A rózsaszín bőrtangás Semjén és Mikola Incitatus (a demokratikusan mérsékelten fogékony Caligula császár lova nyomán, akit illető uralkodó megtett szenátornak) után még egy ilyen hálónál röptézhető magas labda az ellenfélnek - szinte érthetetlen. Érdekes módon a számháborúsdi nem öltött komoly mértéket, kicsit döcögtek az elemzők, mikor Deutsch-Für odanyilatkozott, hogy hatalmasabb volt a Kossuth téri tömeg, mint négy éve - de egyébként most a Fidesz sem beszélt több mint 350 000 emberről, míg anno milliókról hallhattunk. Elfogadni tűnik a közvélemény, hogy a Fidesz jobban mozgósít, ott van neki a farzsebben, a nyeles fésű mellett, Kubatov "V-2" Gábor, aki maga a Csodafegyver. De nem, a tömeggyűlések nem váltottak ki széles körű országos izgalmat, általános értelemben is igaz, hogy sokkal nyugodtabb a közhangulat, bár növekszik a feszültség, ahogy közeledtünk a tévévitákhoz, melynek előszele, s a hét végi demonstrációk elhalásának jelzése az volt, mikor az M1 kedd este leadta a nyári Gyurcsány-Orbán vitát, úgy is, mint a gólnélküli döntetlen előrevetítését. Ehhez képest a szerdai Gyurcsány-Orbán minden volt, csak gól nélküli döntetlen nem. Orbán a kamerába beszélve kinyilatkoztatott, Gyurcsány túlmozgásosan vitatkozott. Orbán folyamatosan ismételgette a 3,2 millió embert, akivel együtt írta a Fidesz-MPSZ magas intellektuális értéket képviselő programját. Erre Gyurcsány levetkezte kezdeti idegességét, és rávilágított: ha mindenkivel öt percet töltött volna, akkor csak a társszerzői kapcsolat első megbeszélése 90 évig tart. Orbán megnyomott szóvégi mássalhangzókkal próbált népfiaskodni - olyan volt ez, mint négy éve a borítékolhatóan elegáns Medgyessy ellenében honvédségi kimenőcipő jellegű lábbelit és barna zoknit venni; most egyébként Orbán elegáns volt, letette a direkte egy számmal kisebb zakót. A miniszterelnök, a kormányoldal híveinek megrökönyödésére, moszkvázni kezdett, amivel mintha azt a fideszes tételt kívánta volna alátámasztani, hogy lám-lám, nem lesz a bolsevik kutyából demokratikus szalonna, ám Orbán olyan mechapopulizmussal állt elő kisvártatva ("nőnek az árak, a választó ne a statisztikákat nézze, hanem a saját zsebét"), amelytől a törzsszavazók feje is megrezdülhetett. A miniszterelnök már a reality tévén nevelkedett közönségnek igyekezett kiszavazóshow-hangulatot teremteni. "Nem barátja a számoknak ön" - mondja Gyurcsány némi arroganciával és hebrencs testbeszéddel, mire Orbán két "abcúg monopoltőke" között blöfföl néhány vérlázítót (panelproliügy, megszavazott 13. havi nyugdíj, Budapest-fejlesztési és Fővárosügyi Minisztérium), azonban igazi béketűrő profi módjára nem robban szét, mikor Gyurcsány azt mondja neki, hogy "azért kell ránk szavazni, hogy maga ne tudja felülírni a törvényt". Képzeljük el Kövér doktort hasonló helyzetben.

A zárszóban Gyurcsány lírai és negédes, Orbán végre megvillantja hatalomabszolutizáló cinikus farkasmosolyát, amelyet megannyiszor láthattunk 98-02 között. A Szonda mérése szerint a miniszterelnök 54-23 százalékra hozta a vitát ellenfelével szemben, a maradék nem tudott dönteni. Másnap a "miniszterelnök-jelölti" négyes vitája számos meglepetést hordozott. Gyurcsány vissza-, Orbán magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, Kuncze rosszabbul érezte magát, mint ha Kovács Pisti óvodájában zavaró alulöltözöttségben és a kamerák kereszttüzében kellett volna egy strandlabdával az orrán elmagyaráznia a homokozóban, hogy mi a különbség a fóka és a rozmár között. Dávid Ibolya ezzel szemben a finom női kalapok diadalmas himnuszát zengte, látszólag ladylike rúgott mindenkibe, de ebből egy pár mélyre ment.

A csipkekesztyűt csak Orbán vette fel: az elnök asszonyt igazságügyi miniszteri múltjának néhány árnyoldalára emlékeztette, s meglebegtette a koalíció lehetőségét ("hiszen ellenzéki pártokként mindketten a kormányoldal bukásában vagyunk érdekeltek"). Ez a fajta merev vita egyébként éppen semmire sem jó, azon kívül, hogy megannyi televízió vezetősége érezheti úgy, hogy ezzel letudta a közszolgálatiság követelményét a következő négy évre. Orbán meglepően enervált volt, csakúgy, mint a pozitív üzenetet hordozó Fidesz-plakátok, amelyek egy kilencvenes évek eleji majonézreklám-kampány fakó színvilágával igyekeztek dinamizálni a jövendőt.

Csütörtökre csúcsra járt a kampány, eseménytelen péntek után a kampánycsend idejére a magyarországi televíziók a ma aktív korú férfi lakosságnak igyekeztek kedvezni: az M1 Kim Basingerrel és a 9 és 1/2 héttel a nyolcvanas években már cselekvőképes korú választóknak, az RTL a Desperadóval és Salma Hayekkel a kilencvenes évek korosztályának és a Viasat3 a Harcosok klubjával és Helena Bonham-Carterrel az ezredforduló generációjának. Ezenközben a szép tavaszi hétvégén nő a feszültség, sms-ek jönnek-mennek, nem publikálható közvélemény-kutatási eredmények köröznek, sírós női hangok egy lehetséges újabb Orbán-éra rémségeit ecsetelik, kincstári optimizmus elegyül nemzethalál-vízióval. A szavazókör derűs, demokráciaünnep hangulat, csak egy-két méregető tekintet firtatja a szavazási hajlandóság irányát. Este hétkor urnazárás, elütöm az időt fél kilencig, utána az Erzsébet téri liberális sátor környékét cserkészem be. Fejlődik az összeszámlálás technikája, már kilenckor kiderül, hogy az SZDSZ átlépte az 5 százalékot, Kuncze bejelenti az egybegyűlt, nagyrészt fiatal tömegnek. Ováció. Ez négy éve még fél tizenegy körül volt meg. Akkor is a budapesti szavazatok részleges összeszámlálása után derült ki a bejutó eredmény. "Pisti pesti", kommentálnak többen, s a meglepő az, hogy az est helyi sztárja Gyurcsány miniszterelnök, aki a legnagyobb ovációt aratja a "húzzunk belével" a sátorban, Kuncze meg is jegyzi, hogy ez azért liberális rendezvény volna. Orbán harcot hirdet, a helyi elemzők bizonyítják, hogy kicsi az esélye a meghirdetett 75 Fidesz-mandátum megszerzésének, és csak majd figyeljük meg, hogy a jól szereplő Ibolya nem fekszik be a Fidesznek, majd egy nagyon részeg közvélemény-kutató lever egy asztalról néhány üvegtárgyat. Kemény két hét lesz: ebben azért konszenzus mutatkozik.

A szerző újságíró