Kincses sziget?
A nagypályás kontinensviadalok történetében először nyílik lehetőség arra, hogy egy-egy nemzet egyéni számonként - leszámítva a 800 méteres női és az 1500 méteres férfi gyorsot - négy sportolót nevezzen, s a magyar szövetség ki is használja ezt az alkalmat. Kiss László azzal magyarázza a mamut létszámot, hogy a hazai rendezésű verseny esetében semmiféle kockázata nincs egy amúgy arra érdemes úszó indításának, ellenben hozadéka annál több: a fiatalok világszínvonalú mezőnyben szerezhetnek tapasztalatot, miközben - a remények szerint - naponta telt ház előtt szerepelhetnek a vadonatúj szigeti létesítményben.
Természetesen a "mennyiséginél" is fontosabb szempont a "minőségi", s a rutinos szakvezető úgy véli, e tekintetben is bizakodva tekinthetünk a budapesti napok elé.
- Szerényen számolva is négy-öt aranyat és további két-három érmet várok - jelenti ki, aztán konkretizál is.
Megtudjuk, hogy a csapat "húzóneve", Cseh László négy egyéni számban indul, s elképzelhető, hogy bevetik a vegyes váltóban is. A világbajnok hagyományosan eredményes versenyeihez - 100 m hát, 200 és 400 m vegyes - ezúttal fölvette repertoárjába a 200 m hátat, s Kiss amondó: ezzel a lépéssel a három aranyesély egyszersmind négyre bővül.
- Laci fantasztikus formában van, olyannyira, hogy biztos vagyok benne: bár az amerikai Loechte a múlt héten 200 méter vegyesen megjavította Cseh rövid pályás világcsúcsát, ha neki kell most a legjobbját nyújtania, ő is rekordot úszott volna.
Cseh mellett a férfiak közül a tavaly még mély gödörben lévő, olimpiai ezüstérmes Gyurta Dániel állhat a dobogó tetejére. Hogy célja mennyire komoly, azt mi sem jelzi jobban: kizárólag fő számában, 200 m mellen lép rajtkőre. A nők versenyei közül a 200 m pillangó ígérkezik a számunkra legizgalmasabb viadalnak, noha egyelőre bizonytalan, hogy a tavaly autóbalesetet szenvedett, s azóta sem mutatkozó lengyel extraklasszis, Otylia Jedrzejczak ott lesz-e a mezőnyben. Amennyiben nem - tartja Kiss -, akkor kijelenthető, hogy a szám favoritja Boulsevicz Beatrix. Rajta kívül Lipcsei Krisztina és Jakabos Zsuzsanna szintén "odaérhet" a dobogóra, s csak azért lehetetlen, hogy az emelvényen három magyar álljon majd, mert a szabály úgy szól: az egy nemzetből induló négy úszóból csupán a legjobb kettő vehet részt a nyolcas döntőben. A kapitány medált remél továbbá 400 m vegyesen, ahol Jakabos mellett Hosszú Katinkának is akadhat dolga az eredményhirdetési ceremónián. Kiss nem tartja kizárhatónak azt sem, hogy 200 m mellen az utóbbi évtized legsikeresebb magyarja, Kovács Ágnes visszatér az elitbe, valamint, hogy a férfiak hosszabb vegyes számában Kiss Gergő vagy Verrasztó Dávid (esetleg mindkettő) komoly meglepetést okoz.
- A korábban rendre megfogalmazott kritika - miszerint a hazai úszósport egy-kétemberes - most biztosan nem állja meg a helyét. Végre igazi csapat lettünk, olyan társaság, amelynek legtöbb tagja akár három olimpiai cikluson át is meghatározó figurája lehet a sportágnak - összegez a tréner, aki még hozzáteszi: - Ha optimálisan alakulnak a dolgok, meglátják, nem telik majd el nap magyar érem nélkül.
Biztató hír azoknak, akik mindezek után a szokottnál is jobban be vannak sózva: a július 31-i rajtig már nem kell olyan nagyon sokat aludni.