Egyház és politika
A küzdelmek, tragédiák, vallásháborúk és vallási üldözések, azaz az intolerancia különféle megnyilvánulásai nyomán leszűrt tapasztalatok kellettek ahhoz, hogy az állam és az egyház elválasztásának és az állam semlegességének elve a nyugati típusú demokráciák egyik alapgondolatává váljon.
Magyarország jól ismert okokból e területen sem tudott töretlenül végighaladni a nyugati demokráciák többsége által megtett úton. A XIX. század polgárosodásának nagy alakjai - legtöbbjük szabadelvű, hívő keresztény - az állam és az egyház szoros összefonódásának megszüntetését, a lelkiismereti és vallásszabadság elvének gyakorlati megvalósítását, s a felekezeti jogegyenlőség biztosítását a demokratikus átalakulás egyik központi elemének tekintették. Ám e folyamatot többször is eltérítette útjából a történelem. A XX. század kommunista-ateista és klerikális-nacionalista rendszerei óriási kárt okoztak e tekintetben is. A rendszerváltás utáni, demokratikusan megválasztott kormányokra várt a feladat, hogy visszatérjenek a nagy elődök által megkezdett munkához. Valóságos mérföldkő volt a rendszerváltás hajnalán megalkotott törvény a lelkiismereti és vallásszabadságról és az egyházakról. Egy évszázadnyi kitérő után teljesülhetett be Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Eötvös József és társaik műve. A magyar társadalom tagjai immár szabadon, minden állami és politikai befolyástól, ösztökéléstől, diszkriminációtól mentesen dönthetnek hitbéli vagy bármilyen egyéb világnézeti meggyőződésük kinyilvánításáról, megéléséről.
Az elmúlt száz év során az európai társadalmakban az egyházak nem pusztán az alkotmányos berendezkedés szintjén, hanem ténylegesen is elszakadtak múltbéli funkciójuktól, amelyben politikai legitimációs forrásként, a fennálló rend hű támaszaiként, ideológiai autoritásként szolgáltak.
A társadalom nagykorúságát immár a mi modern demokráciánkban is tudomásul veszi az állam. A demokratikus politika számára szent és sérthetetlen az egyes emberek erkölcsi, vallási, világnézeti szférája. Manapság a vallás és a világnézet kérdése egyre erőteljesebben képes hatni a közéletre és a politikára az egész világon. Pozitív és negatív értelemben egyaránt. Fontos, hogy Magyarország is a lehető legnagyobb mértékben integrálja az emberi létezés vallási dimenzióinak pozitív vonatkozásait - kiszűrve a negatívumokat.
Habár az alkotmány biztosította azt a lehetőséget, hogy a hit és a hitélet magánügy legyen, ebből nem következik, hogy az egyházaknak csak "befelé", a hívekkel szemben lenne hivatása, "kifelé", a társadalom egésze felé nem. A vallási világnézet univerzalisztikus jellegéből következően az egyes egyházak és felekezetek joggal gondolhatják úgy, hogy tanításaik mindenkihez szólnak. Az egyházaknak jogukban áll kifejteni álláspontjukat a felmerülő szociális, kulturális, emberjogi, kisebbségi, ökológiai stb. kérdésekben, sőt kívánatos is, hogy ezt megtegyék, mert a vallásos meggyőződésnek ugyanúgy helye van a politikai vitákban, mint a nem vallásosaknak. Egy normálisan működő plurális társadalomban természetes, hogy a hívő emberek a szélesebb közösség elé tárják a közügyekkel kapcsolatos álláspontjuk vallási indítékait is. A demokratikus döntések legitimitása annál nagyobb, minél inkább hallatták szavukat a társadalom érdek- és véleménycsoportjai a döntések előkészítése során. Ez a garanciája annak is, hogy a plurális társadalom tényleges politikai közösséggé váljon.
Persze: egy dolog vallási hittételekre (is) hivatkozva érvelni bármely jogi rendezés mellett, és más dolog olyan jogszabályt alkotni, mely vallási hittételeket közjogi rangra emel. Vagy akár csak arra törekedni, hogy a saját hitelvek és a belőlük következő értékrendszer nemcsak a hívek, hanem az egész társadalom számára normatívaként fogalmazódjon meg. Ez ellentmond az alkotmányos elveknek s az állam világnézeti semlegességének, hiszen egyetlen egyház és felekezet sem törekedhet arra, hogy saját hitelveit és a belőlük fakadó értékeket a társadalom egészére nézve kötelezőnek tekintse.
