Meghátrált a francia kormányfő

Megoldódni látszik a két hónapos politikai válság Franciaországban: Jacques Chirac államfő tegnap bejelentette, hogy a kormányzat visszavonja az első munkavállalási szerződésről (CPE) szóló, nagy viharokat kavart új jogszabályt. Az államfő azután hozta meg a döntést, hogy hétfő délelőtt tanácskozott az Élysée-palotában Domenique de Villepin miniszterelnökkel és a parlament két házának illetékeseivel. A megbeszélésen részt vett Nicolas Sarkozy belügyminiszter is, aki Villepin pártbeli riválisaként régóta a jogszabály felfüggesztését követelte. Maga Villepin csalódottságának adott hangot az általa kezdeményezett törvény elbukása miatt. Nyilatkozatában a miniszterelnök elismerte, hogy a jogszabály bevezetéséhez nem volt meg a bizalom minimuma sem a diákok és a szakszervezetek részéről. Azt állította, hogy a CPE "erős megoldás" lett volna a fiatalok körében mintegy 25 százalékos munkanélküliség leküzdésére. Ez a kormányzati szándék azonban - mondta keserűen - nem talált kellő megértésre. A kudarcot részben annak tudta be a kormányfő, hogy "túl gyorsan" akart cselekedni.

A diákok győzelemként értékelik a konzervatív kormányzat visszalépését. Több diákszervezet felszólította tagjait az egyetemek bojkottjának beszüntetésére. Tegnap délutáni hírek szerint már csak öt felsőoktatási intézményt tartottak megszállva a hallgatók Franciaországban, a többi helyen kezdenek visszaállni a tanítás normális feltételei. Egyetlen diákszervezet akadt, amely úgy döntött: mindaddig folytatja a tüntetéseket, amíg a parlament hivatalosan is el nem törli a CPE-törvényt, és nem iktat a helyébe olyan jogszabályt, amely nem diszkriminatív a pályakezdő fiatalokkal szemben. A szakszervezetek ugyancsak a maguk sikerének állítják be Chirac döntését.

A lezáródó többhetes sztrájk- és tiltakozómozgalom ügyéből a francia baloldal érthető módon politikai hasznot igyekszik húzni, főleg a közelgő elnökválasztásra való tekintettel. Francois Hollande, a Szocialista Párt főtitkára "szomorú kalandnak" minősítette a CPE történetét, és kijelentette, hogy az elmúlt hetek viszontagságaiért Chirac, Villepin és Sarkozy viseli a teljes felelősséget. - A végrehajtó hatalom makacssága és a kormányzó konzervatív párton belüli rivalizálások sokba kerülnek Franciaországnak - hangoztatta a szocialista párt első embere, hozzátéve, hogy a szocialisták a maguk részéről keresik "a megfelelő válaszokat" a fiatalok problémáira.

Francia elemzők szerint a lezáruló krízis első számú áldozata Villepin kormányfő lehet, aki hivatalában marad ugyan, de sokat vesztett tekintélyéből és jelentős mértékben megcsappantak elnökjelölti esélyei. Valószínűsíthető, hogy a konzervatív táborban most ismét előtérbe kerül Nicolas Sarkozy személye.


Villepin meghajolt
Villepin meghajolt
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.