Megbosszult megjegyzés

Phil Mickelsonról két éve még azt mondták, hogy a legjobb játékos azok sorában, akik még sosem diadalmaskodtak úgynevezett majortornán. Az akkor harminchárom éves amerikai alighanem megorrolt a megjegyzésre, mert azonmód megnyerte az augustai US Masterst, a golf Grand Slam-versenyei közül az egyiket.

Ahhoz képest, hogy már másfél éves korában belekóstolt a sportágba, meglehetősen sokat kellett várnia az igazi nagy sikerre. Mindenesetre önbizalmának jót tett a győzelem, hiszen tavaly ő nyerte a PGA-bajnokságot, és két év kihagyással az elmúlt héten ismételni tudott Augustában is.

Az utóbbi időben kitűnő formában játszó sztár 281 ütéssel teljesítette a 72 lyukú pályát, kétütésnyi előnnyel megelőzve a dél-afrikai Tim Clarkot. Győzelmének értékét növeli, hogy a mezőnyben ott volt a tavalyi győztes, amúgy világranglista-vezető Tiger Woods is, aki azonban csak a harmadik helyet tudta megszerezni. Az augustai győzelem volt Mickelson 31. tornaelsősége, amelyért 1,26 millió dollár ütötte a markát. A San Diegó-i születésű, jelenleg az arizonai Scottsdale-ben élő játékos az esztendő első három hónapjában hárommillió dollárral gazdagodott, ám nem csupán anyagilag járt jól, hiszen augustai győzelmének köszönhetően a világranglistán a negyedikről a másodikra jött előre, igaz, az élen álló Tiger Woods egyelőre "nincs látótávolságban".

A 281 ütés egyike
A 281 ütés egyike
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.