Elkeseredett aktivista akciója?

A Fertő-táj természetvédelmi központjának számító Sarródon lakik a 36 éves Sz. Péter, aki rendőrségi vallomásában elismerte, hogy ő terjesztette SMS-ben az OTP csődjéről szóló rémhírt. A férfi ellen tőkebefektetési csalás bűncselekményének gyanújával indult eljárás, jelenleg szabadlábon védekezik. Nyilatkozni - ügyvédje tanácsára - nem akar.

A Fertő tó melletti településen egyetlen párt sem működik, a helybeliek szerint a kampány idején sincsenek politikai civakodások. Tegnap egyetlen olyan sarródi embert találtunk, aki tudta, hogy a gyanú szerint Sz. Péter volt az OTP-s SMS-ek írója. Ő is csak a politikai kapcsolatokkal rendelkező rokonától értesült róla telefonon. Annyi véleményt fűz a hírhez: - Nem él rosszul a család, bár lehet, hogy szülei válása megviselte a srácot, akinek a felesége várandós. Valami miatt nekikeseredhetett, mert eddig nem a hőbörgéséről ismerte a falu.

Óvatosan hozzáteszi még: vagy valaki fölbiztatta, hogy küldje el azokat az SMS-eket.

Sz. Péter édesanyjával és feleségével él egy családi házban. Szülei másfél éve elváltak, édesapja a szomszédos faluba költözött. Őt mélyen vallásos és egyáltalán nem szélsőséges emberként ismerték a sarródiak. Fiának politikai rokonszenvéről semmit sem tudnak, "itthon soha nem kampányolt, nem szidta se a kommunistákat, se a fasisztákat", mondta egy negyven körüli férfi, aki soproni rokonaitól érkezett haza. Megmutatta a házat, ahol Sz. Péter lakik.

- Úgy tudom, hivatalosan munkanélküli, de a szemközti szomszédjával régóta hoznak be használt autókat Ausztriából, azzal kereskednek - teszi hozzá búcsúzóul.

A ház kapuja zárva, Sz. Péter a mobilját sem veszi fel. A vezetékes telefonba édesanyja szól bele, közli, hogy a fia elment otthonról, egyébként sem nyilatkozik az újságíróknak.

Az asszony nem válaszol a kérdéseinkre, lecsapja a kagylót. Sarródon egyébként sok idegen fordult meg húsvéthétfőn. Távcsővel mentek a falu határába, madarakat nézni.

SMS-rémhír
SMS-rémhír
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.