Kunszentmárton, városi sportcsarnok. A tavaly átadott intézmény ajtaján felirat: "Az árvízi védekezés miatt a létesítmény átmenetileg nem üzemel". Odabent az aulában kétszáz ágy áll katonás rendben. Azokat fogadták itt be, akiknek a köröszugi gátrepedés miatt elővigyázatosságból elrendelték a kitelepítését Csépán, Szelevényben és Tiszasason.

Itt is, ott is kisebb csoportokban beszélgetnek az emberek. Hétfő délután van, odakint tűz a nap, bent kellemes a hőmérséklet. A férfiak tévét néznek - biliárdversenyt közvetítenek éppen -, az egyik előtérben öt-hat asszony ruhákat válogat. Nem tépik ki egymás kezéből a jobb cuccokat, ahogyan azt olykor jobbféle belvárosi turkálókban látni, mindenki azt viszi csak, amire szüksége van. A gyerekeknek szellősebb ruhát, mert amikor el kellett hagyni otthonaikat, még a téli cipő meg a kiskabát került rájuk, most viszont már kora nyári az időjárás. Ezen a napon a kecskeméti baptista szeretetszolgálat küldött ruhaneműt, korábban más karitatív szervezetek tették ugyanezt.

Szánthó Ferenc listákat öszszesít, azt számolja, ki honnan jött, hányan vannak a kitelepítettek. Egy névtábla van a zakóján, ebből kiderül, ő az 1-es számú befogadó hely vezetője. Civilben - ha épp nincs vészhelyzet - a sportcsarnokot vezeti, ismeri minden zegzugát.

- Megvan mindenünk, ha valakinek szüksége van valamire, még válogathat is, milyen bébiételt, mosóport, hajsampont vagy dobozos tejet szeretne - mondja Szánthó Ferenc. - Beszereztünk egy mosógépet is, így előzetes bejelentkezés alapján már moshatnak is a családok. A tévét reggel kapcsoljuk be, mindenki az árvízi hírekre kíváncsi. Este tízkor takarodót rendelünk el - sok a kisgyerekes család, szükségük van a pihenésre

- Feri, a megyei védőnő elindult Szolnokról, hozza a popsi-kenőcsöket - szalad el mellettünk egy asszony.

- Látja, már ebben sem szenvedünk hiányt - nyugtázza a befogadó hely vezetője.

A sportcsarnok földszintjén békeidőben könyvtár üzemel, most azonban a kitelepítettek gyerekeinek működtetnek itt ideiglenes óvodát. Az óvónők az Epreskert úti óvodából érkeztek, az ő intézményükben idős csépaiakat szállásoltak el. Czuczi Mihály, Kunszentmárton polgármestere tanítási szünetet rendelt el a város valamennyi óvodájában és iskolájában, az egyetlen szakközépiskolába pedig csak a végzősöknek kell bemenni, hogy fel tudjanak készülni az érettségire és a szakvizsgára. A sportcsarnok ideiglenes óvodájában épp a Ludas Matyit olvassák a gyerekeknek. A többség áhítattal figyel, egy fiú fickándozik csak.

- Te Manó, figyelj oda te is! - csitítja az óvónő.

- Nem ő a Manó, az én vagyok - böki oldalba a mellette ülő kisgyerek. Akire rá tetszett szólni, azt Milánnak hívják - igazítja a gyerek.

A bejárati ajtóhoz egy fiatal nő érkezik, kerekes székkel. Ölében háromévesforma kislány, kezében szatyor.

- Tegnap a játszótéren találkoztunk az egyik kitelepített kislánnyal, és nagyon elszorult a szívem, mert azt mondta: hazamenne, de lehet, hogy már összedőlt a házuk. Hoztunk neki egy kis édességet, meg játékokat, hátha attól felvidul - mondja. Faggatózom, így megtudom: a kunszentmártoni Kovács Brigitta hét éve lett mozgáskorlátozott, egy betegség miatt. Két kislánya van, de a gyerekek apja nemrég elhagyta a családot. Azóta nehezebben élnek, önkormányzati lakásban laknak, s csak a legalapvetőbb dolgokra futja a szűkös bevételükből. A kevésből most annak hoztak, aki tőlük is jobban rászorul a segítségre. Belenézek a szatyorba. Egy doboz márkás gabonapelyhet, cukrokat, játékokat látok benne. Brigitta azt mondja: a kislánya pakolta össze az ajándékot alkalmi játszótársának.

A tornacsarnokkal szemben, pár métere található a Veress János szakközépiskola, ahová főként csépai családokat szállásoltak el. Halász Ferenc, az intézmény egyik igazgatóhelyettese azt mondja: a végzősök közül többtucatnyian bejöttek reggel nyolc órára, hogy felkészüljenek a vizsgáikra. Az alsóbb osztályok diákjait, telefonon, e-mailen vagy az ismertősökön keresztül értesítették, hogy egyelőre maradjanak otthon, mert a polgármester tanítási szünetet rendelt el.

Bent a tornateremben narancsot meg banánt osztanak a kicsi gyerekeknek. A Vöröskereszt önkéntesei is benéznek, felmérik, szükségük van-e az ittenieknek valamire. Egyenruhájukra felfigyel az egyik kisfiú, aki rövidnadrágban, maszatos lábbal álldogál, kezében félig rágott alma.

- Te mentős vagy, megismerlek - bök az egyik vöröskeresztes lányra.

- Hát, nem egészen. Miért, ültél már mentőben?

- Nem. De ha a házunkba beszakad a víz, akkor kéne majd egy mentős - mondja a gyerek.

A lány egy ideig nem válaszol. Aztán mégis összeszedi magát, és azt mondja:

- Ne félj, a házatokba nem fog bemenni a víz.

A szemén azonban látszik, ebben ő sem biztos igazán, hiszen a köröszugi gátszakadás veszélye még tegnap sem múlt el. A gyerek azonban megnyugszik a választól, s megy az övéihez, katonai ágyakkal kijelölt, átmeneti otthonába.

Csépaiak a Veress János iskola tornacsarnokában