A Fidesz második fordulós támogatására szólít egy kiesett MDF-jelölt

AZ MDF Békés megyei 2. számú választókerületi képviselőjelöltje a második fordulóban a fideszes jelölt támogatására buzdította kedden szavazóit.

Pocsay Gábor, aki elmondása szerint az MDF alapító tagja, és a rendszerváltást követően négy évig Gyula város polgármestere volt,  sajtótájékoztatóján arra szólította fel szavazóit, hogy a második  fordulóban a fideszes Tóth Imrét támogassák. A volt polgármester az első fordulóban 896 szavazattal, 2,8 százalékos eredménnyel a negyedik helyen végzett.

"Előzetesen arra számítottam, hogy az első fordulóban a harmadik helyen fogok végezni, és már a kampány során többször jeleztem a  választópolgároknak, hogy ebben az esetben vissza fogok lépni Tóth Imre javára" - mondta Pocsay Gábor. Indoklásként hozzátette: szerinte a szocialista-szabaddemokrata kormány csődbe viszi, vitte az országot. "Az elmúlt időszakban 4.600 milliárd forint hitelt vettek fel működésre, ami a teljes hozzá nem értésüket bizonyítja" -  hangsúlyozta.

Pocsay Gábor az MTI érdeklődésére elmondta, hogy döntéséről előzetesen tájékoztatta az MDF Békés megyei elnökét. Az MDF elnökségének azon ajánlását, hogy a jelöltjeik ne  lépjenek vissza a második fordulóban a Fidesz javára, Pocsay Gábor korainak tartotta. Mint mondta, tudomása szerint Békésben, de más megyében is különböző egyeztetéseket folytatnak egymással az MDF képviselőjelöltjei.

A Békés megyei 2. számú választókerületben a fideszes Tóth Imre, Sarkad város polgármestere 45,46 százalékkal végzett az első helyen, őt az MSZP színeiben induló Perjési Klára, Gyula város polgármestere követi 43,18 százalékkal, míg a harmadik helyen a szabad demokrata Bartóki László végzett 5,53 százalékkal. (MTI)

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.