Az angol özvegy és a férje
Azt mondták, hozzon Angliából. Inkább fogadott egy férjet, akivel bejárta a világot. Ma a majdnem ötven évvel fiatalabb Kovács Istvánnal, annak élettársával és immár négy gyermekükkel együtt heten élnek a szabadság-hegyi villában.
Instant élet
Csupa békesség, jóság és kíváncsiság.
- Én már nem törekszem sikerre. De szeretném, ha minél többen elhinnék: önmagáért mindenki maga tehet a legtöbbet. Ismerje fel: muszáj tanulni. Semmiből is felemelkedhetnek az emberek, ha van akaratuk. A Teach Yourself - a Tanítsd magadat - közismert a világban. Én 97 évesen az M2-őn mindig megnézem a Válassza a tudást! című műsort és még mi mindent! Mint a lőcsei fehér asszony, vissza fogok jönni a túlvilágról is, megtudni, mi történik. Rengeteg a tanulság az életemben, de mindenkit csak a gyors meggazdagodás érdekel. Instant boldogság, instant gazdagság, instant élet! Nyitottnak kell lenni, erősnek - tudja, mennyi bennem a pozitív energia? -, nem szabad csüggedni, és bármit is erőltetni. Éltem Indiában, Afrikában, jártam Ausztráliában, sokféle nációt megismertem, vonzódtam az énekléshez...
- Színészetet is tanult!
- Hálás vagyok a sorsnak, hogy nem lettem se színésznő, se énekesnő. Részvétet érzek a híres emberek iránt. A taps után szállodákba hazamenni, távol a szeretteimtől, a könyveimtől... Bengáziban templomi kórusban énekeltem éveken át, Londonban minden szerdán házi zenét rendeztünk, amatőrként kiéltem magam.
Szép cipők
Angi néni - Kovácsné Füleki Angéla Mária-Lujza - 1908-ban született Erdélyben. Hatéves volt, amikor földbirtokos apját elvitte a tüdővész. Egyetlen emléke róla, hogy a szanatóriumból hazatérve azt mondta: szörnyű, hogy a kislányomat nem vehetem az ölembe, és nem csókolhatom meg!
1947-ben mindent hátrahagyva visszatér Angliába. Belép az életébe Philip Smith, a második férj, akit elektromérnöki munkája Líbiába szólít. A férj nyugdíjazásáig 13 éven át ott élnek.
- Philip az az angol, aki mindig utazni akart, világot látni. 1965-ben kiadtuk a londoni házunkat, és Máltán kezdtük a nyugdíjas vándoréletet. Csavargó lélek vagyok én is, bár a lábam gátol a mozgásban. Épp Máltán szenvedtem el az első combnyaktörést, ez korábbi gerincsérülésemmel együtt kicsit sok volt. Évtizedekkel később jött a második törés. De még mindig talpon tudtam maradni, bár nem vagyok teljesen ura a testemnek. Ha magamba nézek, azt hiszem, fiatal vagyok, ám gyorsan elfáradok. Főképp elindulni nehéz. Itt a sok szép cipőm, de egyiket sem tudom felvenni.
Ha az utcára nem is megy ki Angi néni, ajtót nyit és kikísér. A máltai baleset után is többször nyakába vette a világot. Férje például újból látni akarta Indiát, ahol öt évig dolgozott. 1966-ban Európán, Kis-Ázsián, Bagdadon, Pakisztánon át kocsival mentek oda és jártak körbe Delhitől Madrászig. Onnan hajóval tértek haza. Azért is "kellett" utazni, hogy a jövedelmünk ne essen a progresszív adózás alá.
- Nekem nincs igényem, ezért vagyok dúsgazdag. Ha az emberek mértékletesek lennének, boldogabban élhetnének. Velem még a kommunizmus is működne, mert biztos nem vennék el többet, mint amire szükségem van. Semmit se kívánok, mindig keveset ettem, soha nem ittam, nem dohányoztam és állandóan jó kedélyű voltam. Talán ez a hosszú élet titka.
Indiából hazatérve évente többször is hazajártak kocsival testvérlátogatóba és az Operaházba. (Angi egy osztályt kétszer járt, hogy bevárja a húgát, Mária Magdolnát.) Végül egy öröklakást is vettek Budapesten. 1982-ben Angi néni megözvegyült. Új kocsi, budai lakás, londoni ház... Elment a külföldieket ellenőrző hivatalba, hogy szüksége lenne egy sofőrre, aki testőr is. "Magyar állampolgárt nem alkalmazhat, örökbe sem fogadhat!" Brit követség: "Megoldás, ha feleségül megy hozzá." Megbotránkozott az ajánlaton, de végül csak ez lett.
