A látszólag udvarias kézfogás után a két jelölt a helyére ment. Baloldalt nem történt semmi, a jobb oldalon ideges papírválogatás, néhány lapot a jelölt láthatóan indulatosan kiadott valakinek, aztán még egyet vagy kettőt. Rossz jel. A kettős kép eltűnt, a két álmoderátor vette át a képet. Konferálták a sorsolás eredményét.

Baloldal kezdhet. Megadott percek, kötöttség. Baloldal kezd. Öltöny, nyakkendő, közepes hangerő, pontosan, időre fogalmazott mondanivaló. Irányban a vitapartner felé.

Jobboldal. Valamilyen nem jól szabott zakó, színes ing, nyakkendő nincs. Pontatlanul fogalmazott, akadozva elmondott mondatok, csak a kamerának, néha idegesen a két moderátornak célzott tekintet, de egy pillantás sem a vitapartnerre. A bal kéz percenként többször, az irattartó állvány sarkától gépiesen és kontroll nélkül mozog egy papírlap felhajtott sarka felé, az állvány közepén. És ez így marad mindkét oldalon, a teljes kiszabott idő alatt.

Töröm a fejem, mit választott taktikának a jobboldal. Kamerába beszélni bemondók, hírolvasók szoktak, verset súgógépről mondó színész, néha ünnepi alkalmakkor az államfő. A motorikus mozgása a bal kéznek, a tétova hangerő és fogalmazás, a kamerába meredés rossz fizikai vagy lelkiállapotra utal. Depresszióra.

Esetleg rosszul megválasztott szerep, hibásan kitalált színjáték, amit látok? Miért választ alkatától és a megszokottól ennyire idegen szerepet egy tétre - méghozzá nagyon fontos tétre - tervezett eszmecserében a jelölt? Gondolkodom. Ha ez szerepjáték, márpedig ez annak nagyon gyenge teljesítmény volt, akkor nem őszinte, és nem is meggyőző. Ki állt ott aznap? Jelentős múltú politikus, nagyon gyenge színész, vagy egy pillanatnyilag indiszponált ember? Soha nem fog kiderülni.

A másik oldal pedig egyre-másra viszi be az ütéseit. Irónia, halvány gúny, biztos ritmus.

Az utolsó három percre a baloldal is vált. Zárómondatai már nem a vita részét képezték, hanem tudatosan a nézőközönségnek szóltak. Méghozzá hatásosan.

A frissen, az esemény után elemzők, s az azóta megjelent elemzések egyike sem merte ezt így, nyíltan megírni. Kerülgetik a jobboldal hibás taktikájának okait, de kissé megrótták és megróják a baloldalt, miért nem volt irgalmas vagy kíméletesebb.

Drága elemzők és politológusok! Itt nem amatőrök csatáját vártuk, hanem profikét.

Miért lenne itt helye bármiféle kíméletnek? Ki látott ökölvívót, aki, ha lábon áll az ellenfele, ne ütne? Itt nem áll hátul edző, aki látva a jelölt hibás taktikáját és eltévelyedését, védeni akarván emberét, bedobja a törülközőt. A jelölt állt a lábán, nem érezte meg, hogy védtelen és ütésképtelen, hanem végigvitte a hibás taktikát. Hogy maga találta-e ki vagy tanácsot kapott, ki tudja?

Megnéztem másnap a négyes találkozót. Jobboldal másnapra nyakkendőt és öltönyt vett. Mondanivalója valamivel összeszedettebb lett, de a motorikus mozgás bal kezével, az állvány sarka és a felhajtott papírsarok között folytatódott. Baloldal annyit teljesített, amennyit kitűzött magának. Nem szorult további megerősödésre. Téved, aki azt hiszi, jóvá akarta tenni az előző napi - egyesek által - túlzottnak minősített erőfölényt. Szó nincs róla. Ez már egy másik esemény volt - egy harmadik jelölt estéje lett. De részben megváltoztatta annak jelentőségét, ami az előző nap történt.

Töröm a fejem: ha jobboldal előre látja a másnap estét, akkor is ezt a taktikát választja? Persze - ismétlem -, ha ez választott taktika volt, és nem egy aznap esti állapot.

Az általam feltett kérdést a következő nap sem tudtam megválaszolni, ahol mindkét jelöltet tömeggyűlésen láthattam. Baloldal hozta a tömeggyűléshez kellő formát, jobboldal - immár nem lévén felhajtott papírdarab szabad folyást engedett az indulatainak. Ez a harmadik szerep sem bizonyult igazán átütőnek. Nem a lent álló tömeget kell meggyőzni, kevés az, hogy ott ünnepelnek. Itt már a mondanivalónak kellene győznie, de ennek megítélése már politika. Én pedig csak rendező vagyok, és kizárólag a külső, látható jelekből vontam le következtetéseket.

Mint ilyen, ezt láttam.