Hova lettek az SMS-ek?

A Nyílt Társadalom Archívum (Open Society Archive - OSA) az idén is, mint négy évvel ezelőtt, január 20. óta fogadja bárkitől a kampánnyal kapcsolatos e-maileket, webcímeket, illetve SMS-ben terjedő üzeneteket.

A világszerte egyedülálló kezdeményezésnek számító www.kampanyarchivum.hu oldalon az elmúlt választásokhoz képest nagyságrendekkel kevesebb, 270 üzenet olvasható, ez a szám négy éve közel kétezer volt. Még érdekesebb, hogy a nyolcmillió mobiltelefon hazájában mindössze 12 SMS érkezett az OSA által megadott telefonszámra, míg korábban ez a szám 289 volt - mondta el lapunknak Székely Iván társadalmi informatikus, az OSA-archívum főmunkatársa. Pedig az érdeklődés fennmaradt az oldal iránt: a négy évvel ezelőtti induláskor "csúcsidőben" 3000-4000, ma pedig 100-200 a napi egyedi látogatószám, de a két választás közötti "holtidőben" is folyamatosan érkeztek a látogatók. Az üzeneteket beérkezési sorrendben teszik fel a "faliújságra". Nem szeretnék azonban a pártok érdekeit szolgálni egyfajta "ingyenes" hirdetőtáblaként, ezért a mozgósító üzeneteket, pl. nagygyűlésre toborzó meghívókat kis késleltetéssel teszik fel. Az adatvédelmi biztos szerint csak az írásos beleegyező nyilatkozatot tett mobilosnak, előfizetőnek küldhetnének üzeneteket, minden egyéb eset úgynevezett "mobilspam"-nek minősül. Sükösd Miklós médiakutató szerint a politikai SMS-ek száma 2002-ben csak a két forduló között ugrott meg, az idén viszont a kampány fősodrába került.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.