Ezért nem is lehet akármit mondani a kampányban. Mi, magyarok szeretünk ugyan panaszkodni, sötétebben látni - de az általunk is tapasztalt valóság szöges ellentétét mégsem lehet elhitetni velünk. A Fidesz "depresszió-kampányának" sikertelenségét az egyik legfontosabb momentumnak tartom - a korábbi előnyük az alatt az idő alatt zsugorodott végleg össze, amikor a "rosszabbul élünk" plakátok erdeje elborította az országot. Az igazság ugyanis az, hogy nem rosszabbul, hanem érezhetően jobban élünk, mint négy évvel korábban. Az más kérdés, hogy mitől, és arról is lehetne beszélni, hogyan alakul a helyzet a költségvetési kiigazítás után - de a jobb életnek nemcsak a statisztikákban van nyoma, ahol a szkeptikusok szerint "a papír mindent elbír", hanem elég kimenni az utcára, hogy a szembeszökő jeleket meglássuk. És nemcsak Budapesten, hanem kevés kivételtől eltekintve szerte az országban.

Nálunk, Dorozsmán például a hatvanas években épült sátortetős falusi házak százait újítják fel az utóbbi években. Újra cserélik az elkorhadt, rosszul záró ablakokat, teraszt építenek, felújítják a kerítést, újrafestik a homlokzatot - hogy csak azt említsük, ami kívülről is látszik. A csatornázás után most borítják az utcákra az új aszfaltszőnyeget - aki lakott sáros utcában, tudja, mekkora változás ez. Divatosak a természetellenesen élénk színek - sárga, kék, rózsaszín. Olyan házak "bepucolását" fejezik be, amelyeket a kilencvenes években félbehagytak, mert elveszett a munkahely, elfogyott a pénz. A szomszéd utcában lakó, korábban sok évig munka nélküli férfi tavaly ősszel rikító rózsaszínre kőporoztatta a házát - másfél évig volt munkája az autópálya-építkezésen, egy ideje a lánya is dolgozik egy kifőzdében. Szegeden az utóbbi időben mindennapossá vált a közlekedési dugó - csúcsidőben a Belvárosi hídon csak gyalog lehet haladni. Sokan járnak autóval munkába az agglomerációból és a külső városrészekből, ez okozza a nagyvárosias csúcsforgalmat - de valamiből mégiscsak telik 270 forintos üzemanyagra azokba a gépkocsikba.

A helyzeten volna mit vitatni. A rózsaszín házú embernek az autópálya befejezése után megint nincs munkája - bizonyára lesz, ha újabb építkezések indulnak, de addig bizonytalan a sorsa. A munkába járó gépkocsik jó része Szegeden a jelentős közalkalmazottibér-emelés nyomán ingázhat naponta a lakástól a munkahelyig - nem tudni, hogyan alakul a helyzet az új kormányzati ciklus elején, a költségvetési korrekció után. Marad-e a közalkalmazotti állás, hogyan alakul a forint árfolyama, mivel járnak az euróra való áttérés előkészületei, vagy a bolognai folyamat kiteljesedése például egy egyetemi állásban lévő ember számára? Ha másokhoz hasonlítjuk a jövedelmünket és a teljesítményünket, van ok a morgásra - de korábbi önmagunkhoz képest javult a helyzet. Bizonytalanul élünk - de biztosan nem rosszabbul, mint négy éve.

A másik jelentős kérdés, amit csak az MDF tett - mert más még kevésbé tehetett - kampánytémává, a korrupció, a közéleti tisztaság ügye. Ezzel választásokat szoktak nyerni és veszíteni - s ez a téma rendszerint az ellenzéket segíti. Emlékezzünk csak az SZDSZ Lop Stop tábláira, vagy az MSZP üvegzsebére 2002-ből. Ez most annak ellenére nem működött, hogy amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lett, a Fidesznél "lottóötösnek" nevezték az élre kerülését, arra utalva, hogy vagyonára, annak megszerzési körülményeire hivatkozva eséllyel tudják majd őt támadni. Csakhogy a rendszerváltozás óta sok víz lefolyt a Dunán. Az emberek elvesztették illúzióik nagy részét a kapitalizmussal mint gazdasági rendszerrel kapcsolatban. Beletörődtek abba, hogy ez a szisztéma így működik: hogy aki jókor van jó helyen, annak adatik. Sokak gondolkodása visszaállt a Kádár-rendszerből már ismert mederbe: ha nekünk is csurran-cseppen valami, akkor nem foglalkozunk azzal, másnak mennyi van, és hogyan szerezte. Ha a szomszéd embernek telik végre rózsaszín kőporra, akkor a saját felháborodásától indíttatva nem foglalkozik azzal, hogyan költségelte le a miniszterelnök családja a Szemlőhegyi úti úszómedencét.

