Szakszerű bizonyítékokkal rendelkezünk arra nézve, hogy őseink már sok millió évvel ezelőtt gazdag szociális életet élő, csoportokba szerveződött lények voltak, még jóval azelőtt, hogy gyönyörű képességünk, a nyelv megjelent volna tulajdonságaink tárházában. Az ősöknél a politika főként a hímek közötti egyezkedések, kialakuló-felbomló szövetségek formájában jelent meg, és funkciója a csoport által elfoglalt terület védelme lehetett, védték azt a csoporton kívüli fajtársaktól. Vagyis a politikának már protoformájában valamiféle erőforrás-védelmi, elosztási funkciója volt. Az evolúció évmilliói alatt a laza csoportokból emberi közösségek fejlődtek, amelyeket az állatvilágban egyedülálló, emberspecifikus tulajdonságunk: szociális rendszerszervező képességünk hoz létre, ami velünk születik.

A rendszerszervező képesség azt jelenti, hogy az ember sokféleképpen vonzódik fajtársaihoz, és csoportjaiban szívesen vesz részt közös akciókban, bármi legyen is az akciók célja, erőforrásnyerés, építkezés vagy csak egyszerű történetmesélés és hallgatás. A közös akciók mindig közös hiedelmek alapján szerveződnek. A hiedelmeket itt nagyon széles értelemben lehet használni; hiedelem az is, hogy hogyan lehet és kell valamilyen vadat elejteni, hogyan kell gyereket nevelni, hogyan kell egy tárgyat előállítani, mire érdemes elcserélni, hogyan kell a közösség mindennapjait megszervezni. De hiedelmek tárgya az is, hogy miként kerülhetjük el a veszedelmeket, esetleg hogyan segíthetnek bennünket nem látható, titkos hatalmak, ősök, tündérek, démonok, istenek; és természetesen szép hiedelemrendszereket alkotnak a vallásos hitek és a tudományok is.

Tehát közös akciók a közös hiedelmek alapján, de ehhez még az is szükséges, hogy a csoport vagy közösség valamilyen belső szerveződéssel is rendelkezzék, legyen vezetője vagy ne legyen, legyenek bizonyos eljárási szabályok arról, hogy hogyan hozzák a döntéseket, legyenek-e szabályok a csoporttagságot illetően és hasonlók. Az ember szociális rendszerszervező képessége olyan, hogy ha a közös hiedelmek alapján a közös akciókat sokszor van alkalma gyakorolni és közben úgy érzi, hogy csoportja működéséhez, belső szerkezetének felépítéséhez maga is hozzájárul valamiképpen, akkor megjelenik nála a hűség. Ez is különös embertulajdonság, lojálisak, hűek lehetünk közösségeinkhez, csoportjainkhoz, és ez sokféleképpen megnyilvánulhat, legfőképpen abban, hogy hajlandók vagyunk a csoportunk érdekeit esetenként a saját érdekeink elé helyezni.

A rendszerszervező tulajdonság kifejlődése azzal is járt, hogy az ember nemcsak 30-40 tagú csoportokat képes békésen, agresszió nélkül működtetni, hanem ennél jóval számosabbakat is, napjainkban milliárdokra terjedhetnek ki kis közös akciók, a közös hiedelmek is óriási tömegekben működhetnek, és még a közös konstrukciók egyes elemei is megfigyelhetők a társadalmakban. Például a nyugati demokráciákban négyévente ünnepélyesen vezetőket választunk.

A nagy tömeg persze sokféle ellentmondás forrása. A kis közösség minden tagját személyesen ismerjük, mindennapi tapasztalataink vannak arról, hogy hogyan működnek a közös akciókban, milyen a véleményük a közös hiedelmekről, és ugyancsak tevékenyen beleszólhatunk a kis közösség szociális szerveződésébe. A nagy tömegtársadalmak kialakulása ezt az idilli állapotot megszüntette, de a rendszerszervező képességünk továbbra is intenzíven működik, noha nagy létszámú csoportjaink legtöbbször a közös akció-közös hiedelem-közös szociális konstrukció hármasának csak egy-egy soványka elemét nyújtják. Sokféle csoport tagjai vagyunk - család, munkahely, iskola, pártok, klubok, civil szervezetek szeretnék, ha hűségesek lennénk hozzájuk. Igyekszünk is, de hűségünk a rendszerszervező hármas intenzitásának függvénye, és valódi, tartós hűség ritkán alakul ki.

