Titanic szürreális vizeken
A 4-nek nemcsak a címe szokatlan, egész képi világa, dramaturgiája ijesztő, megdöbbentő, varázslatos. A történet jóformán semmit sem árul el a mű lényegéből. Egy moszkvai éjszakai bárban kezdődik, és egy archaikus falusi portán ér véget. Először a helyszín valós, a szöveg szürreális, később a helyszín is szürreálisba vált. A nem éppen bőbeszédűként bemutatkozó Krzsanovszkij a Népszabadság kérdéseire elmondta, nyomasztó képsorai még csak nem is az orosz élet mélyrétegét mutatják, a valóság ennél sokkal sötétebb, elborzasztóbb. A film finanszírozásában részt vállaló orosz kulturális tárca így is meg akarta kurtítani a művet, e nélkül nem engedték bemutatni. A rendező ellenállt, ezért csak másfél év múltán kezdték vetíteni, de olyan időpontokban, amikor az emberek a legkevésbé sem járnak moziba.
Az alkotást Kolozsváron, Rotterdamban és Buenos Airesben már kitüntették. A rendezőtől megtudtuk, számos ajánlatot kapott Nyugatról, de hazájában akarja folytatni a filmezést. A mai orosz filmről szólva megjegyezte: a rendezők egy része a hollywoodi közönségfilmet másolja, amelyben egyedül az a jó, hogy sok nézőt csalnak a moziba. Mások, mint ő is, irodalmi alapokhoz nyúlnak, a 4 forgatókönyvét például az extravaganciájáról ismert író, Vlagyimir Szorokin alkotta. Az író különös képessége, hogy egyik pillanatról a másikra vált át reálisból szürreálisba, ami az életben is gyakori - mondta a rendező.
A közönségdíj méltán jutott egy remek vígjátéknak. Miranda July a magányról és az egymás közötti kapcsolatok kialakításának útjában álló apróbb-nagyobb akadályokról készített hétköznapi helyzetekre épített filmet, amelyet tavaly Cannes-ban Arany Kamera díjjal tüntettek ki. A rendezőnő nem volt vendége a Titanicnak, a Quay fivérek (Timothy és Stephen) viszont elkísérték Budapestre Földrengések zongorahangolója című filmjüket. - Talán lírai sci-fi, nem romantikus fantasy, vagy inkább végzetes love story - így próbálták lapunknak meghatározni a mű zsánerét. Egy biztos, munkájuk annyira egyedi, hogy nem lehet semmiféle filmtörténeti korszakra, illetve stílusra jellemző utalást felfedezni benne. Veszélyes kötéltánc a bábjáték, az animáció, a mozgókép és a képzőművészeti installáció között. Lenyűgöző képi világukat szinte lehetetlen dekódolni, különösen mert a dialógusok szürrealitása is csak nehezíti a befogadást. Bővebb értelmezésre a rendezőpáros sem vállalkozott, viszont megtudtuk, hogy nagy rajongói a magyar boroknak.
Az idei Titanic - ha nem is olyan nagy számban, mint az utóbbi években - most is kínált a világ nagy fesztiváljain kitűnt produkciókat. Ilyen volt például a Velencében bemutatkozó A bosszú asszonya, a hazánkban is játszott Old Boy folytatása, Park Chan-wook bosszútrilógiájának befejező darabja. Ezúttal is hosszú évekig tartó vérbosszúról van szó, kicsit visszafogottabb és kevésbé fantáziadús, mint a stílusában szinte ugyanolyan Old Boy. Szintén velencei slágerfilm az örök lázadó Gregg Araki polgár- és tinipukkasztó dolgozata, a Titokzatos bőr. Igaz, mintha egy kicsit tompult volna a rendező méregfoga.
- Nagyon erős mezőnyt mutatott a több mint 30 országból érkezett 61 film - értékelte tegnap a látottakat lapunknak a zsűri magyar tagja, Báron György kritikus. Ő ezúttal színtelenebbnek látta az európai mezőnyt - beleértve a francia alkotásokat is. Krzsanovszkij filmje természetesen kivétel. A kritikus egyetértett fölvetésünkkel, hogy a jövőben magyar újdonságokból is érdemes lenne beiktatni egy bemutatósorozatot.
