„Minél gyorsabban változik a technika, minél szédítőbb tempóban alakulnak át eszközeink, annál jobban ragaszkodunk a régi, elavult és divatjamúlt cuccokhoz” – írja Philip Marchand, a Toronto Star kritikusa.

„Különböző okai lehetnek annak, ha valaki átmegy retróba. Nosztalgia. A régész vonzódása az eldobott holmik iránt. Mélyről jövő gépromboló ösztön. De előfordul, hogy azért ragaszkodunk a régi technikához, mert legalább bizonyos tekintetben jobb, mint az új.”

Marchand, aki MacLuhan első életrajzírója volt, ebben a cikkében is a nagy médiagurura hivatkozik: „Ő látta meg először, mint annyi mást is, hogy a tegnap technikájából lesz a ma művészete.”

Még mindig, sőt újabban megint készítenek régimódi lemezeket. Egy rajongójuk így nyilatkozik: „A lemezek hangjának melegsége utánozhatatlan. Digitálisan föl lehet erősíteni, el lehet tüntetni, de létrehozni nem lehet.”

Több filmesztéta a 35 és 16 milliméteres filmre esküszik. Szerintük az újabb videó- és digitális technikák feláldozzák a kép pontosságát és élményszerűségét a könnyebb kezelhetőség oltárán.

A szuper 8-as már újjáéledt mind az amatőr, mind a profi filmesek kezén. Egész kis ellenkultúra, retro műfaj alakult ki az elavult s egy időre a kereskedelmi forgalomból is kivont technika körül.

„A szuper 8-as igazi film, és úgy is néz ki, mint egy film – mondja egy kritikus. – S ez a filmszerűség sok művész számára vonzó.”