A nagy létszámú csoportokkal együtt megjelenő sokféle kisebb csoport nagyon elevenen működteti a szövetségépítési kényszerünket. Elemi érdekeinket nem tudjuk már egyedül a családunkkal, kisebb közösségeinkkel sem megvédeni, arra kényszerülünk, hogy nagy létszámú, tulajdonképpen virtuálisnak tekinthető közösségekhez csatlakozzunk. Ezekben is működik a rendszerszervező képesség, csak éppen a nagy létszám miatt gyengén, hűségünk is ezzel arányos. Szövetségek alakulnak, felbomlanak, hiszünk bennük, elhagyjuk őket. A tagság lelkesen csatlakozik, majd kiábrándul, másfelé fordul. Modern időkben a csoportok egymással versengenek a tagságért, az lesz erősebb, hatékonyabb, amelyik több ember kötődését képes kiváltani. Sok egymást nem ismerő embert persze nagyon nehéz közös akciókkal, közös hiedelmekkel, közös szociális konstrukciókkal kielégítően ellátni, mert minél nagyobb a létszám, annál lazább a kötődés.

A legstabilisabb csoportokat az érdekek mentén lehet szervezni, ilyenek a pártok. Az érdekkapcsolat nyilvánvalóan behatárolja a lehetséges méreteket. Ha egy párt a földművelőket kívánja tömöríteni, olyan hiedelmekkel kell működjön, amelyek a földművelők érdekei mentén alakulnak ki, és ezeket nehéz összeegyeztetni mondjuk az alkalmazottak érdekeivel. Ezért a jól működő demokráciákban megjelentek a szövetségek szövetségei. A különböző érdekcsoportok egyezkednek, szövetségeket próbálnak kötni, és együtt igyekeznek megszerezni a hatalmat. Ha ez sikerül, azon múlik a csúcsszövetség sorsa, hogy mennyire képes kielégíteni a különböző részérdekeket, és mennyire sikerül azokat a hiedelmeket is kialakítania, hogy ez sikerült.

Az ember arról is nevezetes, hogy aránylag könnyen hajlik az absztrakcióra, könnyen fogad el szimbólumokat, jelszavakat, kisebb-nagyobb ideologikus hiedelmeket is, és persze ezeket is igyekeznek a szövetségszervezők felhasználni. Sajátos kommunikáció alakult ki, a pártbeszéd már nem a közvetlen érdekekről szól, nem arról, hogy hogyan lesz nekem több a fizetésem, hogyan adják majd az én nótáimat a rádióban, hanem általános elvont fogalmakról, szebb jövőről, szolidaritásról, modernitásról, nemzetről. Aki számon tartja az érdekeit, gyorsan megtanulja, hogy az elvont nyelv miről is szól tulajdonképpen. A politikáról az a legfontosabb ismeret, hogy egy-egy párt kiknek az érdekeit képviseli; valakikét bizonyosan. Kikre próbálja meg kiterjeszteni a szövetséget, akik érdekeit már nem fogja minden esetben képviselni, és kik azok, akik nyilvánvalóan hátrányba kerülnek majd. Az is fontos lehet, hogy milyenek a kialakuló szövetségek szövetségei, valóban vannak-e olyan érdekek, amelyek mentén ezek létrejöhetnek, vagy éppen csak a tagság - a szavazat - növelése érdekében születnek, és a hatalom megszerzése után csak egy szűk csoport érdekei érvényesülnek.

Nem a politika aljassága az, hogy elvont fogalmakkal operál, ilyen a természete, mert csak akkor van esélye a hatalomra, ha sok embert képes megszólítani. Nem szidni kell tehát, hanem megérteni, megtanulni sajátos nyelvét, és akkor aránylag könnyen el lehet igazodni az érdekek, a szövetségek, az árulások bonyolult szövevényében. (Mellesleg az iskolában kéne tisztességesen tanítani, a kamaszok imádják a "csapatot", a szövetséget, a hűséget, az árulást, fogékonyak a politikára. Nem óvni kell őket, hanem beavatni, persze szövetségsemlegesen.) Érdekeinkről van szó, mindannyiunkban megnyilvánul a rendszerszervező képesség, csak élni kell vele.

Izgalmas emberi és állampolgári feladat!