Ajánlatok és nyomás alatt

Szinte elviselhetetlen nyomás nehezedik a demokrata fórumra, különösen Dávid Ibolyára, hogy az MDF léptesse vissza képviselőjelöltjeit és működjön együtt a Fidesszel.

Még le sem csillapodott az SMS- rágalomhullám, tegnap Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője rendkívüli sajtótájékoztatón tudatta: Dávid Ibolya az ORTT-hez, illetve Kolosi Péterhez, az RTL Klub programigazgatójához fordul. A ma adásba kerülő Esti Showder beharangozója szerint ugyanis Fábry Sándor műsorvezető az adás során azt mondja: "Zöld erdőbe jártam, ibolyát találtam, nem akar szavazni, le kéne savazni." Az MDF szerint elfogadhatatlan, hogy a közélet odáig fajuljon a két választási forduló között, hogy valakinek a fizikai megsemmisítésével viccelődjenek - hangoztatta Herényi Károly, aki "SAV. Erős méreg! Vigyázat, életveszélyes!" feliratú műanyag kannák mellett állva beszélt.

Dávid Ibolya az ORTT-hez, illetve Kolosi Péterhez írott levelében közli: "Az említett kijelentés nyilvánvaló áthallást hordoz, annak nyilvánvaló címzettje és megszólítottja vagyok, különös tekintettel arra a politikai közhangulatra, mely a 2006-os országgyűlési választások két fordulója között az MDF által meghozott politikai döntéseket pró és kontra minősíti. A műsorvezető felszólítása súlyosan sérti személyemet, emberi méltóságomat, jó hírnevemet, és túlmegy azon a határon, amit közszereplőként eltűrni lennék köteles." Az ORTT hatósági ellenőrzést rendelt el, az RTL Klub pedig elnézést kér, ha a beharangozó Dávid Ibolyát személyében sértette volna. Ezt többet nem is sugározzák. Igaz, az RTL Klub közleménye azt is tartalmazza: a beharangozóban Fábry Sándor valójában nem Dávid Ibolyáról beszél, hanem egy régi gyerekverset költ át, amely egy erdőben talált ibolyáról szól. Mindenesetre - áll a társaság közleményében - elnézést kérnek az MDF elnökétől.

Az RTL Klub bejelentette azt is, hogy nem sugározza az Esti Showder azon beharangozóját sem, amelyben Fábry az SZDSZ kampányára utalva a következőket mondja: "Ki törődik Kovács Pistivel? Terry Black." A csatorna közleményében azt írja, hogy ezzel a "spottal sem szeretnénk megsérteni sem Kovács István, sem Terry Black, sem az SZDSZ kampányplakátján szereplő kisfiú és családjának érzékenységét".

Eközben MDF-es alapítók visszalépésre szólították föl a fórum versenyben maradt képviselőit. "Ne hagyják megtéveszteni magukat az MDF néhány mai vezetője által, ne támogassák az MDF mai vezetőinek törekvését, hogy az MSZP-SZDSZ pártkoalíció ismét hatalomra jusson. Most ez a szavazás jelenti a haza és a nemzet iránti elkötelezettség kinyilvánítását" - tartalmazza a felhívás, amelynek aláírói között szerepel Andrásfalvy Bertalan, Bíró Zoltán, Für Lajos és Lezsák Sándor, Csoóri Sándor, Makovecz Imre, Püski Sándor, Sára Sándor és Szörényi Levente.

Tegnap ismét voltak olyan MDF-es jelöltek, akik visszaléptek; Szabó Miklós Mosonmagyaróváron (3. hely, 8,6 százalék) visszalépett a második helyen álló Papp János fideszes jelölt javára. Az MDF egyik pécsi jelöltje, Füredi Péter (harmadik hely, 4,92 százalék) is visszalépett. Nem indul április 23-án Szombathelyen Radnai Endre sem. Ő a voksok 6,38 százalékát szerezte meg. Arra hívta fel választóit, hogy voksoljanak a lelkiismeretük szerint. Komáromi Lilla, az MDF paksi jelöltje (harmadik hely, 4,89 százalék) viszont nem lép vissza.

