Hibáztak Saron orvosai a kezelés során

Ariel Saron orvosai elismerték, hogy hibát követtek el, amikor nagy adagban vérhígító gyógyszerekkel kezelték a tavaly december közepén enyhe szélütést szenvedett politikust - derült ki az izraeli 2-es csatornán csütörtökön sugárzott oknyomozó riportból.

Az izraeli miniszterelnöki posztot hivatalosan április 15-ig betöltő Ariel Saron súlyos agyvérzés következtében már több mint három hónapja kómában fekszik. A jeruzsálemi Hadassza kórház orvosai azt mondták a 2-es csatornának, hogy az enyhe szélütés után előírt véralvadásgátló gyógyszerek előidézhették a január 4-én bekövetkezett súlyos agyvérzést.

A televízió csütörtökön rövid részleteket közölt a riportból, teljes terjedelmében pénteken mutatja majd be.

Az egyik megkérdezett orvos, Joram Weiss azt mondta, hogy hatalmas hibát követtek el a 78 esztendős politikus kezelésében. Saron két héten keresztül naponta két alkalommal kapott igen erős véralvadásgátló szert tartalmazó injekciót. Ezt a gyógymódot kemény bírálatok érték azután, hogy Ariel Saron kómába esett és kórházba került.

Április 5-én sikeres koponyaműtétet hajtottak végre Saronon, ennek során visszahelyezték koponyájának egy korábbi beavatkozás során eltávolított részét. A súlyos szélütést követően január 4-e óta eszméletlen állapotban lévő miniszterelnököt a műtét után visszavitték az intenzív osztályra.

A tervek szerint a politikust hamarosan átszállítják egy Tel Aviv közelében fekvő kórházba, ahol hosszú távon tudnak gondoskodni róla, onnan pedig haza viszik egy dél-izraeli farmon fekvő otthonába.

A jeruzsálemi Hadassza szóvivői egyelőre nem reagáltak a tévériportra.

Szakértők azt mondják, hogy minden egyes kómában eltöltött nap csökkenti az esélyt arra, hogy Saron felgyógyuljon vagy valaha is visszanyerje eszméletét.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.