A mindkét irányban korlátozottan koalícióképes MDF sikere esélyt ad a Fidesznek, hogy folytathassa a harcot, és reményei szerint egyéni választókerületek sorában fordítva, döntetlen körülire hozza az eredményt. Ennek bekövetkeztével a magyar közvélemény hamarosan megismerkedhetne a parlamenti döntésképtelenség ezer bajával. Matematikailag még egy újabb választás szükségessége sem kizárható. A második forduló tétje így továbbra sem kevesebb, mint hogy minden eddiginél perzselőbben folytatódik a lázas politizálás, vagy az egyértelmű választói akaratnyilvánítással, annyi elvesztegetett év után, végre lehetőség nyílik a felelős kormányzásra.

A múlt heti eredmény jelentős részben Gyurcsány Ferenc személyes sikere. A kormánytöbbség négy esztendeje elején alig tett mást, mint megfontolás nélkül költekezett, majd utóbb zavartan igyekezett ennek következményeit enyhíteni. A kormányfőváltás után se nagyon változott a szocialisták elosztás- és fogyasztásközpontú gondolkodása, de végre irányt kapott a pártban ható számtalan szertetartó akarat. Az új miniszterelnök minden megnyilatkozásából kitűnt az ambíció, a baloldal annyi idő után valódi vezetőt kapott. A miniszterelnök-jelöltek páros vitájában a kormányfő egyértelműen igazolta elszántságát saját tábora és a bizonytalanok előtt. Az értelmiségi elvárások figyelmen kívül hagyásával, huszáros rajtaütéssel egyszerűen lerohanta ellenlábasát. Olyasmiket mondott a Fidesz elnökének a szemébe, amire a baloldali közönség már régóta vágyott. Idővel válthatott volna ritmust, mérsékelhette volna rohamait. Ám, ha lényegileg más megoldást választ, legfeljebb döntetlenre hozhatta volna a polémiát. Sőt inkább elveszítette volna azt, hiszen Orbán Viktornak a magyarok panaszkultúrájára és vágyaira alapozott mondanivalója inkább számíthatott egyetértésre, mint a realitások bármily okos védelmezése.

Az MSZP választási mondanivalója egyébiránt nemigen volt átütő. A párt inkább csak követte ellenlábasát. Némi habozás után, de csaknem mindig utánament riválisa túlzó ígéreteinek. A szocialisták kampánya akkor élt, ha a Fidesz súlyosan hibázott. A kormányoldal pártjai azonban végül is hatékonyan tették a jóléti témák helyett a választások alapkérdésévé: kívánják-e az emberek Orbán Viktor visszatértét a kormányzásba? A Fidesz elnökének kiválasztottjai folyvást alkalmat adtak annak igazolására, hogy a jobboldal csak a hatalmat akarja, bármi áron. Uralomra jutva a Fidesz ismét kísérletet tenne a hagyományos életmódelvárások presszionálására a régi közösségeit vesztett társadalomban. Így aztán a jobboldal magjának szánt kijelentések megoldották a koalíció legfőbb gondját: voksolásra biztatták a pártjaik botladozása miatt elbizonytalanodott baloldali szavazókat. Az egy hónapja készült közvélemény-kutatásokhoz képest végül meglehetősen sokan mentek el választani. A budapesti és a városi kerületek mellett a mezőgazdasági jellegű körzetekben is meglepően jól szerepelt az MSZP.

Az SZDSZ kampánya második felében nagyjából megtalálta a kellő egyensúlyt önállóságának hangoztatása és az együttes kormányzás iránti felelőssége közt. Az utolsó hónapokban elmaradtak a szélesebb közvélemény érzékenységét sértő polgári radikális megnyilvánulások. Kovács Pisti fiatalsága mellett azonban a párt mondanivalója meglehetősen nagyapósnak látszott. De a legfőbb állítás: az SZDSZ nélkül jön Orbán Viktor, tökéletesen eljutott az állampolgárokhoz. A szervezet számos új szavazatot kaphatott a polgári közép választóitól, és még ennél is többen segíthették a szocialisták táborából. A választások kimenetele most nem csekély hányadban az SZDSZ politikusain és még inkább hívein múlik. A párt 1990 óta először javított választási eredményén. Ám, ha támogatói a jól végzett feladat örömével otthon maradnak, és igazi értelmiségi széplélekként ismét abban bíznak, hogy a szocialisták befejezik helyettük a munkát, úgy újra cudar esztendők jöhetnek.