- Aki 76 évesen megy férjhez, az már nem igazán megy férjhez. Amúgy is inkább derékon felül éltem egész életemben. A húgomnak még a szája is szűz volt, nem engedte, hogy megcsókolják. A férjem, Kovács István, 1954-ben született. Vele nemcsak a két otthon - London és Budapest - között utaztunk. Ausztráliában két hónap alatt eljutottunk Murrdock újgazdagoknak fenntartott szigetére is, ahol a legolcsóbb szoba is 100 dollár volt. Hogy mit szóltak az emberek? "Milyen rendes gyerek ez, hogy támogatja a nagynénjét!" Végül Pisti nem bírta kivárni, hogy egyedül maradjon. A családban mi 86 évesen szoktunk meghalni. Pistit csábították a hölgyek, és az egyik úgy maradt. Megkérdezték, megtartsák? Igen! Nekem nincs gyermekem, Pistinek, Évinek már négy van. Aranyosak. Évi rendben tartja őket, de a férjem után már nem rendezkedik, én meg fizikummal egyre kevésbé bírom. A lelkemben óriási a türelem. Nem kritizálok, nem szólok bele, ki mit csinál. Pisti rám szól: "Miért nem ettél?" Nem vagyok ehendi. És nagyon nehéz kihozni a sodromból. A szomszéd villa építése az egész környéket megviselte. Az ilyesmit én nem veszem észre. - Tekintetem megakad a bölcs asszony diszkrét hajhálóján. Elmosolyodik. - A házat elbonthatják, de ha lóg egy hajszálam, attól megőrülök.
Maradj velünk!
Kovács István csődbe ment vállalkozó, telefonműszerész, de mindenhez ért, akár ketyeg, akár nem. A nyolcvanas évek elején sok pénz volt a telefonban és Istvánnak összejött havi negyvenezer, amikor hatezer jó fizetés volt. Tele volt pénzzel és csajokkal. 1982-ben említette neki az édesanyja, hogy idős barátnője férje halála után összeomlott. Majd elmondta, hogy az özvegynek mehetnékje van, de huszonöt éve nem ült volánnál, és ő megígérte neki, hogy István gyakorolni fogja vele vezetést.
- Jobbkormányos kocsi volt, és bár Budapesten akkor még lehetett közlekedni, Angi néni annyi butaságot csinált vezetés közben, hogy halálfélelmem volt mellette. Azt mondtam neki, szóljon, ha valahová menne, és inkább én vezetek. Tagja volt a Women's Club-nak, és a nagykövet meg konzulfeleségekkel először Bécsbe kirándultunk. Cserébe elkezdett angolul tanítani. Mondogatta, hogy többre vagyok hivatott a szerelgetésnél, de ezt én nem éreztem. Egyszer panaszkodtam neki a főnökre, mire megkérdezte, miért nem változtatok. Mert negyvenezret keresek. Felajánlott ennyi zsebpénzt, ha kölcsön ad neki a mamám, mert Angliában szeretne élni. Arra gondoltam, ha nincs is nyelvérzékem, ott csak megtanulom a nyelvet. Anyám mondta: szeret téged ez az öregasszony... Én is szeretem, de természetesen nem úgy.
Különben is volt "egy se vele, se nélküle" kapcsolata. Mikor véglegesen szakítottak, azzal ment oda Angi nénihez: szabad vagyok! 1983 őszén kötött házasságot a 29 éves férfi és a 76 éves angol özvegy. A barátok, kollégák cikizték a friss házast: "megvették Pistit kilóra", "»megfontolták« a KISZ-titkárt", "egy párttagnak felára lehet".
A marxizmus-leninizmus egyetem végképp meggyőzte a filozofálgatásra hajlamos Istvánt, hogy a rendszer úgy rossz, ahogy van, az emberiség nem érett arra, hogy elengedett kézzel járhasson, és a magafajta idealistákra nincs szükség. Mindez könnyebbé tehette volna a kitelepedési engedélyért talpalást, de rengeteg félelem volt benne az új életével, az idős asszonnyal kapcsolatban. Nem tudta, mi vár rá Angliában, és ő mindig többgyermekes családot képzelt maga köré. Feketén átváltotta minden pénzét, hogy ne kerülhessen bajba, és 1984-ben szorongásokkal telve elindult Londonba.
