MSZP segítőket vertek meg Borsodban

Az MSZP választási kampányában közreműködőket vertek meg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a párt rendőrségi feljelentést tett - jelentette be a szocialista párt csütörtökön.

Edelényben és a szerencsi választókerület egyik településén, Borogkeresztúrban bántalmazták tettleg a párt rendezvényein közreműködőket, akik egyébként nem a párt tagjai - mondta Szabó György, az MSZP megyei elnöke.

A választási kampány kezdetekor a parlamenti pártok aláírásukkal elfogadtak egy választási etikai kódexet, ebben rögzítettük, hogy a jelölő szervezetek egymás rendezvényeit nem zavarják meg, plakátjait nem távolítják el, azokra szöveget nem írnak, át nem ragasztják - tette hozzá a megyei elnök, aki egyúttal a 11-es számú, szerencsi központú választókerület képviselőjelöltje.

A választás napjának közeledtével azonban egyre durvábban és sűrűbben jelentkeznek ilyen cselekmények - jegyezte meg, hozzátéve: csütörtökön Bodrogkeresztúrban az MSZP egyik kampányautóját állította meg egy férfi, aki az ablakon behajolva úgy orrba vágta a sofőrt, hogy annak eleredt vére.

Gúr Nándor, az MSZP edelényi központú, 8-as számú választókerületének képviselőjelöltje pedig arról számolt be, hogy a párt helyi szervezete által felállított vetítőre vigyázó őröket szidalmazták, illetve egyiküket bántalmazták.

Az elkövető a fideszes jelölt kampányfőnökének a férje volt - tette hozzá.

A rendőrség egyébként garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt indított eljárást két edelényi férfi ellen, akiket a kampány rendezvénytől nem messze elfogtak és előállítottak.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.