A MIÉP bojkottra szólít

A MIÉP szervezetileg nem támogatja a Fidesz jelöltjeit a választások második fordulójában, számára az egyetlen lehetőség a választás bojkottja.

A nemzeti radikális párt elnökségének tegnapi állásfoglalásáról Csurka István pártelnök azt mondta: a MIÉP elnöksége szerint a választás eldőlt, és a Fidesz "teljes zavarodottságban" kampányol. A helyzet szánalmas, a felelősség a Fideszt terheli - mondta Csurka István, aki szerint pártja egyetlen egy tagja sem fog szavazni a második fordulóban. A pártvezető úgy véli, egyetlen lehetőség van, mégpedig a második forduló teljes bojkottja. A MIÉP szerint a Fidesz már megválasztott képviselőinek le kellene mondaniuk mandátumukról, így az OVB nem hirdethetné ki a párt szerint csaláson alapuló választás végeredményét.

A pártelnök elmondta, hogy ez a MIÉP álláspontja, amelyről nem egyeztettek választási szövetségesükkel, a Jobbik Magyarországért Mozgalommal. Kovács Dávid, a Jobbik elnöke, vasárnap azt mondta az MTI-nek, hogy csak a Fidesszel képzelhető el együttműködés, de bizonyos feltételek mellett. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.