Húszezer halálraítélt várja a kivégzését

“Felszólítjuk a magyar kormányt, hogy következetesen álljon ki az emberi jogok kérdése mellett, és kétoldalú kapcsolataiban a halálbüntetés eltörlését" - nyilatkozta Fodor Márk az AI magyarországi igazgatója a kínai nagykövetség előtt tartott tájékoztatón.

Az Amnesty International (AI) ma nyilvánosságra hozott adatai szerint 20 ezer ember várja halálos ítéletének végrehajtását. A halálbüntetés nemzetközi gyakorlatát vizsgáló legújabb éves jelentésében a szervezet feltárta, hogy a 2005-ös év során legalább 2,148 embert végeztek ki a világ 22 országában - 94 százalékukat Kínában, Iránban, Szaúd-Arábiában és az Egyesült Államokban. 2005-ben újabb 5,186 embert ítéltek halálra 53 országban.

A szervezet figyelmeztetett, hogy a tényleges számok a halálbüntetést övező titoktartás miatt sokkal magasabbak lehetnek. Számos kormány, ahogy a kínai is, megtagadja a kivégzések teljes hivatalos statisztikájának nyilvánosságra hozatalát. Vietnámban a halálbüntetéssel kapcsolatos adatok államtitoknak minősülnek, Japánban pedig több embert is úgy ítéltek halálra, hogy erőszakkal csikarták ki beismerő vallomásukat. 

Kínában - mely az összes kivégzések majdnem 80 százalékáért felelős - összesen 68 féle bűncselekményért ítélhetnek halálra és végezhetnek ki embereket. Ezek között megtalálhatóak olyan nem erőszakos bűncselekmények is, mint az adócsalás, a sikkasztás vagy a kábítószerrel való visszaélés. 

Szaúd-Arábiában embereket hurcoltak el börtöncelláikból és végeztek ki anélkül, hogy az érintettek korábban tudtak volna arról, hogy ügyükben halálos ítélet született volna, míg másokat olyan nyelven hallgattak ki és ítéltek halálra, melyet nem is értettek. 

Az AI tudomása szerint Irán volt 2005-ben az egyetlen olyan ország, ahol fiatalkorú elkövetőket végeztek ki. Az országban 2005-ben legalább nyolc személyt végeztek ki olyan bűncselekményekért, melyeket még fiatalkorúként követtek el. Közülük ketten a halálbüntetés végrehajtásakor sem voltak még 18 évesek. 

Az Egyesült Államokban két halálraítélt férfit engedtek szabadon 2005-ben, miután  ártatlanságukat igazoló bizonyítékokat találtak. Az USA-ban tavaly így is 60 embert végeztek ki, és további 3400 ember van börtönben halálbüntetés ítéletével. 50-ből 32 tagállam törvényeiben szerepel a halálbüntetés. A halálbüntetés megtalálható még az USA katonai és szövetségi törvényeiben is. Pozitív fejlemény, hogy az Egyesült Államok 2005 márciusában törvénytelennek nyilvánította fiatalkorú elkövetők kivégzését - korábban az USA vezette ezt a statisztikát.

(Az Amnesty International sajtóközleménye alapján)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.