Visszalép az egyik szombathelyi MDF-jelölt

Visszalép a jelöltségtől az országgyűlési választás második fordulójában Szombathely 2-es számú választókerületében Böröcz Miklós, a MDF jelöltje. Ezt maga a jelölt közölte kedden az MTI-vel.

"Bejelentem, hogy az aktív politikai tevékenységtől visszavonulok" - jelentette ki. Hangsúlyozta: senkinek a javára nem kíván visszalépni, csupán nem indul jelöltként a második fordulóban.

"A választás első fordulójában az MDF-re, illetve személyemre voksolókat arra kérem, hogy a második fordulóban kizárólag saját lelkiismeretükre hallgatva szavazzanak" - fűzte hozzá. Böröcz Miklós úgy fogalmazott: az országgyűlési választáson azért indult, hogy Magyarországnak jobboldali kormánya legyen, a célt pedig csak a Magyar Demokrata Fórum parlamentbe juttatásával látta elérhetőnek. "Ennek érdekében munkálkodva én is hozzájárultam, pártom túléléséhez, a rám leadott szavazatok tehát nem vesztek el".

"Szlogenem a tiszta közéletért volt, ennek beteljesülésére azonban a legkisebb esélyt sem látom, abban a sárdobálásban, amely a politikai életet most jellemzi, nem kívánok részt venni. Véleményem szerint nincs erkölcsi alapjuk az MDF-el szemben elvárásokat megfogalmazni azoknak, akik semmit nem tettek értünk, sőt ellenünk kampányoltak" - mondta.

Böröcz Miklós ugyanakkor egyértelműsítette: az országos politizálástól vonul vissza, szombathelyi önkormányzati képviselőként folytatja munkáját. Az MTI információja szerint hétfőn délelőtt a választási bizottsághoz még nem érkezett meg a képviselőjelölt visszalépését tartalmazó írásos bejelentés.

Szombathely 2-es számú választókerületében az országgyűlési választás első fordulójában az MSZP-SZDSZ közös jelöltje, Gaál Angelika végzett az első helyen 12 716 szavazattal, a második helyen álló Hende Csaba a Fidesz-KDNP jelöltje 12 704 szavazatot kapott, Böröcz Miklósra pedig 2536-ban voksoltak.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.