Bocsánat, fényt adok!
Gonda Ferencnek különféle, eddig nem tisztázott okok miatt 2000 januárjában okvetlenül kellett egy bejelentett állás. Valami. Bármi. Egy ismerősétől kapta a fülest, hogy az egyik első budapesti multiplexben folyosóst keresnek. Az üzemvezető - akit ott menedzsernek neveztek - közölte, hogy van ugyan állás, de csak a büfében. Kell?
Kellett.
Néhány hét alatt összebarátkozott az ottani gépészekkel, kiváltképp Kliment Olgával, akire azóta is mint második anyjára, mentorára, mesterére tekint. Nem csak szakmailag, emberileg is meghatározó volt a vele való barátság. Ő volt az, aki először megkérdezte a fiútól, nincs-e kedve gépészkedni. No persze ez nem afféle "tizenkilencre lapot"-helyzet volt: tudta mindenki, hogy Feri, már csak eredeti végzettségei okán is (autószerelő, géplakatos, ilyesmi) alapvetően műszaki beállítottságú.
Felvitték őt a gépházba, ott aztán meglátta a "nagy buta mosógépeket, ilyen baromi tányérokkal", kérdezte, hogy ezzel szoktatok ti filmet vetíteni? Szép dolog, hát akkor essünk neki. Mikor befűzte az első gépet, eldőlt, hogy ebből szerelem lesz, ha a fene fenét eszik is. Még abban az évben jelentkezett a mozigépész-tanfolyamra.
A szakma igazi arcát azonban a gépházban, vetítés közben látja meg az ember. A képzés főleg gyakorlati jellegű volt: a tanfolyam végére száz órát kellett igazoltan vetíteni. A mozigépek különbségei miatt más gyakorlati helyet is kellett keresnie, hogy a vizsgán legalább hozzá tudjon szagolni a feladathoz. Az Örökmozgóba került, Borda Mihály kezei alá. Ott aztán megtanulta a projektoros vetítést, a betát, a vhs-t, a dvd-t, a startra fűzést, a repülőstarttal történő váltást, meg az összes többi finomságot.
Azt mondja, a gépész nem attól gépész, hogy be tud fűzni egy tekercset, vagy vissza tudja tekerni, hanem hogy ha ne adj isten valamilyen műszaki problémája adódik, tudja, hová kell nyúlnia, mindezt úgy, hogy a közönség ne vegye észre. Ne kelljen leállni az előadással, ez a lényeg. Előfordult olyan, még régen, hogy a film utolsó húsz percében az ujjaival tartotta a kaput, mindig cserélgetve őket, mert egy ilyen kapu azért elég forró tud lenni. Hatalmas blama, ha egy telt házas előadásnál le kell állni, éppen, mielőtt kiderül, ki a gyilkos.
Persze a mozigépész is hibázik néha, mondjuk, kifuttatja a filmet, vagy a tekercs nem ér oda váltásra. Meglehet, ezek a hibák nem lehetnek tragikus végkimenetelűek, mint mondjuk az orvos esetében, nagyon látványosak viszont, ezért aztán jobb őket elkerülni. Sosem szabad megfeledkezni arról, hogy mikor a néző ezerkétszáz forintért (vagy éppen háromszázért, mindegy) beül a terembe, az egész szolgáltatást veszi meg, nem csak a felét.
Mi történik, ha bekopogtat minden mozisták rémálma: mi van, ha elszakad a film?
A gépész gyorsan "leenged" valamennyit, "rátekeri" és kész, megy tovább az előadás. Közben sosem állunk meg ragasztgatni. A ragasztás előadás után következik - hinnék-e? - celluxszal.
S hogy nem unalmas-e minden filmet ezerszer látni? Feri azt mondja, korántsem az. Egy idő után megtanulja a filmet oda-vissza, már kép és hang nélkül is el tudná mondani a párbeszédeket. Hogy csak két magyar példát mondjunk, Tímár Péter Egészséges erotikáját vagy Antal Nimród Kontrollját betéve tudja már. Nagyon kell szeretni a filmet, ez a titka. Van, hogy egy idő után már nem is a filmet nézi az ember, főleg ha aznap már esetleg hatszor látta, hanem hogy a készítők hol rontották el. A bakikat ugyanis a gépészek szúrják ki legelébb.
Mikor felvetem, hogy miért nem ír ezekről a bakikról valami jó kis filmes lapba egy sorozatot, elmosolyodik. Nem az én világom az, mondja, megosztom a többiekkel, jót nevetünk, azzal kész. A gépész amúgy is lusta ember. Az, hogy ilyen mértékben modernizálódott a mozitechnika, a gépészek vívmánya. Lusta volt hatszor tekercset váltani egy film alatt, kitalálta hát az egyórás tekercset. Nehogy már ő nyomkodja a gombot, mikor azt a gép is meg tudja csinálni: kitalálta az automata váltófejet.
Nem számolja, hány előadáson van túl, nem is ismer olyan gépészt, aki ezt számon tartaná. Ez nem olyan, mint a sofőröknél az egymillió balesetmentes kilométer. A gépész inkább azt számolgatja, ha egyáltalán, hogy hány évet töltött el a szakmában. Vannak olyan öreg "bútordarabok", akik 12 éves koruk óta ezt csinálják, most meg már hetvenen is túl vannak, egész életüket a moziban töltötték, filmek között. A gépész a moziban él: reggel megveszi a napi kaját, üdítőt, kávét, olvasnivalót, ezt-azt, és a műszak idejére (12-13 óra) beköltözik a gépházba.
Feri, bár többtermes multiplexben dolgozik, nézőként inkább a kisebb mozikat választja. Sajnálja a megszűnt budapesti mozikat, mind a mai napig azt mondja, hogy persze, nagyszerű, ha az ember beül a bársonyfotelbe, és "szól a dolbiszörrand betyárul", de azért a nyikorgó, fapados kis kertmozi valahogy mégiscsak élményebb élmény.
Hirtelen felugrik, bocsánat, fényt adok, mondja, a gépház falán pedig, a vászonról visszaverődve megjelenik a stáblista.
l Hogy mozigépészként dolgozhasson valaki, szüksége van a OPAKFI (Optikai, Akusztikai, Film- és Színháztechnikai Tudományos Egyesület) bizonyítványára. Ilyet a Mozinfo Mozitechnikai Szakiskolában lehet szerezni. A tanfolyam kétszemeszteres. Az elméletet a Szindbád moziban oktatják, hetente egyszer, alkalmanként öt órában. Tíz elvégzett osztályt kell igazolni, egyéb felvételi követelmény nincs. A tantárgyak: elektro-, vetítés-, hang- és videotechnika, filmismeret, munkavédelem, tűzvédelem stb. bővebb információ: www.mozitechnika.hu