- Jól felborult az életem. Minden férfinak szüksége van önbecsülésre, hogy ő teszi le a pénzt az asztalra, vagy ő is. Kár volt hónapokat tölteni a tévé előtt. Nem voltak barátaim, jött a honvágy. A nyelvtanfolyamra jóval fiatalabbak jártak. Voltak azért életeim, egy-két hétre eltűntem. Olga spanyol és portugál szülők Marokkóban született, francia iskolában végzett lánya anyámra meg Angi nénire hasonlított. Utána akartam menni, mikor visszatért Franciaországba. Angi néni fantasztikusan kezelte a dolgot. Szüleim sosem voltak külföldön. Meghívtam őket, aztán a sógoromékat. A nyolcvanas években Angi nénivel kettesben bejártuk a fél világot Japántól Görögországig. Pár hónapig magáztam. De rájöttem, vállalni kell a helyzetet. Nemhogy az intelligens emberek, a szállodaportások sem vágtak pofákat, én pedig, ha kétség támadt, kijelentettem: a feleségem, nem az édesanyám. Ő kicsit büszke volt rá, hogy itt a férjem, én pedig bizonyos tekintetben hozzá öregedtem.
István "férj" akart lenni: pénzt keresni. Beszállt egy betondíszítő találmányba. A próbaüzem igazolta a várakozásokat, de több százezer font elköltése után az is kiderült, gazdaságosan csak húszszor ekkora befektetéssel folytatható a gyártás. Ez gyakorlatilag tönkretette őket. István verte a fejét a falba: ha nem csinál semmit, a kamatokból úgy élhetnének, mint Rothschildék. Angi néni vigasztalta: a pénz nem számít, ha ember tudsz maradni! Igaza volt. Különben nem ismerte volna meg gyermekei anyját, nem lenne négy gyönyörű gyereke...
- Évi közölte, hogy ő családot, gyermekeket akar. Én is! Mikor terhes maradt, Angi néni azt mondta: ez az élet rendje. Évi megszülte a fiunkat, aztán ki is látogattak Londonba. Én sorban apasági nyilatkozatot tettem, minden gyermek az én nevemen van. Istvánka megkérdezte, ki nekünk Angi néni. Neked a pótnagymamád, nekem a pótanyám. De miért pót? Mert az igazi már nem él. A párom alapjában elfogadta, hogy Angi néni az életünk része. Nem folyik bele a mi világunkba, vele nekem kell foglalkozni. Nagyon megszerettem ezt az idős asszonyt. Briliáns elme. Olyan kaput nyitott előttem, ami elképzelhetetlen volt számomra. Nekem sok mindent tálcán kínált a sors, könnyelmű is voltam. Ő elfogadtatta velem, hogy az adott helyzetben kell élni: siránkozás helyett ott tedd a dolgod, ahová rendelt a sors. Befogadott, és talán taszítgattunk az életén pár évet. Még ha bosszantottuk is, mert így kevésbé engedheti el magát. Bár a gyökereink különbözőek, sok a rokon vonás bennünk. Ha úgy találkozunk, hogy csak öt vagy tíz év a korkülönbség, jól tudnánk múlatni az életet. Combnyaktörése volt, de három napig nem akart kórházba menni. Végül elvitettem a legjobb helyre, és ha orvos jött szembe, adtam neki tízezer forintot, csak mentsék meg, mert erre a nőre nekem szükségem van. Ő anyám helyett látja a gyermekeimet. Mindig meg tudott vigasztalni, minden gödörből kihúzott. Olyan jó, annyira bölcs ember. Az a feszültség, hogy miért kellett őt felvállalni, kötelezettséggé vált és sírig tart. Mondta, hogy bemegy az öregek otthonába. Nem, maradjon csak velünk. Szeretném, ha megélné a száz évet, ha meg tudnám neki mutatni, hogy talpra tudok állni.
Nem rombolni
Húga halála után Angi néni úgy gondolta, neki is itt kellene meghalnia. Legyintésemre azt mondja: életképes, de ilyen idős emberrel minden megtörténhet. És a komoly téma közben a fiatal hölgy megtréfál: ritka palóc nyelvjárásra, varkócra vált. Bravúros. Hibátlan az angol kiejtése is, de ilyen zenei hallással! Nagyapja - akiről könyvet akart írni - kilenc nyelvet beszélt, anyja négyet, a két gyerek eleinte csak németül tudott.
- Könyvtervvel, gépírói tudással miért nem ül az itt álló számítógép elé?
- Ha én ennyi emlékkel oda ülnék, szétszaladnék a világba. Pedig legalább a hölgyeknek el kellene mondani: vigyázni kell az étkezésre, szemmel kell tartani magunkat.
- Mit tenne másképp?
- Nem hiszem, hogy tudnék másként élni. Mindig a legjobbat akartam, betartottam a parancsolatot, nem romboltam felebarátaim, de senki életét. Szélesen élem a világot, építő ember vagyok, mint nagyapám. Nekem semmi sem volt keserves, és már nem is igen lehet.
