Az elmúlt évtized Közép- és Dél-Amerikában a baloldal előretörését hozta. A sort Chavez venezuelai elnök hatalomra kerülése nyitotta meg nyolc éve. Azóta baloldali kormány alakult Brazíliában, Argentínában, Uruguayban és legutóbb Bolíviában. A közelgő perui és mexikói választásokon is nekik áll a zászló.

Volt, aki a baloldali fordulatot már előre sejtette. Jorge G. Castaneda politológus, aki 2003-ban Mexikó külügyminisztere volt, 1994-ben megjelent Fegyvertelen utópia: A latin-amerikai baloldal a hidegháború után című könyvében azt jósolta, hogy a szovjet fenyegetés elhárultával a nagy szegénység és egyenlőtlenség a latin-amerikai baloldali pártok hatalomra kerüléséhez fog vezetni.

A jóslat valóra vált. De nem pont úgy, ahogyan Castaneda remélte. Ő ugyanis abban bízott, hogy az európai szociáldemokratákhoz hasonló balközép erők kerülnek kormányra. Nem mindenhol lett így.

„Egyre többen aggódnak a latin-amerikai baloldal megerősödése miatt – írja Castaneda a Foreign Affairs legújabb számában megjelent cikkében. – De nem mindenki veszi észre, hogy valójában kétféle baloldal van a térségben. A radikális gyökerű baloldal paradox módon mára reformpártivá vált, és támogatja a nemzetközi együttműködést. A latin-amerikai populizmus hagyományát folytató baloldal viszont vaskalapos és nacionalista.”

A Moszkva- és Kuba-barát forradalmi szocialisták az elmúlt ötven évben lassú átalakuláson mentek keresztül. A radikális mozgalmárokból és gerillákból mérsékelt szociáldemokraták lettek. Továbbra is küzdenek a szegénység felszámolásáért, de szakítottak az ortodox kommunista tanokkal. Kiállnak a demokratikus intézmények mellett, és mérsékelték korábbi vad amerikaellenességüket.

Chilében, Uruguayban és Brazíliában ilyen kormányok vannak hatalmon. Különböző mértékben, de mindhárom országban sikerült enyhíteni a szegénységet, javítani a közoktatás és az egészségügyi ellátás színvonalát. E kormányok politikája latin-amerikai mércével mérve pragmatikus, mérsékelt és realisztikus.

A másik baloldal a „régi, jól bevált latin-amerikai populizmus” politikáját eleveníti fel. A populista baloldal általában antikommunista retorikájú és tekintélyelvű. A nacionalista pártvezérek a nép érdekére hivatkozva gyengítik a demokratikus intézményeket. Az állami bevételeket a fontosabb iparágak államosításával növelik. A befolyt pénzekből látványos osztogatást rendeznek, de a szegénység ettől nem csökken. Valójában nem is ez a céljuk, hanem a hatalom megtartása bármi áron. Venezuelában, Argentínában és Bolíviában ők kormányoznak.

A két baloldal képviselőinek minden országban maguknak kell megvívniuk a harcot. De Castaneda szerint Európa és Amerika is tehet valamit a „jobb baloldal” győzelmének érdekében. Ahelyett, hogy általában a baloldal előretöréséről lamentálnának, a populista baloldallal folytatott küzdelmükben gazdasági és kereskedelmi együttműködéssel kellene segíteniük a forradalmi szocialisták reformista örököseit.

Jorge G. Castaneda