Nem csak alszik az ágyban a belga szenior

Az 50 évesnél idősebb belgák 90 százalékaelégedett azzal, hogy kapcsolatban él, négyötödük pedig kitartana partneremellett, ha újraélhetné az életét – derül ki egy friss felmérésből, amelyneksorán közel 2700 középkorút és időst (szeniort) intim kérdésekkel is faggattak.

A számok rávilágítanak: a korosztály haviátlagban öt alkalommal bújik ágyba partnerével, minden második szenior azonbanmár szembesült nemi életének valamely rendellenességével. A nők a leggyakrabbana hüvelyszárazságot (45 %) és a vágy hiányát (43 %) említették, míg tíz férfibólhatnak voltak már merevedési problémái, egynegyedük pedig korai magömlésre panaszkodott.

A kutatás külön kitér arra, hogy a szeniornők hogyan ítélik meg partnerük erekciós zavarait. Tizenegy százalékuk (tévesen)ezek miatt azt hiszi, hogy párja már nem szereti őt, tizennégy százalékukmegütközne azon, ha mesterséges vágykeltők közbeiktatásával részesülhetne csaka férfipotenciálból fakadó örömben, viszont mintegy felük ebben a legkevésbésem lát kivetnivalót. A gondot inkább az okozza, hogy a férfiak szégyellnekszakemberhez fordulni a problémájukkal.

Az idősödő belgáknál a párkapcsolatmegromlásának a legfőbb oka az, hogy a pár valamely tagja nem jön ki a másikcsaládjával. A második helyen a megkopott érzelmek állnak, s csak ezutánkövetkeznek a nemi életet érintő panaszok. Tízből hatan gondolják úgy, hogy amúló évek lassítóan hatnak a szexre is, de egynegyedük tűri csak jól amonotóniát; a többiek szerint „egyre kreatívabbnak kell lenni”.

Annyi bizonyos, hogy a belga szenioroklegalábbis a nemi életre szánt szabadidőben semmiképp sem szenvednek hiányt. Azeddigi korkedvezményes nyugdíjazásnak köszönhetően az 55-64 éves korosztálynakmindössze a 30 százaléka dolgozik, ami az egyik legalacsonyabb az EurópaiUnióban…

Brüsszel

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.