Fukuyamának az iraki háború csődje volt az utolsó csepp a pohárban: addig reménykedett, hogy valami jó is kisülhet ebből a politológiai iskolából. Mert hosszú ideig ő is szimpatizált e csoporttal. Most, hogy egyre több ponton derült ki ennek az áramlatnak az életidegensége, sőt kockázatos jellege, megunta a vendégszereplést, személyes csalódását is beleírta könyvébe.

Úgy látja, hogy ez a csőd be volt programozva a neokon elméletbe. Mert e csoport tézise az volt, hogy a politikát (és főképp a külpolitikát) morális elvek érvényesítéséből, Amerika demokratikus küldetéséből, valamint egyedülálló katonai erejéből kell levezetni. Amerika a modern demokráciák és emberi jogok élharcosa - e szerint kell formálnia külpolitikáját is. Milosevics megbuktatásakor ez be is jött. Az iraki hadjárattal azonban megjelent e teória hübrisze: a "megelőző csapás" doktrínája. ("Lecsapunk rájuk, mielőtt a tömegpusztító fegyvereket ellenünk használnák.") A manőverről kiderült, hogy tévedésen alapult - nem voltak tömegpusztító fegyverek, a játszma pedig balul sült el. Emellett látható lett az a neokon magatartás, mely szkepszissel, ha nem megvetéssel kezeli mind az országok legitimitását, mind a nemzetközi politika fórumait (ENSZ), a politika formális intézményeit. Így aztán számára a "megelőző csapásról" szóló döntés annak bizonyítéka, hogy a morális elvekből levezetett politika egyfelől képmutató és hazug, másfelől nem hatékony. Szerinte azért jött el a neokon alkonya, mert a mai komplex világrendet nem lehet elvont elvekből, morális tézisekből, megváltó eszmékből irányítani. Ráadásul az is kiderült - mint írja -, hogy e csoport számára tökéletesen ismeretlen az éppen átalakítani kívánt rendszerek tényleges élete, kulturális kötöttségei, szokásvilága, vallási rendszere. Arról nem is szólva, hogy senki sem törődött azzal az alapkérdéssel, hogy mi lesz a győztes háború után. Hogyan lehet egy ilyen országot stabilizálni? Ezt mutatja az afganisztáni vagy iraki példa is: a meghozott intézkedések lépten-nyomon ütköznek a valósággal, és csak újabb és újabb bajok forrásai lesznek. Egyébként is, az adminisztráció - a neokonok sugallatára - úgy számolt, hogy a demokrácia lehetősége magától alakítja ki a rendet, vagyis hogy nem kell új, demokratikus intézmények bevezetésén törni a fejeket, megy az automatikusan is. Nem így történt, Irak a polgárháború küszöbére érkezett. "Vissza a reálpolitikához" - mondja Fukuyama. És ha nem is ért egyet Kissinger "reálpolitikai" mániájával, azért rokonszenve egy ilyen jellegű, valóságközelibb politika felé hajlik.

A morális küldetés jelszavának képmutatását említi - merthogy magasröptű elvek mögül már számos helyen tűnt elő a kiábrándító valóság: az emberi jogok súlyos sérelmei, hadifogolyügyek, lehallgatási botrányok és a civil társadalom demokratikus jogait sértő egyéb intézkedések. A neokon retorika nem tagadta e tényeket, a vádakra az volt a válasza, hogy ilyesmivel nem kell törődni: Amerikának az a "sorsa", hogy világküldetéséből kifolyólag felette álljon ezeknek a törvényeknek, a küldetés országának nem kell e szabályoknak engedelmeskednie. Sőt mivel katonai hatalmánál, gazdasági erejénél fogva az egész világért felelős, ezért rá nem vonatkozik a genfi egyezmény, netán a háborús bűnöket vizsgáló nemzetközi bíróság elismerése vagy egyéb "alacsonyabb szintű" nemzetközi egyezmény. Ezt az álláspontot nevezi Fukuyama "exepcionalizmusnak": a neokonok elméletében (és gyakorlatában) Amerika minden más országtól különböző, megkülönböztetett státussal bír, mondanám: felette áll a többieknek, csak így tudja intézni a világ dolgait, a demokrácia terjesztését, a szabadságjogok bevezetését stb.

A kivételezettség tana, pontosabban az "amit szabad Jupiternek..." elve bosszantja leginkább Fukuyamát: egy demokratikus rend felé haladva nem lehet ilyen felsőbbrendűvé stilizált pozícióból intézni a világ dolgait, mert az visszaüt, tönkreteszi a nemzetközi biztonsági rendszert. Sőt már eddig is tetemes károkat okozott. Hiszen - mondja - ez a tézis rontotta meg hoszszú időre Európa és Amerika viszonyát, ahol is a francia vagy német kritikát egyszerűen Amerika-ellenesnek bélyegezték. Amivel de facto fellazították a NATO szövetségi rendszerét.

Szerinte a neokonzervatív politikai elmélet a globalizációt is ilyen küldetéselvből, azaz morális tételekből vezette le, bevezetésüket ilyen típusú érvekkel ruházta fel: jót kell tenni a világgal, vagyis a globalizációval jólétet kell vinni a csóró országoknak. Ahol a globális tőke hatékonyságát a nagy pénzügyi intézmények segítik (IMF, Világbank). Ezt az álmot megkérdőjelezte, hogy Kína belépett a gazdasági versenytérbe.

A pamflet éles, kritikai hangnemben íródott. Ugyanakkor az is kiderül belőle, hogy Fukuyamának sincs fogalma arról, mit kéne tennie Amerikának ebben a kockázatokkal teli, új világrendben. Szuperhatalom politikai agenda nélkül elképzelhetetlen, ha nem veszélyes. Így aztán a kötet - néhány telibe találó elemzésén túl - nem tud sokat mondani a "hogyan tovább"-ról. Igaz, annak idején A történelem vége című bestsellere sem hozott ránk megváltást.