Minden elítélt hazamehetett

Halált okozó testi sértésért ítélte el hétfőn a Fővárosi Bíróság azt a férfit, aki négy éve egy II. kerületi szórakozóhely előtt halálos ütést mért Simon Tibor fejére. Három társát garázdaságban találta bűnösnek a bíróság. Az ítélethirdetés után mindannyian szabadon távozhattak.

A Fővárosi Bíróság a megismételt elsőfokú eljárás végén, hétfőn halált okozó testi sértésért négy és fél év szabadságvesztésre ítélte és öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától Galambos Jánost, miután bizonyítottnak látta, hogy 2002. április 21-én az ő ökölcsapása okozta Simon Tibor labdarúgó halálát. Három társát másfél, illetve egy év négy hónapra ítélték garázdaságért. A vádlottak és védőik tudomásul vették volna az ítéleteket, az ügyész azonban súlyosbításért fellebbezett, ekkor az ítéletek enyhítését kérve ők is fellebbezést jelentettek be. Az ítélet nem jogerős. A vádlottak ennek ellenére valamennyien szabadon távozhattak a bíróság épületéből. Korábban ugyanis már mindannyian eltöltöttek annyi időt előzetes letartóztatásban, amennyit a nem jogerős ítéletben a bíró kiszabott rájuk, azaz büntetésüket lényegében már letöltötték.

Simon Tibort, a Fradi egykori hátvédjét, a Sopron vezető edzőjét a főváros II. kerületében, az utcán verték halálra. Röviddel előtte Simon a Cafe Allure bárban összetűzésbe keveredett Galambos Jánossal. A pezsgőt locsolva ünneplő sportember állítólag leköpte Galambost, mire az leütötte. Kettejük kezdődő verekedésének a bár biztonsági emberei vetettek véget. Ők az akkori tanúvallomások szerint elsősorban Simont verték és rugdosták, a verésből azonban Galambosnak is kijutott.

Simon Tibornak sikerült kimenekülnie a bárból. Közben állítólag többször elnézést kért viselkedéséért, s jelezte, hogy kész önként távozni. Ennek ellenére az utcán is kapott még néhány ütést és rúgást. A három verőember, köztük egy, az ügy kirobbanása után elbocsátott rendőr, már visszaindultak az utcáról a bárba, amikor Galambos a földről felállni próbáló Simonhoz ért, s egy hatalmas ökölcsapással leterítette. Simon két nappal később a kórházban belehalt sérüléseibe. Később egymásnak ellentmondó orvos szakértői jelentések születtek arról, hogy pontosan mi is okozta a sportoló halálát: az ütések, vagy az, hogy az utolsó ütéstől elesett, és a feje az aszfaltra csapódott. Az ügyészség Simon négy azonosított támadóját halált okozó testi sértéssel vádolta meg.

Első fokon 12, 10-10, és nyolc évre ítélték a vádlottakat. A bíró az indokláskor rámutatott: támadói addig üldözték és verték Simont, amíg mozdulatlanul el nem terült az aszfalton. A Fővárosi Ítélőtábla nem találta megalapozottnak, pontatlannak és iratellenesnek minősítette az ítéletet, megsemmisítette, és új eljárás lefolytatását rendelte el, mely a hétfői ítélethirdetéssel ért véget. A bíróság - az ügyészi indítvánnyal egyezően - az elsőrendű vádlottat halált okozó testi sértésben, társait garázdaságban mondta ki bűnösnek.

Ítélethirdetés a Fõvárosi Bíróságon
Ítélethirdetés a Fõvárosi Bíróságon
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.