Föl lehetett volna természetesen piszkálni valamiféle irigységet, purifikátori hangulatot - csakhogy akinek ez a leginkább érdekében állt volna, annak nem volt hozzá erkölcsi alapja. Ki lett már próbálva ebből a szempontból is a Fidesz-kormányzás - Kuncze Gábor időnként emlékeztetett rá, hogy az a négy év a legkorruptabb ciklus volt a rendszerváltozás utáni időszakban. Mégsem önmagában ez tette hiteltelenné a korrupcióra utaló fideszes megnyilvánulásokat, hanem az, hogy mindezeket Orbán Viktor nem emelhette be a saját személyes üzenetei közé - mert a sárazsadányi szőlők ügye megfosztotta erkölcsi alapjától. Sok vita volt erről a Gyurcsány és Orbán gazdagodását vizsgáló ad hoc bizottságok idején. Szerintem a közvéleményt nem érdekelték a részletek: hogy Orbán miniszterelnök volt, amikor azt mondta, "ne mi nyerjük a legtöbbet", Gyurcsány meg egyszerű kapitalista, amikor jó feltételekkel jutott értékes állami ingatlanokhoz. Mindössze az maradt emlékezetes, hogy egyiknek sincs elég hitele, hogy bármilyen vagyonszerzést a szemére vessen a másiknak. Nemigen mérhető, de szerintem nagy jelentősége volt annak, hogy a választáson Orbán nem merte használni ezt a kampányfegyvert, mert tudta, hogy az ő kezében nem működne.

Lehetne sorolni a többi tévedést: Gráf József népszerűsége megmutatta, hogy a vidék, a mezőgazdaságból élők világa nem ab ovo a jobboldalé - csupán politikai figyelmet, szakmai segítséget vár, és mindegy neki, melyik oldalról kapja. Hogy a gazdák nem elsősorban a versenytől való védelmet szeretnének - jobban vonzza őket az a lehetőség, hogy megfelelő felzárkóztató segítséggel versenyképesek lehetnének azokkal a dán, holland, osztrák gazdákkal, akiknek a gazdaságát kis irigységgel, de értő szemmel nézegetik a tanulmányútjaikon.

A Fidesznek - hiába hivatkozott Orbán Viktor arra, hogy 3,2 millió embert kérdeztek meg -, hamis volt a jelenre vonatkozó üzenete is, meg a jövőre vonatkozó is. A jelen helyzetet az emberek nem olyannak tapasztalták, amilyennek az ellenzéki párt sugallta. A jövőre vonatkozó megoldási javaslatokat, a fedezet nélküli ígérgetést pedig megalapozatlannak, ezért hamisnak, sőt, hazugnak érezték. Ha annyira rossz a helyzet, mitől lenne pusztán a kormányváltástól jobb, amikor annak úgyis tömérdek költség, elkezdett dolgok abbahagyása, új tervek készítése, pénzek és állások pazarló újraosztása szokott a velejárója lenni.

Sokkal szélesebb körben érezték a személyes szabadság kis köreit fenyegetőnek Mikola István és Semjén Zsolt fellépését, a beígért fenyegetéseket, a "körmösosztó" világot, mint amekkorának szánták. Nehéz, bizonytalan, sok tekintetben igazságtalan világ ez, ám míg egyeseknek a gátlástalan vállalkozás szabadságát jelenti, másoknak is ad valamit: a magánélet szabad alakításának lehetőségét. Hagyjatok békén! - ezt, a sok tekintetben szintén a Kádár-érából ismert reakciót váltotta ki Semjén és Mikola fellépése.

Már a kampány vége felé érezni lehetett, hogy nincs összhang, a vállak valóságos összevetése, sokféle egyéni kreativitás összeadódása a Fideszben. Senki sem érzi magát biztonságban, senki sem érzi a bizalmat, senkinek a véleményét nem veszik figyelembe. Belülről riasztó lehetett látni, hogy egy végletekig centralizált pártban mindent a vezér és változó szűk köre dönt el, és érzékelni, hogy mind kevésbé tudja, hogy a hatalmon kívül mit akar, és hogyan akarná megcsinálni. Minden bizonnyal érezte Orbán is, hogy csúsznak kifelé a kezéből a dolgok. A miniszterelnöki vitán nem az volt a baj, hogy nem vette föl a Gyurcsány által elé dobott kesztyűt, hanem az, hogy szorongó üresség volt a tekintetében, és ez átjött a kamerákon. Egy ország élőben láthatta a Fidesz-bázis legfőbb összetartó erejét, a vezér személyes karizmáját elporladni.

Ezt a választást a Fidesz vesztette el - de ezzel esélyt adott Gyurcsánynak és csapatának, hogy másfél év várakozás után hozzáláthasson programja megvalósításához, a rendszerváltás le-zárulása utáni korszak megalapozásához. Ha nem felejtik el, amit a kampányban üzentek, hogy mindenkire szükség van - a rózsaszín házú kisemberre is - akkor valóban épülhet egy jobb Magyarország.