Közgazdaság – tan vagy tudomány?
„A közgazdászok büszkék a kifinomult statisztikai módszerekre, amelyekkel a gazdasági növekedést, inflációt, munkanélküliséget, sőt az abortuszok száma és a bűnözés közötti összefüggést elemzik. Többségüknek meggyőződése, hogy a közgazdaságtan egzakt tudomány, szemben a nem matematikai módszerekkel dolgozó társadalomtudományokkal. Ezeket csak mesének vagy tudományos mezbe öltöztetett zsurnalisztikának tekintik” – olvassuk a Foreign Policy áprilisi számában.
Az idézett cikkben Moisés Naím, a folyóirat főszerkesztője arra a kérdésre keresi a választ, hogy vajon tényleg pontosabb következtetésekre jutnak-e a közgazdák, mint a többi társadalomtudós – a szociológusok, antropológusok és politológusok.
Meg is van a felkészültsége hozzá, hogy érdemben válaszoljon. A főszerkesztő a politikai gazdaságtan és nemzetközi kereskedelem szaktekintélye. A gyakorlatban is kipróbálhatta elméleteit, amikor a kilencvenes évek elején gazdasági miniszternek nevezték ki Venezuelában. A Világbanknál is vezető beosztásban dolgozott egy ideig.
De Naím ítéletét nem homályosítja el a szakmai büszkeség. Egy nemrégiben készült kutatásra hivatkozik, amely kimutatta, hogy a közgazdász doktorandusok több mint háromnegyede szerint a közgazdaságtan a leginkább tudományos társadalomtudomány. Ám a felmérésből kiderült az is, hogy csak minden tizedik diák gondolta, hogy a közgazdaságtanban vannak olyan alapigazságok, amelyeket minden szakember elfogad.
Ez nem véletlen – állapítja meg Naím. A közgazdászok gyakran alapvető kérdésekben sem értenek egyet. Sokszor megesik, hogy a gazdasági élet tényei rácáfolnak a leginkább elfogadott közgazdasági alaptételekre. Például a dollár az elmúlt hónapokban magas amerikai kamatszint ellenére is erősödött, ami ellentmond a szakértők előrejelzésének.
Ez a bizonytalanság különösen akkor válik jelentőssé, amikor gyorsan kell nagy horderejű gazdaságpolitikai kérdésekben határozni. Az egyik ilyen eset, amelyre Naím hivatkozik, a kilencvenes évek végén bekövetkezett gazdasági válság Brazíliában.
Cardoso elnöknek gyors döntést kellett hoznia, ha el akarta kerülni a teljes összeomlást. Jótanácsokban nem szűkölködött. Az IMF szakértői, Nobel-díjas közgazdászok és neves szakértők tettek javaslatot a válság kezelésére. „Mindegyikük mást ajánlott, és mindegyikük biztos volt benne, hogy neki van igaza.”
Cardoso, aki civilben szociológus, gondolt egy nagyot. Elengedte a füle mellett a szakértők intelmeit, és egyik napról a másikra feladta a nemzeti valuta rögzített árfolyamát. Néhány hét alatt csaknem felére zuhant a brazil real árfolyama, de aztán normalizálódott a helyzet, és sikerült elkerülni a csődöt.
„A közgazdászoknak ma még nincs válasza sok alapvető kérdésre – ismeri el Naím. – Ezért okosabban tennék, ha intellektuális fennhéjázás helyett szerényebb hangot ütnének meg.”