A végeredmény ma már a koalíció szavazóinak döntésén múlik. Amenynyiben politikai előéletüktől függetlenül kellő arányban voksolnak, a jobboldal tehet bármit. A kormánypártok akár javíthatnak is helyzetükön. Együttes fellépésükkel igyekezhetnek fenntartani szavazóik elszántságát. Ebben továbbra is számíthatnak az ellenoldalra, amelynek politikusai most alighanem ismét bántó túlzásokkal próbálják majd táborukat voksolásra buzdítani. A két forduló között már alig nyílik lehetőség a pozitív kampányra. A pártok leginkább abban tudnak versenyezni: melyikük képes okosabban ráijeszteni bázisára. A közép szavazói megmutatták, hogy léteznek, a második forduló már nem identitásuk felmutatását, hanem a békésebb közélet megteremtésének lehetőségét hozhatja. Ha az Orbán Viktor visszatérését megakadályozni óhajtó, módfelett sokféle érdeket képviselő választók ismét kifejezik akaratukat, azzal túlzás nélkül új irányt szabhatnak a magyar politikának.

Dávid Ibolya fáradtságot nem ismerő eltökéltségével az MDF kitartó, ám alig néhány tízezres jobboldali törzsközönségét közel másfél százezer új szavazóval bővítette. A vezető pártok nagyotmondásait bíráló populizmusával számos rokonszenvezőt nyerhetett a politikaellenes választók közül. De sok, a baloldalra már átszavazni nem képes egykori Fidesz-támogató is voksolhatott a pártra. Az MDF nem ura néhány hete összeállt tábora szavazatainak. A régi jobboldali hívek egy része a második fordulóban magától is átmegy a Fideszhez. A többiek nagyobbik fele meg semmiféle pártelnöki felszólításra sem segítené újra hatalomra Orbán Viktort. Az MDF képviselőjelöltjeinek állva maradása lényegesen kisebb jelentőségű kérdés, mint amit közkeletűen neki tulajdonítanak. Dávid Ibolya a baloldali véleményformálók kedvenceként, a nagypártok folytonos támadásával jutott be a parlamentbe, személyes hitelének teljes megrendülése nélkül most nem cselekedhet egyszerre jobboldali pártvezérként. A Fidesz sehogyan sem szerezheti meg az MDF-szavazók többségének támogatását. Ám az elnök asszonyból még sikeresen megteremtheti a magyar politikai mítoszok árulóját. Akinek egy ideig ezért szemernyi kilátása se igen lehet a jobboldal magjának elérésére. Így egyelőre csupán a baloldalról nézve látszik a jövő politikusának.

A szocialisták jelöltjeinek előnye ma nyilvánvalóan nagyobb, mint négy éve volt. Pedig Orbán Viktor Európa egyik legnagyobb jobboldali erőkoncentrációját hozta létre. A volt miniszterelnök mindent megpróbált, hosszú ideje maximális lendülettel járatja a Fidesz gépezetét. Amikor kiderült, hogy ez is kevés lehet, megkísérelt új szavazókat szerezni a jobboldali radikálisoktól, majd balról is, sőt az utolsó hetekben még középről is. Csakhogy egyedül a MIÉP régi híveinek többségét tudta elhódítani. A közép felé több szavazatot veszített, mint amit jobbról nyert. A Fidesz csavarosan kimódolt kampánya eredménytelennek bizonyult. A baloldali közönséget nem sikerült semmilyen úton-módon otthon tartani. A Fidesz megjelenítésére kiválasztott személyek sorra amatőr hibákat vétettek. A választásokon való részvételi adatok arra utalnak, hogy a pártok törzsszavazói jobbára maguktól elmentek voksolni. A kormánypártok politikai kampánya hatékonyabbnak bizonyult, mint a direktmarketing-eszközök jobboldali használata, amelyeknek közvetlen hatása nemigen kimutatható.

