Várady Tibor, "hivatásos humanista" ijesztő logikával támadta meg (NOL, április 6.) Hegyi Gyula írását (Tekerjünk el választani, március 27.), amelyben az MSZP-s politikus a választásokon való részvétel mellett érvelt. Várady úr Humanista Pártja az erőszakmentesség ("Békejel") és a kirekesztettekkel való szolidaritás értékeinek nevében szólított fel az érvénytelen szavazásra. Más, valóban baloldali fiatalok is a választások bojkottjának álláspontjára helyezkedtek internetes és egyéb fórumokon. Sőt a liberális Kendermag Egyesület elnöke, Felső László is hasonló álláspontot fogalmazott meg szintén a Népszabadságban (Mindent a győzelemért?, április 6.). Ő sem tudott érdemi különbséget tenni a drogkérdés konzervatív, "üldözéses" megoldása és a szociálliberális - persze tagadhatatlanul szintén problematikus - megoldása között. Pedig az üldözés és a megtűrés között mégiscsak fontos különbség van, amelyet negligálni erkölcsi értelemben is tévedés.

Ám nincsen veszélyesebb dolog a politikában, mint morális hittételek (béke, szabadság, egyenlőség stb.) absztrakt, szinte vallásos ismételgetése - a valódi programok helyett -, mert ennek hatástalansága a rendszerváltás után 18 évvel inkább lerombolja ezen értékek társadalmi tekintélyét, presztízsét, semmint megalapozná azt. Nem akármilyen melléfogás lenne a naiv erőszakmentesség jegyében egy erőszakos jobboldali tömörülést hatalomra segíteni Semjénestül, Mikolástul, Kerényistül, Bayer Zsoltostul, a maguk régmúltba forduló neohorthysta szociális demagógiájával és rasszista szélsőjobboldali ideológiáival - már ha a Humanista Párt baloldaliként határozza meg magát. (Ha nem, az más.) Gondolom, Várady úrnak nem az jár a fejében, hogy "minél rosszabb, annál jobb", mert az igazán ellentmondana az ő erőszakmentességének, és inkább a weimarizálódás dicstelen korszakát idézné fel. Arról már nem is szólok, hogy Várady úr elfelejtette megemlíteni, hogy az MSZP nem egy platformja és sok tagja részt vett (szervezőként is) a balkáni háború (1999) és az iraki háború (2003) elleni emlékezetes tömegtiltakozásokon. (Például Hegyi Gyula és jelen sorok írója is - más kérdés, hogy a 2003-as tüntetést megrontó szélsőjobboldali tiltakozók miatt fel kellett függeszteni részvételünket.) Ez meg is változtatta a kormány politikáját - ha nem is eléggé.

Az igaz, hogy a Magyar Szocialista Párt - politikája és programja szerint - polgári demokratikus centrumpárt, olyan baloldali platformokkal és párttagsággal, amely nagyon is áhítozik egy baloldali programra. Ám éppen a baloldali "civil" társadalmi mozgalmak, valamint a hazai, illetve nemzetközi rendszerkritikai mozgalmak gyengesége következtében rövid távon dőreség volna radikális változásokat feltételezni. A politika csak a futball színvonalán gondolkodók számára olyan egyszerű dolog, amit bárki átláthat az első pillantásra. Bibó ezerszer idézett megállapítása szerint bizony a politika "úri huncutság"; bonyolult dolog az egyetemes politikai és osztályerőviszonyokban való eligazodás. Vagyis a naiv lelkeket hamar becsapják. Ugyanis az emberek nem csupán valamiféle szép elképzelésekre szavaznak, hanem mindenekelőtt a valóban létező politikai erőkre.

Még egyszer aláhúznám, hogy a fennálló rendszert kritikailag felfogó baloldal - bármely szervezeti formáját tekintsük is - a rendszerváltást követően nem megerősödött, hanem felbomlott és marginalizálódott. Még a megerősödött civil szervezetek is többnyire - nyilván a pénzügyi támogatók érdekeinek is megfelelően - valamely részkérdés "megszállottjaivá" váltak függetlenül attól, hogy a rendszeren belül ezek a problémák hogyan kapcsolódnak össze, milyen "hierarchiában" állnak egymással.

Ideje tudomásul vennünk, hogy az emberek óriási többsége nem kockáztat egy ma még nem létező politikai erő kedvéért. Az adott feltételrendszerben életszerűbb abból kiindulni, hogy az emberek inkább a "kisebbik rosszra" fognak szavazni, mintsem hogy hatalomra segítsék a "nagyobbik rosszat"; mert bizony kapitalista párt és kapitalista párt között nagyon nagy különbségek lehetnek. Elegendő, ha csak a fasizmus és a polgári demokrácia elmoshatatlan különbségeire gondolunk. Más történelmi helyzet volna akkor, ha létezne egy, a fennálló gazdasági és politikai formákat és erőviszonyokat megkérdőjelező baloldali tömegmozgalom, amely képes volna egy demokratikus szocialista alternatívát tömegélményként és törekvésként megjeleníteni. Ám a gyermeteg mozgalmárkodást összekeverni a bérből és fizetésből élő embermilliók demokratikus tömegmozgalmával, több mint hiba. Ráadásul az ilyesfajta gyermetegség le is járatja sokak szemében a mozgalmi útkereséseket, amelyek még Európában is egyenlőtlenül fejlődnek. Éppen napjainkban láthatjuk, hogy Franciaországban a társadalmi önvédelem pozíciói erősek és szilárdak, nálunk - számos, itt nem részletezhető történelmi ok következtében - gyengék és törékenyek. Ám kibontakozásuk esélyei nem rosszak, hiszen nemcsak Európában, hanem világméretekben is válságokkal küszködik a neoliberális világrend, hirtelen és váratlanul is felemelkedhet alternatívát kereső közösségi-demokratikus mozgalom szerte Európában, mert egyre halmozódnak a megoldatlan problémák a világrendszer különböző pontjain.

De hát jelentheti-e mindez azt, hogy gyújtsuk magunkra a házat? Természetesen a "mindent vagy semmit" felfogás is lehet helyénvaló olyan történelmi szituációkban, amelyeket forradalomnak neveznek. Szimbolikus és valóságos értelemben is tanulságos azonban, hogy forradalomról ma Magyarországon éppenséggel a jobboldal beszél(het). Jól tudjuk, persze, milyen értelemben! Nincsen abban semmi ijesztgetés, ha azt mondjuk, vigyázzunk, hogy - így int bennünket a XX. század vérözönös története - a válságból, a zűrzavarból ne jobbra, ne a tekintélyuralom, a nacionalizmus és az erőszak irányába igyekezzünk kikeveredni, hanem legyen türelmünk először felépíteni valamit, ami az emberek reális és napi szükségleteiben is gyökeret ereszt.

Addig pedig, amíg a rendszerkritikai baloldali alternatíva (melynek jelen sorok szerzője régi elkötelezettje és szervezője) ismét politikai tömegerővé válik, menjünk el, és "szavazzunk a kisebbik rosszra", mert annak győzelme mégiscsak kedvezőbb feltételeket kínál a humanista baloldal és általában a "civil mozgalom" társadalmi méretű szervezkedése számára, mint a Fidesz által reprezentált jobboldal a maga ásatag, zagyva és kirekesztő hagyományaival, ideológiáival és antidemokratikus politikai törekvéseivel.

- Nem, énrám nem lehet szavazni, muszáj lesz a papírról választani