfogó reformokat indokolna a magyar-magyar viszonyban is, amelyek nemigen kerülhetik el a mind korhadtabbnak tetsző kisebbségi támogatási és intézményrendszert sem.

A feladat nem egyszerű. És az sem enyhít a gondokon, hogy mindkét oldalon még mindig görcsölnek a politikai szereplők - nemcsak a sok tennivaló, hanem az esetleges egymás iránti averziók miatt is. Legelőbb persze ezektől kellene megszabadulni.