De rendben, fogadjuk el, hogy a Fidesz pszichopatáinak volt igazuk. És akkor gyorsan varázsoljunk ide egy zseniális idézetet kedvencem, a ma élő talán legnagyobb humanista és szocialista alkotó, az amerikai Kurt Vonnegut (Ötös számú vágóhíd, egyebek között) legújabb könyvéből, amely a Hazátlan ember címet viseli. Így hangzik: “Nem igaz, hogy a jó nem győzedelmeskedhet a gonosz fölött. Csak az angyaloknak is úgy kellene szerveződniük, mint a maffiának."

Lehet, hogy csoda történt? Lehet, hogy a bal választói titokban megtanulták, hogy miként lehet maffiamódra szerveződniük? Nem hiszek a csodákban, mint ahogy azt sem gondolom, hogy angyalok lennénk mi, kb. kétmilliónyian, akik arra adtuk a voksunkat, hogy a balliberális kormánykoalíció újabb négy évig intézhesse dolgainkat itthon és a világban. Még kevésbé hiszem, hogy az a másik kb. kétmillió honfitársunk, aki viszont Orbánékra szavazott, az ördögöt szolgálná.

Csak sejtéseim vannak. Például sejtem, hogy a Fidesz megérdemelt vereségét maga mérte magára. Azzal, hogy olyan kampányt folytatott, amely szerintem, ha egyáltalán, akkor a magyar történelem egyik legtöményebb nacionalista-populista tébolydaépítő igyekezeteként válik majd szerény lábjegyzetté a tankönyvekben.

Sejtem továbbá, hogy megbosszulta magát a stratégia, amely a kereskedelmi televíziók és a bulvársajtó cinikus sikerreceptjéből főzetett, nevezetesen: “abból kell kiindulni, hogy az emberek mélységesen hülyék és sötétek, és ha csak egy kicsivel e tömeg képzelt sötétségszintje alá tüzelsz, biztos lehetsz a győzelmedben".

Hát bizony: a nagyközönség szeretheti a bulvársztárokat, de nem biztos, hogy szeretné, hogy ők döntsenek adóforintjaik felhasználásáról.

Sejtem még, hogy az emberek többsége nem szenved krónikus agyér-elmeszesedésben, következésképpen képes volt felidézni az egykori Orbán-kormány teljesítményét és emlékeit össze tudta vetni mindazzal, amit a vezér most ígért. (Rosszabbul éltek, de majd sokkal jobban fogtok, ha engem választotok.)

Sejtem azt is, hogy az ország falvaiban az utolsó utcák utolsó házaiban élők azt mondták magukban: kösz szépen Viktor, igazán szép tőled az a hitbuzgalom amivel budapesti kampányzáródon megígérted, számíthatunk rád, de minket hagyjál inkább békén...

Sejtem végül, hogy az emberek nem szeretik az olyan biztosítási ügynököket, mint amilyennek Orbán Viktor mutatta magát az utóbbi hetekben: az olyanokat, akik nemzethalált vizionálnak, de rögtön teljes körű - és persze önrész nélküli - védelmet nyújtó biankó szerződéseket húznak elő a zsebükből.

És akkor most a győztesekről!

Nem Gyurcsány Ferenc, nem Kuncze Gábor, nem az MSZP és nem az SZDSZ győzött. Fájdalom, de le kell írnom, pláne, hogy az elején a jó és a gonosz harcáról elmélkedtem: rendkívül sokan alighanem a kisebbik rosszra szavaztak. Nem körzetük szocialista vagy liberális jelöltjére, hanem fideszes riválisa ellen. Talán nem is csak az egyébként szerintem tisztességes programokért jutalmazták meg szavazataikkal a kormánypártokat, hanem a Fideszt büntették: azért, hogy annyira lenéz bennünket, hogy még egy valamire való tervet sem volt képes letenni az asztalra az ország előre vitelére, hanem helyette üres demagógiát gyártottak futószalagon. És nem kevesen a hajthatatlan Dávid Ibolya és a viharokkal dacoló kis pártja állhatatosságát is díjazták, nyilván abban a reményben, hogy talán lesz egyszer Magyarországnak is egy Európában is szalonképes konzervatív pártja.

Tehát: a választók többsége adott a szocialistáknak, liberálisoknak még egy esélyt, hogy végre maguk is esélyhez juthassanak. Arra adtak nekik felhatalmazást: bizonyítsák be, illetőleg, hogy együtt bebizonyíthassuk, lehetséges egy jobb, derűsebb, élhetőbb, valamivel igazságosabb, feltörekvő Magyarország. A felhatalmazók elhitték, hogy Magyarország számít, de egyrészt nem az a Magyarország, amit Orbán Viktor ajánl - egy tudatosan és tartósan kettészakított társadalom, amelyet egy autokrata akarnok vezet, másrészt nem egy akármilyen Magyarország számít, hanem az a demokratikus, a globális erőtérbe erejéhez és lehetőségeihez mérten aktívan beilleszkedő európai kis ország, amelyet a haladni óhajtó csendes többség elképzel magának.

Ez olyan ország, amelyet valamennyien a magunkénak érezhetünk, és amelyből erőt meríthetnének és amelyre büszkék lehetnének a határon túl élő magyarok is.

Az újraválasztott kormányfő első beszédében azt mondta: győztünk, de a győztesnek van egy felelőssége - az, hogy ezzel a győzelemmel egész Magyarország nyerjen.

Igen. Ez államférfiúi beszéd. Miként az is, amivel Gyurcsány Ferenc a kampány során értésre adta, nem vezetni akar, hanem intézni az ország dolgait. Mi tagadás, van elég intéznivaló!

Tényleg bele kell húznunk.