Az állam és az egyház elválasztása nem jelenti egyház és társadalom elválasztását, amiként az állam világnézeti semlegessége sem jelent értéksemlegességet, éppen ellenkezőleg. A világnézetileg semleges, demokratikus állam elsődleges értéke az állampolgárok szabad értékválasztásának tiszteletben tartása, a világnézeti tolerancia. Ez garantálja, hogy az egyén és minden közösség- és értékteremtő csoport a saját értékeivel gazdagíthassa és színesíthesse a társadalmat. Az egyházak tevékenységét és szerepét a társadalom egy része különösen fontosnak tartja. Magától értetődik, hogy az állam bizonyos esetekben partneri kapcsolatokat tart fenn az egyházakkal, autonómiájuk legmesszebb menő tiszteletben tartásával. Minden lehetséges fórumon hangsúlyozni kell az egyes egyházaknak és felekezeteknek a magyar történelemben és kultúrában betöltött jelentős szerepét, s azt, hogy a nemzet örökségét képező egyházi műemlékek és közgyűjtemények fenntartása közös és kiemelkedően fontos feladatunk. Ezzel együtt sem szabad azonban jogi különbséget tenni az egyházak között történelmi beágyazottságuk és múltbéli privilégiumaik alapján, hiszen ez óhatatlanul a különböző egyházakhoz tartozó vagy nem tartozó magyar állampolgárok közötti különbségtételt is maga után vonná. A jogszerűen nyújtható anyagi s jogi természetű kedvezményeket mindenki számára azonos és kötelező törvényi szabályozók alapján kell meghatározni.
Az utóbbi időben sokat vitatkoztak arról, hogy politizálhatnak-e az egyházak, avagy sem? Ezzel kapcsolatban gyakran elhangzik az a vád is, hogy egyesek az egyházakat vissza akarnák szorítani a privát szférába. Erről nincs szó, ez a szabadelvű gondolat félreértése. Az egyházak politizáláshoz való joga a fentiekből következően nem vitatható el. Más kérdés, hogy szerencsés-e, ha az egyházak kifejezetten pártpolitikai vitákban exponálják magukat. Ez esetben részévé válnak egy olyan - meggyőződésünk szerint az egyházak spirituális természetétől alapjaiban idegen - küzdelemnek, amelynek szabályai ettől kezdve rájuk is vonatkozni fognak, mindazon kritikával és visszássággal egyetemben, ami a politikai csatározások mondhatni természetes eleme. Az egyházak politikai tevékenységével szembeni fenntartás csak akkor lehet jogos, amikor egyesek azzal indokolják az egyház kollektív megszólalásának szükségességét, hogy szekularizált társadalmunknak a "teljes szétesést" elkerülendő erkölcsi autoritásra van szüksége és ez csakis az egyház lehet. Ezzel az igénnyel társadalmunk többsége nem tud azonosulni. A modern társadalom a világnézeti pluralizmus keretei között, központosított erkölcsi tekintély nélkül működik, ami természetesen nem mond ellent annak, hogy saját hívei számára az egyház betöltse a tekintély szerepét.
A magyar társadalom megbékélést és nyugalmat szeretne végre ezen a területen is. A vallási kérdések politikai-hatalmi célú manipulációja sajnos nem egy pártot kísértett meg a rendszerváltás óta. Mi egyszer és mindenkorra gátat szeretnénk vetni az ilyen törekvéseknek. Minden vallásfelekezet az alkotmány erejénél fogva egyenlő, de tudjuk, hogy társadalmi súlyuk különbözik. "Egyházpolitikánk" tulajdonképpen a terület politikamentesítésére irányul. Ebbe beletartozik az is, hogy kiállunk a kiszámítható, az egyházak autonóm működésének elérését szem előtt tartó finanszírozási mechanizmusok kialakítása és fenntartása mellett. Mai világunkban, melyben vallás és politika viszonyának kérdései egyre többeket nyugtalanítanak és egyre érzékenyebbek, egyenesen létérdekünk a józanság.