Meg nem erősített információk szerint az MDF "oszlopos képviselője", Dávid Ibolya bizalmasa, Csáky András esetén is a Fidesz mézesmadzag-taktikája működött; állítólag ceglédi polgármesteri posztot ajánlottak neki, ha visszalép. A Cegléden 9, 21 százalékkal a harmadik helyen végzett Csáky lapzártánkig nem reagált megkeresésünkre.

Herényi Károly kampányfőnök lapunknak úgy nyilatkozott, hogy a 48 képviselőjelöltjük közül sokan "idegileg, lelkileg nem bírják a nyomást, a telefonokat, ezért lépnek vissza". Az MDF vezetése úgy kalkulál, hogy a visszalépők száma "15 és 20 között fog megállni".

Romlottság

Az RTL Klub magyarázkodása Fábry ügyében több mint suta. Cinikusnak csak azért nem lehet nevezni, mert árad belőle a butaság. Fábry Sándor azonban nem buta ember, valaha szellemmel teli volt. A romlottság azonban áthat mindent. Tehetséget, szellemet egyaránt, mert a tehetség és a szellem is áporodottá válik, a romlottság átcsordul a kereteken, átcsordul mindenen, az elviselhetőség határán, mert ahol romlottság van, ott minden romlandó lesz, s előbb-utóbb bűzleni fog. És akkor kidobandó. Tóth Ákos

"Emberi, stílusbeli hibákat elkövettem"

"Az MDF-fel közös utat kell bejárnunk az ország érdekében. Ezt írták elő nekünk a választók árpilis 9-én" - így nyilatkozott Orbán Viktor a ma megjelenő Heti Válasznak. Szerinte Dávid Ibolya esetében az ország sorsa felől "a lényeges az, hogy rá tudom-e bírni a közös kormányzásra vagy nem". A Fidesz elnöke kiemelte, hogy nem a Fidesz tör az MDF helyére, "ellenben ők azt gondolják, hogy vissza kell állítani a történelem helyes, normális rendjét". Az MDF ezen a Fidesz szétesését és saját visszaerősödését érti - tette hozzá Orbán, aki arról is beszélt a lapnak: "ha az a kérdés, hogy hibáztam-e az MDF-fel szemben, akkor nem mondhatok nemet. Emberi, stílusbeli hibákat bizonyosan elkövettem, ahogy párttársaim is" - mondta Orbán. (Munkatársunktól)

Dávid Ibolya cáfolja a Leisztinger-kapcsolatot

"Nem került az MDF kampányába baloldali eredetű pénz" - ezt Dávid Ibolya szerdán az InfoRádióban a Heti Válasz ma megjelenő cikkére reagálva mondta. Az írás szerzője azt állítja, hogy az MDF első fordulós választási szerepléséhez a párt országos listáján szereplő Tisztelet Társasága néhány tagján keresztül "nem kevés köze volt Leisztinger Tamásnak, a szocialistákhoz közel álló milliárdos üzleti köreinek, valamint Schmuck Andornak, a baloldal korábbi fenegyerekének". Az MDF tavasszal kötött választási megállapodást a Tisztelet Társaságával, és országos listáján a társaság tagjai a 9., a 10., a 11., a 13. és a 14. helyet kapták. Dávid Ibolya egy tavaly decemberben, az Index internetes lapnak adott interjúban elismerte, hogy többször találkozott Leisztinger Tamással. "Egy normális országban a politikusok időnként találkoznak üzletemberekkel, és viszont" - mondta akkor az MDF elnöke. (MTI)

Herényi: "Ne viccelõdjenek fizikai megsemmisítéssel"
Herényi: "Ne viccelõdjenek fizikai megsemmisítéssel"
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.