A jobboldal nyolc éve követett iránya vezetett most kudarchoz. Az egyetlen személy karizmájára épített vezérelvű politika kétségkívül nem kell a magyarok többségének. Az ellenzéki kultúrájú országban a jobboldalnak oppozícióból sem sikerült győznie. A hajdani Ellenzéki Kerekasztal ugyancsak sokféle közönségének megfontolt érdekegyesítésén alapuló gyűjtőpárti építkezés helyett választott háborús megoldás ismételten alkalmatlannak bizonyult. A vezér által kijelölt emberek, plakátarcok nem segítettek a Fidesz bázisának bővítésében. A párt elnöke hosszú pályája alatt egyetlen külső partnerét sem tudta valódi szövetségesként tartósan elfogadni, hanem módszeresen igyekezett a maga alárendeltségi rendszerébe betagolni. Aki nem fogadta el függő helyzetét, az általában hamarosan ellenségnek számított. Csakhogy így a rajongóktól és kegyencektől körülvett vezető a tévedéseire rámutató visszacsatolás nélkül maradt.

A politikai centrum kettéhasítására és ezzel felszámolására irányuló Fidesz-stratégia újabb fiaskóba torkollott. Az 1998-ban még igencsak meghatározónak számító kommunista-antikommunista törésvonal jelentősége mostanra veszített fontosságából. Orbán Viktor politikájával már 2002-ben több százezer polgári szavazót űzött át a politikai tagoltság túlsó térfelére. Kormányzása idején a Fidesz tartotta magát a világkapitalizmus rendjéhez, ám odamondogatásával folyvást szította a nyugatellenes dacot. Az MSZP minden fejlődése ellenére a fiatal demokraták még ma is magától értetődőbben használják a modern tömegdemokráciák eszköztárát, mint a szocialisták, ám mondanivalójuk több tekintetben a hagyományos jobboldal és a vidék nyugatos fejlődés elleni érzéseinek kifejeződése. A volt miniszterelnök az emberek polgárosodás utáni vágyai helyett egyre inkább a magyarok lelkének árnyékosabb oldalára, a kádári évtizedekből hozott ösztönökre építette magatartását. A régi Fidesz helyett a pártállami korszak és a valódi háttér nélküli szatellit szervezetek mindenkor mozgékonyan alkalmazkodó emberei közül választotta ki munkatársait. Mindezzel ugyancsak eltávolodott '89 polgári eszményeitől.

Az első forduló éjszakája óta a hajdani miniszterelnök küzdelme már nem annyira a választások megnyeréséért, mint inkább politikai vezérként való megmaradásáért történik. 2002 tavaszához hasonlóan Orbán Viktor ismét egyesülni szeretne hívei lelkével. Minden tehetségével harcol majd, hogy fordítson az eredményen, ám célja már főleg az, hogy mítosza fennmaradjon, és a háború tovább folytatódjék. Egy időre megbillent valóságérzékelése, túlságosan sokáig futott olyan partner után, aki önmaga megtagadása nélkül már nem fogadhatta el ajánlatát. Végül azt a kormányfői tisztséget ajánlotta fel az MDF-nek, amit néhány nappal korábban már voltaképpen elveszített. A sokak számára nemrég még félelmetes vezér egyszerre gyengének tűnt. Csupán három nap elteltével találta meg mondanivalóját a szocialisták által becsapott és az MDF által elárult országról. A költségvetési hiány nagysága minden közéleti szereplő számára a lényeget tekintve kezdettől ismert. Mostantól mégis minden bizonnyal zengeni fog a Fidesz kampánya a nemzet végveszélybe jutásáról és a kormánytöbbség által titokban eltervezett rémséges megszorításokról.

A veresége elviseléséhez a jobboldalnak már 2002-ben is roppantmód szüksége volt az ármányos csalás vádjára. Ezt kiegészítendő újraformálódhat a sok százados história a nemzet árulójáról. A hazai választások mindegyikében akadt több-kevesebb szabálysértés. A pártok különböző mértékig, de átlépnek számos előíráson, ám az eredményeket döntően befolyásoló visszaélés ezúttal sem történt. Csakhogy nem is a bizonyítható valóság a lényeg. A magát a magyarság örök értékeivel azonosító jobboldal tábora máig nem tudja teljesen elfogadni a többségi demokratikus döntés és a piaci teljesítmény elvét. Kudarcával ismét elzárkózhat az észérvek elől, és keserű mámorral belefeledkezhet régi legendáiba.

Ám talán nem lehet újfent ugyanabba a folyóba belelépni. Az egyértelmű választói döntés esélyt adhatna a győzteseknek az azonnali cselekvésre, a vesztesek meg gondolkodhatnának egy új kezdeten.