A most 58 éves Taylort a libériai polgárháborúnak Sierra Leonéra kiterjesztése mellett nem kevesebb mint tizenhét emberiesség elleni bűncselekmény folytatólagos elkövetésével vádolják, ezek között szerepel gyermek katonák toborzása, kínzás, csonkítás, csoportos nemi erőszakban való részvétel, sőt, népirtás is (a Sierra Leone-i harcok tizenkét év alatt több mint 400 ezer áldozatot követeltek). A diktátor 2003 óta - amikor egy ellene indított fegyveres felkelés nyomán menekülni kényszerült hazájából - Nigériában élt házi őrizetben. Amikor ráeszmélt, hogy a felelősségre vonást nem kerülheti el - menedékjogát Obasanjo nigériai elnök amerikai nyomásra érvénytelenítette -, csellel és/ vagy csalással március 27-én sikerült megszöknie az egyébként fényűzően berendezett villából, ám két nap múlva a kameruni határhoz közel elfogták.

A Monrovia melletti Arthingtonban egy sokgyermekes család harmadik sarjaként felnevelkedett Charles Taylor korán kimutatta rebellis természetét, csínytevései miatt már tízévesen kicsapták egy magániskolából. Tanár apja később az Egyesült Államokba küldi tanulni, ahol több iskolaváltás után a walthami Bentley College-ban szerez közgazdászdiplomát 1977-ben. A főiskolai évek alatt kapcsolódik be az emigráns Libériai Szervezetek Szövetsége (ULA) tevékenységébe, ahol belekóstol a marxista ideológiába is, s becsvágyának köszönhetően hamarosan a szövetség élére kerül. Amerikai tartózkodása alatt kétszer is megjárja a börtönt, mindkétszer sikkasztásért ül. A második alkalommal, 1985-ben megszökik, ugyanis hírét veszi, hogy libériai titkos ügynökök végezni akarnak vele. Meg sem áll Líbiáig, ahol éltanulója lesz Kadhafi gerillaiskolájának. Megszerzett tudományával 1989-ben tér haza, ám előbb még Elefántcsontparton létrehozza a Libéria Nemzeti Hazafias Frontja (NPFL) nevű fegyveres szervezetet, amely harcot indít Samuel Doe akkori elnök uralma ellen. Ebben szövetségese líbiai "diáktársa", Foday Sankoh, aki két évvel később Sierra Leonéban áll a lázadó Egyesült Forradalmi Front (RUF) élére, hogy megdöntse az ugyancsak Nyugat-barátnak titulált freetowni kormányt. A libériai harcok 1996-ban befejeződtek, s Charles Ghankay Taylor (a Ghankay név felvételével félig gola származására utal) magához ragadta a hatalmat, miután fegyvertársa, Prince Johnson a nyílt utcán kínozta és ölte meg Doe elnököt. Nem sokkal később Taylor emberei meg őt tették el láb alól. Az 1997-es elnökválasztáson az ország népe félelmében államfőnek is megválasztotta. Jellemző a helyzetre az akkor közkeletű szállóige: "megölte apámat, megölte anyámat, mégis rá szavazok". S valóban látszólag két lehetőség állt a libériaiak előtt: vagy rá adják voksukat, vagy folytatódik az ádáz öldöklés. Azt nem tudhatták, hogy hiába, mert a vérontás a mindennapok része maradt egészen 2003-ig, amikor lemondani és menekülni kényszerült. A hosszú háborúskodás miatt tönkrement országban a hadseregre mindig jutott pénz. Nem csoda, hiszen Taylor saját szakállára nagyszabású fegyver- és gyémántkereskedelmet folytatott, üzletfelei között szerepelt az ismert televangelista, Pat Robertson is. Mindent megtett, hogy hatalmát megőrizze: a reguláris sereg mellett serdülő fiúk tömegéből kábítószerrel és megfélemlítéssel vérszomjas haramiákat nevelt, akik bandákban, szinte gombnyomásra öltek. Horrorisztikus uralmával rettegésben tartotta az országot. De gondolt a jövőre is: már száműzetésben volt, mikor megneszelte, hogy per készül ellene, ezért megölette Sierra Leone-i harcostársát, Sam Bockarie-t, nehogy terhelő tanúvallomást tehessen rá.

A végzet mégis elérte. Perével, valószínű elítélésével a múlté az a "hagyomány", hogy az afrikai vérlordok büntetlenül (legrosszabb esetben luxusszáműzetésben) ússzák meg vérfagyasztó rémtetteiket.

Testõrök helyett fegyõrök