Mártélyi tűzeset és egy virágcsokor

A Hódmezővásárhelyhez közeli üdülőfaluban, Mártélyon már reggel 9-kor a jogosultak több mint 30 százaléka leadta szavazatát. A nagy aktivitás magyarázata az, hogy a település korábban fideszes, azóta a pártból kizárt polgármestere, Balogh Jánosné indult független képviselőjelöltként a térség jelenlegi országgyűlési képviselője és Fidesz-KDNP jelöltje, Lázár János, hódmezővásárhelyi polgármester ellenében.

Hódmezővásárhelyen többféle bejelentés előzte meg a voksolást. A helyi választási bizottság elmarasztalta például Lázár Jánost azért, mert a Nyitott kapuk című, a polgármesteri hivatal által kiadott füzetben a Lázárra való voksolásra biztatták az olvasókat. A területi választási bizottsághoz pedig még csütörtökön érkezett egy bejelentés, amely szerint a vásárhelyi önkormányzat arra készül, hogy autóbuszokkal szállítsa be a külterületi szavazókat. Siket Judit, a megyei területi választási iroda vezetője elmondta: a bizottság úgy foglalt állást, hogy ha valóban buszokkal szállítják szavazni a külterületi polgárokat, az alkalmas lehet a kampánycsend megsértésére. Tegnap négy óráig ilyen bejelentés nem érkezett.

Hódmezővásárhelyen többféle mendemondát lehetett hallani. Arról is, hogy azok az emberek, akik a Fidesz-KDNP-jelöltnek adták le kopogtatócédulájukat, e-mailt vagy SMS-t kaptak, amelyben az állt: négy órakor megindulunk. Olyannal, aki valóban kapott ilyen értesítést, nem találkoztunk.

Egy korábbi kampányesemény ügyében is nyomoz a rendőrség. A múlt hétfőre virradó éjjel ismeretlen tettes gyúlékony anyagokból, olajjal átitatott pelenkákból és autógumikból tüzet rakott Balogh Jánosné mártélyi független jelölt háza mellett. A tűz nagy riadalmat okozott, a tűzoltósági szakértő szándékos gyújtogatást állapított meg. Balogh Jánosné több e-mailt kapott az ügyben a tüzet követően, ezek egy része fenyegető jellegű volt: később azonban arra kérték, hogy vonja vissza feljelentését. Végül megjelent egy húszéves, Baloghné által nem ismert hódmezővásárhelyi lakhelyű fiatalember, aki elnézést kért a polgármestertől, és egy csokor virággal próbálta kiengesztelni őt. Tudósítónknak Balogh Jánosné elmondta: a fiatalembert hétfőn a nyomozás során tanúként fogja kihallgatni a rendőrség a gyújtogatás ügyében.

Kiskunmajsán az MCF Roma Összefogás Párt országos elnökének, Kolompár Orbánnak a fia személygépkocsival szállított roma szavazókat az egyik szavazókörbe. Ezt az MSZP-s delegáltak észrevételezték. Fogl András, az MSZP kiskunmajsai szervezetének elnöke érdeklődésünkre elmondta: ő is látta a szavazóhelyiségtől körülbelül tíz méterre várakozó gépkocsit, sőt fényképeket is készített róla. Az MSZP szavazókörben delegált megbízottja is fölírt olyan rendszámokat, amely gépkocsik többször fordultak roma szavazókkal. Fogl András elmondta: 24 órájuk van arra, hogy bejelentést tegyenek a választási bizottságnál. Feltételezésük szerint a roma szavazók listán a roma pártra, egyéni jelöltként pedig Endre Sándorra, a Fidesz jelöltjére szavaztak. Ez azonban a szavazatok összeszámlálása után igazolódhat.

Kolompár Orbán, az MCF Roma Összefogás Párt országos elnöke tudósítónk kérdésére válaszolva nevetségesnek mondta a gyanúsítást. Azt mondta: a fiának joga van ahhoz, hogy - kérésükre - népes családjuk tagjait elszállítsa a szavazókörbe. (T. I.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.