Lányi András: Beférünk a rendszer résein

Másfél-két százalékos eredményt ért el a választáson az Élőlánc négy egyéni jelöltje. A párt elnöke jobbra számított ugyan, de nem lepődött meg.

Nem vagyunk elkeseredve, mert tudtuk, hogy nem tehetünk csodát, de ennél azért jobb eredményre számítottunk - értékelte lapunknak a választások első fordulójának eredményét Lányi András, az Élőlánc elnöke.

A nem sokkal a választások előtt megalakult párt nem tudott területi listát állítani; négy egyéni jelöltje másfél-két százalékos eredményt ért el - mindezt minimális ráfordítással, mindössze pár millió forintos kampánnyal sikerült elérniük (ezekben a körzetekben nem lesz második forduló, vagyis az Élőlánc számára a választás véget ért az első fordulóban). Pénz, apparátus, médiajelenlét és idő híján Lányi nem tartja meglepőnek az eredményt. - A pártfüggő médiába nem tudtunk bekerülni. Csak az élő kapcsolatainkra, segítő társakra számíthattunk. Reméltük, azok a környezetvédő mozgalmak is segítenek majd, amelyeknek a programját megjelenítjük, de a civilek politikafóbiája - ami szerinte részben a politikai, gazdasági és médiaelit tudatos manipulációjának, a civil társadalom kiszolgáltatottságának a következménye - ezt nem tette lehetővé.

- A következő négy évben szeretnénk meggyőzni barátainkat: nem a civileket akarjuk átpolitizálni, hanem a politikát civilizálni. Nem győzni szeretnénk, hanem meggyőzni arról, hogy az ökopolitikának meg kell jelennie a kormányzásban.

Lányi szerint a zöldgondolat "rendszeridegen" - ciklusról ciklusra csökken az ökotematika a kampányokban; mégpedig azért, mert összeegyeztethetetlen a fennálló rendszer rövid távú gazdasági-szociálpolitikai céljaival. - Ez a szexepilünk, egyben a hendikepünk is - jegyezte meg Lányi András, aki ezek alapján nem tartja véletlennek, hogy a rendszerváltás óta egyetlen új erő, tehát nem a meglévőkből kivált párt sem tudott bejutni a parlamentbe. Ezzel együtt azt vallja: "beférünk a rendszer résein, eresztékein". A 2006-os választáson bemutatkoztak, és ez a kezdősebesség teszi lehetővé szerinte, hogy országos hálózatot építsenek ki.

- Addig is cseppfertőzés útján terjedünk; négy év múlva országos listát állítunk, és bejutunk az Országgyűlésbe - hangsúlyozta az Élőlánc elnöke. "Az idei önkormányzati választásokra is készülünk, ahol a civilekkel való együttműködés már könnyebb lehet - úgyhogy keressük a civil civileket" - mondta Lányi András.

Az Élőlánc jelöltjeinek eredményei

Forrás: www.valasztas.hu

JelöltKörzetEredmény
Ács SándornéFejér 04.1,58%
Soós FerencPest 16.1,40%
Szárnyas JánosVas 03.2,13%
Varga GézaPest 05.1,60%

"Nem tagozódunk be"
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.